Ha érdeklődtök a Vajas-fok iránt, biztosan korábbi beszámolók is eljutottak hozzátok. Érdemes ezeket átolvasva nekivágni a víznek, felkészülve az élményekre is. Eveztünk már Dusnokról indulva Bajára, aztán az ósükösdi gátőrháztól indulva Dusnok irányába, de most az érsekcsanádi gátőrháztól startolva a vajastoroki duzzasztóig vitt az utunk. Mindegyik útvonal gyönyörű, a májusi tavaszban pedig kifejezetten. A vízi növények ebben az időszakban még engedik az evezőket, de ezen a nyár közepe valószínűleg már szorítani fog.
A Vajas-fok Kalocsáról indul és Érsekcsanádnál torkollik a Dunába (cca. 52 fkm). Ez a leghosszabb távolsága (nekünk még Kalocsa-Dusnok 25 fkm-e hiányzik a bakancslistából, aztán kijelenthetjük, hogy egy újabb dél-Duna ágat barangoltunk be).
Ezt a túrát a Lassú Nyúl Vízitúrák szervezésében eveztük végig, amolyan beevező túraként. A kenut – ahogy több, mint egy évtizede – a bajai Bárka Pihenőház lelkes csapata biztosította. A digitális navigációnak köszönhetően gond nélkül megtaláltuk az érsekcsanádi gátőrházat. Ideiglenesen a füves lapospart mellett parkoltunk, itt tettük vízre a kenut. Két és fél óra evezés után értük el a vajastoroki duzzasztót. Gazdag madárvilág (barna rétihéják, hattyúk, gémek, bakcsók, kócsagok, nádi rigók stb.) és változatos növényzet kísérte utunkat, mindennemű akadály nélkül. A víz szintje a duzzasztóknak köszönhetően szinte állandó és kristálytiszta. A duzzasztó csak kissé volt nyitva, így minimális sodrással szemben tettük meg a távot. A kanyargó kis folyót nádas, tölgyes, nyárfák és fűzfák színesítették – utóbbinak hála, friss sárga gévagombát is szedhettünk. Elhagyatott stégeken pótoltuk az elvesztett kalóriákat, de a kiszállást segítették a hídpillérek lábainál felvezető lépcsők is. Négy híd halad át ezen a távon a Vajason, az utolsónál mindenképp célszerű pihenni – ez a duzzasztó előtt cca. 2 fkm-rel van. A duzzasztónál nem egyszerű a kiszállás, de ha sikerül, nagyon érdekes látványt nyújt a felvíz és alvíz találkozása. Ezt a hatást a vízen úszó hófehér nyárfa szöszök csak fokozni tudták. A kenut itt sajnos nem lehetett átemelni az Ósükösd-Dusnok ágra, mert a felhúzott kerítés ezt kizárta, DE cca. 200 méteres séta vitt az ósükösdi gátőrházig – érdemes az itt épült zsilipet is meglátogatni.
Ugyanezen a távon indultunk vissza a beszálló ponthoz – szumma hat óra alatt – kényelmesen leevezve a 20 fkm-t.
Egy évvel ezelőtt írtam utoljára beszámolót, ami a Vajas-foki evezésünkről szólt – akkor az ósükösdi gátőrháztól indulva. Ez a túra a dusnoki strandról rajtolt, tökéletes helyszín a vízre szálláshoz. A part menti büfében hangolódhatunk az evezésre, kávé, üdítő, pizza és hamburger motiválhatja a leevezett kilométereket. A Bejárható Utazások csapataként 10 órakor indultunk a strandtól és másfél óra evezés után értük el az Ős-Dunán az M9-es autópálya hídját. A Vajas-fok vízállása szinte állandó, ezért minden évszakban biztonsággal evezhető. Nem jellemzőek a bedőlt fák, uszadékhalmok – ez pl. a Móric-Duna bulija. Nyári időszakban a vízi növények sokasága okozhat egy kis meglepetést, de ez semmit nem tompít a táj szépségéből, sőt! A Dusnok ósükösdi gátőrház táv cca. 17 fkm, ezt kényelmes háromórás evezéssel teljesítettük. Rövid megállót tettünk a stégeken, bevételeztünk egy kis kalóriát. A leevezett kilométerek rengetek vízi madarat mutattak, tölgyesek és füzesek változatosságát – minden kanyarulat más meglepetést tartogatott. Nyugalom, csend és gondtalan evezőcsapások. Ez az állapot a gátőrházig tartott, itt átemelés várt ránk a nagy Dunára. A Google Maps légvonalban cca. 600 métert mutatott, amit sikerült lefaragnunk cca. 400 méterre és úgy vízre tenni a Vajas-torokban a kenut. Előtte átemeltük a töltésen, majd húztuk a kátyús földesúton. Társam szerint nem annyira vészes ez a táv, ha tudjuk mire számítsunk. Igaz. A