Ugrás a tartalomhoz
SOMOGYVARI_RITA

SOMOGYVARI_RITA

Gyógypedagógus | Autizmus spektrum pedagógiája szakirány

  • Rólam
  • Más-kép(p): Autizmus
  • Vízen járva

„Egyik sem vagyok. Sem üllő, se kalapács. – Talán: a csengés.” Fodor Ákos

Gyere velem…

Több mint 20 éve dolgozom pedagógusként. Autizmus spektrum pedagógiája és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos gyógypedagógusként, valamint gyógypedagógiai szakértőként szerzett tapasztalataimat folyamatosan bővítem és frissítem. Jelenleg is tanulok, az ELTE Tanárképző Központ gyógypedagógia-tanár mesterképzésének hallgatója vagyok.

A szakmai munkám mellett mindig fontos része volt az életemnek a sport és a természet. 2014 és 2020 között a Magyar Íjász Szövetség utánpótlás-válogatottjának nemzeti edzőjeként dolgoztam. Az íjászat sokat tanított nekem a figyelemről, a türelemről, az egyéni utak tiszteletéről és arról, hogy ugyanahhoz a célhoz nem feltétlenül ugyanazon az úton jutunk el.Talán ezért is érzem közel magamhoz azt a gondolatot, hogy a gyermekek támogatásában is keressük meg azt az utat, amely számukra működik.

2025 szeptemberében kezdtem meg munkám a szekszárdi Csiga-Biga Mozgás- és képességfejlesztő Alapítványnál, ahol autizmussal és ADHD-val diagnosztizált gyermekekkel foglalkozom.

Gyere velem…Nem ígérek kész recepteket. Inkább figyelmet, szakmai tapasztalatot, közös gondolkodást és azt, hogy együtt keressük meg a következő lépést. Mert minden gyermek más. És éppen ettől olyan fontos, hogy megtaláljuk a saját útját.

Itt találsz meg:

ritasomogyvari75@gmail.com


SOMOGYVARI_RITA

SOMOGYVARI_RITA

Gyógypedagógus | Autizmus spektrum pedagógiája szakirány

Twenty Twenty-Five

Designed with WordPress