torokban megtalált vízfelületre levonszoltuk hajónkat, majd átverekedtük magunkat az uszadékhalmok alatt. Tulajdonképpen ez a két választásunk volt: szárazföldön cipekedés cca. 700 méteren át vagy kalandos evezés, átkínlódva magunkat az uszadékok között. Közel egy órás manőver után így láttuk meg a nagy Duna torkolatát. Áteveztünk a jobb partra (1494), kipakoltuk és mostuk a letört ágakkal teli kenunkat, úgy indultunk délre, Baja irányába. A Bárka Pihenőházig (1481) 13 fkm várt ránk, amit a 230 cm-es vízállásnál két óra alatt teljesítettünk. A bal parton a 1489 és 1490 folyamkilométerek között láttuk a Grébec-Duna bejáratát, ami ekkor vízállásnál esélytelen küldetés. A 1488 fkm a Rezéti-Holt-Duna északi bejárója is egyben, bátran evezhető 14 fkm-es ág. A Rezéti-Holt-Duna déli bejárójával szemben a bal parton (1486 magasságában) a Kis-Koppány ág északi bejárója ad lehetőséget egy kis barangolásra. Mi két homokzátonyon tettünk rövid pihenőket, ezt vétek lett volna kihagyni, mert a dunai hangulat így teljes. Most nem eveztünk be a Vén-Dunára, hanem a Koppány-sziget mellett csorogva kötöttünk ki a Bárka Pihenőházhoz közeli parton. Kenu kimos, felcipel és a vizes neoprén cipőnket lerúgva egy kis folyadékpótlás. Barkuti Balázs mennyei füstölt keszeggel várt bennünket, ami a napunk sokadik koronája volt. Összegezve a mai napot: A Vajas-fok kalandos. Akár az ósükösdi gátőrháztól indulunk, akár Dusnokról (az érsekcsanádi indulás még bakancslistás). Bátran evezhető, kezdőknek is nagy élmény. A nagy Dunára történő átemelés csak utólag mókás. Fizikailag nem könnyű, kezdő túrázókat ne kínozzunk vele! A nagy Duna alacsony vízállásnál is gyönyörű. Nem minden ágat enged ilyenkor a Gemenc, de ezt el kell fogadnunk! Van, akinek így is a világ közepe.
Szöveg és fotó: Somogyvári Rita
Dunsnoki strand – indulás helyszíneÓsükösdi gátőrház – átemelés helyszíneSzárazföldi edzés I.Szárazföldi edzés II.Vajas-torok…végre víz!Vajas-torok: irány a Duna!A „torok” végeKomment nélkül
A Vajas-fok megnevezés először megtévesztő lehet, hiszen a fok szóra sokan egy pontra gondolunk a térképen (pl.: Bóni-fok, Bárányfok). Erről most szó sincs, hiszen a „Vajas” egy közel 50 fkm hosszúságú folyó, ami Kalocsát köti össze a Dunával. Ez a vízfelület nem kimondottan a Gemenc része, hiszen a bal parton húzódik, átszelve a Karaszi és Lenesi-erdőt.
Túránkat az ósükösdi gátőrháztól indítottuk, ami csak töltésen közelíthető meg (töltésközlekedési engedély szükséges a felhajtáshoz). Aki szervezett túravezetésben gondolkodik, annak azt is mérlegelnie kell, hogy a töltésen 2,2 méternél magasabb járművek (pl. trailerek) áthaladását kapuk szabályozzák.
A Duna vízállása esetünkben nem releváns, mivel a Vajas vízállása állandó – ami túravezetői szempontból nem elhanyagolható szempont. A gátőrháznál kényelmesen, megerőltetés nélkül tettük vízre kajakjainkat és indultunk útnak északra. Túránk az M9-es autópálya hídjáig folyt, kicsivel több, mint 7 fkm-en keresztül. Számos horgászhelyet láttunk a parton, horgászt kevesebbet. A csend és nyugalom itt is egy másik világba vezetett minket. A nyár- ás fűzfák fehér pamacsai borították a vízfelszínt, ami különleges hangulatot adott a tájnak. A vízitökök is virágzásnak indultak, a partoldalakat mocsári nőszirmok díszítették. Talán még nem eveztem a Gemenc környékén ilyen területen, ami ennyire változatos: az egyik kanyarban még sűrű akácos borította a partot, a másikban pedig komor tölgyesek. Megállni egy stégen tudtunk, ahol pihentünk, ebédeltünk, szívtunk egy másfajta friss levegőt, majd folytattuk az utunkat tovább. Túratársam tanítása, hogy ha zsineget, zsinórt látunk a vízben, nézzük meg mit rejt a vége! Mi is találtunk egyet, varsával a végén, benne friss csirkemájjal. Higgyük el, hogy a látottaknak valamilyen kutatási oka volt és nem az emberi mohóság következménye!
Az M9-es hídja előtt egy másik, földút hídon haladtunk át. Ennél a pontnál találtunk betonlépcsőt, de a kajakok kivétele és vízre rakása nem lett volna egyszerű. Délután kettő órakor értük el az M9-es pontját, ahonnan visszafordultunk (három és fél órás, nagyon kényelmes evezés után).
A kiindulási ponthoz érkezve, a gátőrháznál kiemeltük a hajókat és átsétáltunk a töltés másik oldalára, ahonnan a Vajas is érkezik, a Duna torkolatától (ez a hely a Vajas-torok). Magas vízállás esetén a szivattyúk innen pumpálják a vizet a Vajas-fokba (lsd. fotón is).
Utunkat szummázva: a táj gyönyörű, családoknak, kezdő vízitúrázóknak is ideális. A fok megközelítése nem egyszerű, a látványért dolgozni kell! A dusnoki strandról indulás is lehet egy kényelmes alternatíva, ebben az esetben a kiinduló- és végpont szintén ugyanaz – a látnivaló hasonlóan mesés.
Az idei nyár sok mindent adott a Dunának: volt tikkasztó forróság minimál vízszint mellett és voltak olyan árhullámok is, amiktől a holtágak kicsit fellélegezhettek. A mostani, talán utolsó 2023-as magasvíz-evezésünk is ilyen volt. 600 cm-es bajai víznél jártuk be azokat a déli ágakat, amik ilyenkor utat engednek a kalandvágyó túrázóknak.
Délelőtt 10 órakor startoltunk a bajai Bárka Pihenőháztól (1481 fkm), Barkuti Balázs túratársammal. Ő az a számomra is hiteles ember, aki a Gemencről valóban mindent tud, legyen az állatvilág, növényzet, vízállás vagy bármi más. A folyamkilométerek csak úgy folytak és fogytak, én pedig igyekeztem a lehető legtöbb mindent memorizálni Balázs gondolataiból. A 1478-as fkm alatt jobbra eveztünk a Móric-Dunára, ahol meglátogattuk a Pörbölyi Titánt is. Innen a Simon-Dunára vitt a vizünk. Tavasszal már jártam erre egyedül, de akkor nem voltam elég ügyes és nem találtam a bejáratot. Most sikerült. Eleveztünk az ág végéig, ahol csak a csendet és a szarvasbikák bőgését hallottuk. Nyugalom és a béke. Ha nem tudnám, hogy már tudatosan keresem ezt az élményt, azt biztosan érezném, hogy valami hiányzik az életemből.
A Simon-Duna után rákanyarodtunk a Hágli-Dunára és kicsorogtunk a főágba (1473 fkm). Innen északra vettük az irányt, mivel a másik oldalon a Kádár-Duna északi bejárója volt a cél. A 600-as víz most nem volt veszélyes, mert szinte szélcsendben eveztünk. A sodrással persze számolnunk kellett, ezért az 1474-es fkm-nél lévő homokdűnénél megpihentünk és sétáltunk egy rövidet. A Duna déli területeinél ez az egyetlen pont, ahol ekkora víznél homokzátonyt találunk (vadmentő dombnak sem utolsó). Pihegés után áteveztünk a bal partra, innen kanyarodtunk be a Kádár-Dunára – levágva ezzel egy erős bal kanyart, ami hajózóút is egyben. Itt nem szeretünk evezni. A „Kádár” közepén lévő kőgátnál teljes szélességében folyt a víz, különösebb technikát nem igényelt az áthaladás. A déli torkolat után megcéloztuk a 1469-es fkm-t, ami a Szeremlei-Holt-Duna (Sugovica) egyetlen bejárata. Igazi holtágról beszélünk, hiszen csak a Duna táplálja, de csak a jobb napokon. A 600-as víz is csak ideig-óráig elég az ágnak. Bezubog a kőgáton keresztül, táplálja a medret, a növényzetet. Utána elpárolog, beszívja a talaj és marad az elhalt növényzetből álló dús „lekvár”, az evezhetetlen, iszapos terület. Tudatosan terveztük a túránkat erre a napra, mert gyanítottuk, ha valamikor sikerülhet evezni a Szeremlein, akkor az most lehet. Azt viszont nem tudtuk, hogy a jó néhány órás 600-as víz mire elég és nem tudhattuk, hogy meddig töltötte fel a medret. Vakon vágtunk neki a 10 km hosszú ágnak és minden leevezett méterért hálásak voltunk.
A Szeremlei-Holt-Duna gyönyörű. Igen, ezt mondtam a Vén-Dunára, Rezétre, Grébecre, Móricra, a Simon-Dunára, mivel ott sem mondhattam mást. Mindegyik ág mástól szép, mástól maradandó és mást ad. Nem csak fákról és vízről van szó, ez annál bonyolultabb – jó értelemben bonyolultabb. Ez egy másik Otthon bennünk, aminek a közelsége függővé tesz. Amiről nem tudsz lemondani, ha egyszer megtapasztaltad. Ezért vagyunk úton.
No, tehát Szeremlei-Holt-Duna! A kőzáráson való áthaladás kajakkal és kenuval is kockázatos, az átemelés viszont nagyon egyszerű. A zárás utáni víz zavaros és iszapos volt, de ahogy toltuk magunk előtt a távot, minket pedig a befolyó víz, ez a kép megváltozott. Tisztán láttuk a víz alatti növényzetet, aminek nagy rész sulyomból áll (ezt meg is kóstoltuk). Elhagytuk a szeremlei kompot és átadtuk magunkat a látványnak: szürke gémek, vörös gémek (a Gemencben csak itt látjuk őket), bakcsók, barna rétihéják, fehér és fekete gólyák sokaságát láttuk. Leírhatatlan élmény. Az idő közben telt, a víz szintje csökkent. A 600-as víz eddig volt elég. Balázs kezdeti optimizmusa alábbhagyott és jött a túránk munkás része: zsombékon való kajakvonszolás, esés-kelés, nádasban való út- és vízkeresés. Ez a történet a dunaág utolsó pár száz méterénél kezdődött és kitartott egészen a Sugovicára történő átemelésig, de közben még volt egy kb. 500 méteres erdei sétánk is a két kajakkal. Túratársam hátul, én elől fogtam a két hajót, aztán pihi és kéztartáscsere. Balázs szerint, így „Másképp lesz sz@r!”. Átemelve a Sugovicára, már rutinosan haladtunk a Tejes-csatorna kerékpáros hídjáig, ami összeköttetést jelent a Petőfi-sziget és Pandúr-sziget között. Itt landoltunk, ahonnan Hajnalka – Balázs párja – vitt bennünket hajóinkkal a Bárkáig.
Ennek a napnak a margójára: „nyolc órás, nem szenvedős” az evezés része. Ez pipa. Végig vitt bennünket a Duna, még a Szeremlein is. Újabb pipa. A gyorsan jött magas víz rengeteget engedett, ami bővelkedett élményben. Sokadik pipa. A zsombékos, erdei túra is az utunk része volt. Utolsó pipa. Szummázva: egy újabb kalandos vízi útvonalat tudhatunk a magunkénak. Köszönöm Hajnalkának, hogy segítette az utunkat, Balázsnak pedig, hogy velem tartott!
Vágjatok bele ebbe a körbe Ti is, ha a vízállás és időtök engedi!
Fotók és szöveg: Somogyvári Rita
Jöjjenek a fotók!
Ismerős logisztika a MóriconSimon-DunaHágli-DunaA Nagy VízA Dűne (1474 fkm)Hanyag eleganciaDunából a Szeremleibe (kőzárás, amin nem evezünk át)Minden múlandó (Szeremlei-Holt-Duna)Búvár temető (by Barkuti Balázs)Sulyom desszertA nemzetközi helyzet fokozódik……tovább……és továbbVan, aki a Szeremlein mindig otthon vanSzámoljuk az evezhető métereketBalázs szerint a bicója nem elég fejlett……ezért edzésbe kezd……majd a másik karral is……végül lábra is gyúr egy kevesetA Szeremlei-Holt-Duna „eredése”
2023/08/10-13 Tengeri kajakkal a csehországi Moldva folyón (cca. 70 km)
A tavaly megírt moldvai beszámolóm úgy zártam, hogy „még találkozunk”. Hát, itt vagyok! Ezen a nyáron napsütésben, minimál gomolyfelhőzet mellett eveztük le a Moldán azt a közel 70 km-t, amit a 2022-es év szakadó eső és 15 fok mellett nem engedett.
A szállásunk Ceské Budejoviceben, a Budweiser Budvar szülővárosában volt. A hibátlan kis hotelből, bőséges reggeli után indítottunk mindhárom napunkat. Az első etap Vyssi Brod-Branná távolság volt (21 km), a második Branná-Zlata Koruna (27 km), az utolsó pedig Zlata Koruna-Borsov (20 km). Mindegyik nap más és más élményt tartogatott.
A csehek a vízitúrázást szinte nemzeti sportként űzik. Ha nyár, hétvége és társasági életre vágynak, nekik a Moldván való rafting az elsők között szerepel. Ők itt tényleg megélik az életet: a saját söreiket isszák (ipari mennyiségben), a saját zenéiket hallgatják és a folyó menti kempingekben esténkét a saját népükkel oldják tovább a napot. A vízen is eszméletlenül közvetlenek, előbb köszöntenek Ahoj!-jal, mint azt mi külföldiek meg tudnánk tenni. A gyerekek vízhez szoktatása nem kérdés, ők ebben a feelingben nőnek fel. Az életük természetes részévé válik, mint a levegővétel. Lenne mit tanulnunk! A csehek nem stresszelik magukat a vízen sem, nem türelmetlenek a csúszdáknál és kivárják a sorukat a folyó közepén horgonyzó úszó kocsmáknál is.
A cseh sörről nem tudok mit írni, azt inni kell. Csehországban minden alapanyag tökéletes a sörfőzéshez, az egyik legfontosabbat, a kristálytiszta vizet, a környék hegyeinek forrásaiból nyerik. Többek között ez utóbbi adja meg azt a hamisíthatatlan ízélményt, ami a cseheket a világ legnagyobb sörfogyasztóivá tette.
A sör mellett mindenképp meg kell kóstolnotok a sült csülköt (az étlapon koleno néven találjátok) és a knédlit, ami a szaftos húsételek ütős velejárója.
Ha Dél-Csehország, akkor Cesky Krumlov is bakancslistás város, amit a vízen Branná és Zlata Koruna települések között találhattok. Itt érdemes kikötni és szárazon is bebarangolni a kisvárost, amin keresztül a Moldva is kanyarog. Vízparti éttermek, sörözők teszik felejthetetlenné az élményt, de nekem a Kisvakond és barátai hűtőmágnes szett beszerzése is ezt jelentette (bár, a „készlet” egyelőre hiányos).
Szumma. Ha egy olyan kikapcsolódásra vágytok, ahol az evezésé a főszerep, ha tényleg csak sodródni szeretnétek, ha nem zavar benneteket, ahogy fesztelenül kikapcsolódó emberekkel teli hangos raftok úsznak mellettetek a vízen, akkor a Moldva a Ti folyótok!
Ezt a túránkat egy körtúrának terveztük, pontosabban Vén-Duna (Bárka Pihenőház) indulással, irány délre a nagy Dunán, 8 fkm után bal kanyar, megkerülve a Kádár-szigetet, fel a Szeremlei-Holt-Dunán (Sugovica), átemelés után Petőfi-szigetnél balra, aztán ismét nagy Duna északra, majd vissza a kiindulópontra.
Az időjárás zivatarosnak, felhősnek ígérkezett, a vízállás bajai mércénél 350 cm. Két hete itt még 550 cm volt a Duna, ami ideális a déli részek holtágainak bejárásához. A Szeremlei-Holt-Duna viszont olyan régóta bakancslistás útvonal, hogy muszáj volt kis víznél hazardírozni.
Kényelmes délelőtti indulással startoltunk a Bárkától és egy négyes kenuval délre vettük az irányt. Egyik kedvenc kormányosom volt az aznapi útitársam, aki ügyesen a sodorvonalban tartotta a hajónkat, így kicsivel több, mint egy óra alatt már elértük a Kádár-szigetet (1473-1470). Két helyen is megálltunk a Dunán, mert a homokzátonyok annyira hívogatóak, hogy nehéz rájuk nemet mondani – nem is szabad. Érdemes a 1474-es fkm tábláig a jobb parton haladni, mivel a hajózóút épp a másik oldalon van. Itt mentünk át a bal partra, ahol közvetlenül az egyik sarkantyú mögött tűnt fel a Kádár-sziget és a mögötte futó Kádár-Duna északi bejárója. Ez a 2 fkm-es hosszú ág 350 cm-es víznél is magabiztosan evezhető, sőt a közepén húzódó kőgáton való átjutás sem nehézkes (a titka csak annyi, hogy a hajókat középen tartva kell kormányozni). A Kádár-Duna kijáratához érve tovább eveztünk délre az 1469-es fkm-t jelző tábláig. Itt kerestük a Szeremlei-Holt-Duna bejáróját. HuMap, papírtérkép a kézben és, hát tényleg jó helyen voltunk! Kiszálltam a kenuból és megpróbáltam felderíteni a terepet, hová és mennyit kell átemelni, ha a Szeremlein akarunk evezni. Gyorsan kiderült, hogy ez most lehetetlen küldetés. A brutális szúnyoginvázióhoz, iszapos magasparthoz és 15-20 méteres átemeléshez – egészen a kőgátig -itt kevesek voltunk. Rohanás közben kenu szuszakolása a vízre és tempózás minél messzebb a parttól.
Egy motorcsónakos horgász jött mellénk a vízen, érdeklődve, hogy mi lett volna a terv, mert itt bizony nem lehet beevezni. Elmondtuk. Megkérdezte, hogy hová tartunk és mikor elmondtuk, hogy innen Baja észak a végcél, sajnálkozva megkérdezte, hogy felvontathat-e minket motorosan egy darabig a Dunán. Megköszöntük és mosolyogva nemet válaszoltunk, mire közben már ő is mondta: „Tudom, ez nem lenne sportszerű!”.
Semmi más nem volt hátra az utunkból, mint 12 fkm északra a Dunán. Délután egy óra előtt jártunk. A 1469-től visszaindulva ismét rákanyarodtunk a Kádár-Dunára, majd a Kádár-sziget északi részénél pihentünk egyet. Itt túrakajakosokkal találkoztunk, akikkel váltottunk néhány szót, megbeszéltük ki merre tart. Elköszönés után mindenki folytatta az útját saját tempójában. 1474-nél folyásiránynak megfelelően jobb oldal, majd partközelben irány a Bárka. Eleveztünk a Móric-Duna bejárója és a Pál-tanyai horgászházak mellett. Miközben még egy rövid pihenőt tartottunk, gyönyörködtünk a tájban és kényszeresen lestük a folyamkilométert jelző táblákat. Lassan, tényleg nagyon lassan fordultunk rá az egyenesre, ahonnan már láttuk a Türr István hidat (1480). Valamivel délután öt után már a helyén volt a kenu és evezőnk is.
A mai nap konklúziói:
Egy. A Szeremlei-Holt-Duna 350 cm-nél nem járható, de van az a víz, ami engedi az utat. 500 cm felett már határozottan jobbak az esélyek👍.
Kettő. Egy jó kormányossal, evezőtárssal a térképről is képes vagy leevezni. Mit nekünk vízhólyagok!
Három. Visszatérünk. A Szeremlei-Holt-Dunára biztosan.
Pihenő óriások BajánálA Duna ilyet is tudHomokzátony 350-es víznél (alatta sarkantyúval)Kádár-Duna északi bejárója a DunárólKádár-DunaKőzárás a Kádár-Dunán Kádár-Duna déli torkolat (út a nagy Dunára)Szeremlei-Holt-Duna bejáróA „Kádáron” vissza„Kádár” észak (balra a Kádár-szigettel)MeetingHomokzátony hízásbanNagyon távolban a Türr István híd
Ha a Gemencnek van szíve, akkor a mai napon itt lapátoltam. Egy újabb vadregényes holtág, ami csak magas víznél járható.
A túrám egy lerövidített munkanap végén, fél egykor indult. Nagyon-nagyon várt árhullám, 586 cm-es bajai vízállás mellett startoltam az érsekcsanádi üdülőtelepről (1488). Két folyamkilométert eveztem északra a bal part mentén, majd az 1489-es és 1490-es táblák között tértem át a Duna jobb oldalára, ahol a Grébec-ág bejárója is megbújik (a táblákat – a térképpel ellentétben – a jobb parton találjuk). Amire érdemes figyelni a dunai átkeléseknél: a térképen nézzünk utána, hol fut a sodorvonal (itt éppen a Duna közepén); számoljunk a sodrással, ezért a kijelölt terület felett induljunk át a túloldalra; várjuk meg, amíg a hegymenetben közlekedő személyszállító hajók és uszályok a hullámaikkal együtt elvonulnak.
Egy órás felfelé evezés és átkelés után értem el a Grébec egyetlen bejáróját. Itt megszűnt a sodrás, állóvíz és csend fogadott. Beeveztem a fák közé. Próbáltam nagyon észrevétlen lenni: alighogy lélegzés, evező csobbanásmentesen a vízben. Az élmény nem maradt el: kócsagok, bakcsók és barna rétihéják kísérték az utam. 4 fkm után Y-ba futottam, innen a jobb ágba eveztem. Az uszadéktorlaszok helyenként megállítottak volna és ez valahogy így is lehet: a látványért meg kell dolgozni. Persze, mindig volt egy pont, ahol a Gemenc üzent: „Eddig és ne tovább!”. Itt hátra arc és evezés vissza a következő elágazásig, ami a Döglött-Grébecbe vitt. No, itt kezdődtek a csodák! Előtte érdemes a térképre is pillantani. A papíralapún nézzük meg, melyik az a terület, amelyik „Csak engedéllyel látogatható”. A Döglött-Grébec mindkét partja pirosan vonalkázott, így itt nincs kikötés, csak néma csend a vízen. A telefonom néma üzemmódban volt, csak a HuMap alkalmazást használtam, hogy tudjam, éppen hol vagyok a holtágban. A csalánosban vaddisznó mama óvta a malacait, percekig mozdulatlanul figyelt. Távolabb szarvasrudli úszott át a holtágban, partot érve vettek csak észre. Persze, hogy ők is figyeltek: a legveszélyesebb és legkártékonyabb fajt képviselem. Megálltam a kajakommal és miközben minden érzékszervemmel töltődött az akkumulátorom, nem gondoltam semmire. És ez itt a kulcsszó: a semmi. A semmi után újra és újra átfutott az agyamon, hogy a világ közepén vagyok, kivételesen szerencsés emberként. Bár, a fotóim csak töredékeit mutatják meg annak, amit ténylegesen láttam, de a természet, az már csak ilyen! Ott kell lenned, hogy átéld – ebből nem enged.
Gyorsan csúsztam bele a délutánba, ahol még a visszafelé vezető úttal is számolnom kellett. Az egyik fűzfa törzsénél megejtettem a hétvégi bevásárlást, nagyon megörültem a gévagombának. Szedtem pár darabot, annyit, amennyi a kis családnak kétszeri étkezésre elég.
Délután fél ötkor értem vissza a Grébec bejárójához, ahonnan már csak 9 fkm-t kellett csorognom délre a Dunán. Beeveztem a sodorvonalba és kb. másfél óra alatt – megerőltető evezés nélkül – leértem Bajáig, a Vén-Duna déli bejárójáig. Elfáradtam. Ami nem számít.
Indulás ÉrsekcsanádrólGrébec bejárata a DunárólGrébec-DunaNem adja magát könnyen a látványBeszerzésÉletBambi elmúlásaA Grébec-ág egyik végeÚt a Döglött-Grébec felé (érthető a név)Vaddisznó mama & CO.Döglött-GrébecMozdulatlan víztükörÚton hazafelé a DunánVigyázzunk rá!Végállomás. Az útitársnak is.
Most egy olyan vízitúra útvonalat szeretnék bemutatni nektek, ami az én bakancslistámon már egy jó ideje szerepel: ez a Móric-Duna bejárása. Erről az ágról azt érdemes tudni, hogy evezhetősége nagyban függ a Duna vízállásától, 480 cm-es víz alatt már nehezen járható. Amit a tervezésnél érdemes figyelemmel kísérni, az a Duna vízállásának előrejelzése és igen, itt bizony kötelező a mentőmellény. Jó, ha van nálunk egy folyamkilométerekkel ellátott papír alapú Gemenc térkép és egy olyan okos alkalmazás, ami a tájékozódásban segít (én a HuMap applikációt használom). Az alapos tervezés része legyen a széltérkép alapos tanulmányozása, mert árral szemben, szeles időben szenvedés lesz a visszaút. Illetve még egy nagyon fontos dolog! Ha egyedül indulsz útnak – a nagy Dunán főleg – MINDIG legyen valaki, aki ismeri a túraútvonalad! Bármi történhet, tudjanak rólad, hogy merre jársz!
A túrám a bajai Bárka Pihenőháztól indult, ahol Balázzsal egyeztettem a terveim, ellátott jótanácsokkal. Aznap idő szűkében voltam, ez kicsit feszített is az út során. Választásom már nem igazán volt, mert a Duna vízállása óráról órára csökkent – nekem még 487 cm jutott. 10 órakor tettem vízre a túrakajakom és indultam délre a Dunán. A Türr István híd mindegyik pillére vízben állt, ilyenkor a legegyszerűbb a két szélső között elevezni (pillérhez közel semmiképp!). A kőzárások és sarkantyúk is víz alatt voltak, csak a Dunába benyúló fák sora jelezte, hogy itt is van, mire figyelni. Általában célszerű ezeket is megkerülni, mert a mögöttük húzódó limányok szeretik beforgatni a hajókat. A kajakom pont annyira stabil a vízen, mint amennyire nehéz a szárazföldön…a stabilitással nem volt gond. Pontosan fél órás evezést követően értem le a Móric-Duna bejáratáig, ami egy alaposan megbúvó, náddal benőtt terület. A bejárat felfedezését a HuMap-on kívül még két pont segítheti: az egyik, a Duna bal partján lévő 1478-as folyamkilométert jelző tábla (én ezt nem láttam), a másik pedig szintén a bal oldalon lévő Futrinka-sornak nevezett házakból álló lakóövezet. No, ha az utolsó házat látjuk a bal oldalon, akkor a jobb oldalt is érdemes figyelni, mert valahol ott lesz a Móric északi bejárója!
A Móric-Duna északi bejárója
Megérkeztem. Megállt az idő. Csend, nyugalom, tökéletesen jól evezhető vízfelszín a négy kilométeres hosszon. Két-három helyen találkoztam uszadékfából álló torlaszokkal, de mindenhol evezhető volt az ág. A Móric-Duna felénél (lsd. térkép), a jobb parton találjuk a 12 méteres törzskörméretű Pörbölyi Titánt, ami Magyarország legnagyobb fája. Érdemes partra szállni és közelről is megnézni, mennyire elhanyagolható részesei vagyunk a természetnek.
Folytattam az utat és eljutottam balra, a Hágli-Duna kereszteződéséig, ami szintén megérdemel néhány evezőcsapást (ezt most ki kellett hagynom). Lassan közeledtem az ág végéhez, ahol a vízben lévő sás miatt már nagyon nehézkessé vált az evezés. Ilyenkor jön az a fájó felismerés, hogy nincs más út, mint vissza. Dél volt. (A Simon-Duna ága is érdemes a látogatásra, ez a Móric-Duna jobb oldalából ágazik le, nem sokkal az ág vége előtt.) Egy uszadéktorlaszon megálltam ebédelni és folytattam az evezést a Duna irányába. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi idő alatt érek vissza a Bárkába. Nem tudtam megsaccolni, mennyire kell a Dunán húzni, közel öt méteres vízállásnál, sodrással szemben. Az első pár száz méter után éreztem, hogy nem lesz gond – bár az is igaz, hogy a sodorvonal a másik oldalon futott. A jobb parton különösebb nehézség nélkül, egy óra alatt „feleveztem” a távot. A Türr István híd előtt pihentem pár percet, rágyúrtam a pillérek közötti erősebb sodrásra, ami nem volt veszélyes. Délután két órakor kötöttem ki a Vén-Dunán, négyórás kényelmes evezés után, élményekkel és fotókkal gazdagon. Ez utóbbiból hoztam nektek néhányat 😉:
Vén-DunaA kőzárás is víz alatt van (Duna)Logisztika a MóriconCsak a természetA Móric-ág végeVisszaútonZáporra készülődveVan, aki értiTürr István híd a Dunáról
Egy nagyon szép és szerethető, ám annyira nem közismert útleírással készültem nektek, amit gyors történelmi áttekintéssel kezdenék. A Ferenc-tápcsatorna (más néven Baja-Bezdáni-csatorna) I. Ferenc József királyunk után kapta a nevét és a XVIII. század végén épült. A Sugovica (Kamarás-Duna) déli területéről ágazik ki, a Deák Ferenc-zsilip alatt indul és egészen a szerbiai Bezdánig tart az útja. Itt torkollik a Ferenc-csatornába, ami aztán a szerbiai Óbecsénél folyik a Tiszába. A mai napig ez az egyetlen olyan mesterséges vízfolyás, ami összeköti a Dunát a Tiszával. Korábban a hajózás szempontjából és belvízelvezető csatornaként is jelentősége volt. (A tápcsatorna és csatorna kifejezés itt nem egymás szinonimái, hanem egyértelműen jelzik, melyik vízről is beszélünk.)
A mi túránk egy nagyon hideg áprilisi reggelen indult, nem sokkal fagypont feletti hőmérséklet mellett. A Duna vízállása Bajánál 380 cm volt, éppen egy kisebb árhullám tetőzött, ami elég volt ahhoz, hogy megnyissák a Deák Ferenc-zsilipet és a Sugovica vize segítségünkre legyen az úton. Valamivel 10 óra után szálltunk vízre a zsilipnél.
A lapos part megkönnyítette a dolgunkat, a két hajóval minden nehézség nélkül vágtunk neki a távnak. A tápcsatorna menti élővilág nagyon gazdag, rengeteg madár keresztezte az utunkat . Kezdetben bakcsót, szürkegémet, hattyúkat láttunk, később ragadozó madarakat, pl. barna rétihéját is. Két órás kényelmes evezést követően kötöttünk ki Bátmonostornál, a hídpillér lábánál. Pótoltuk az elfogyott kalóriákat és negyed órás pihenő után egy kenuval folytattuk az utat (túratársunk visszaevezett Bajáig, ő volt oda-vissza a transzferünk is). Kaptunk egy kis napsütést is és többnyire az északi szél elöl is védve voltunk. Újabb két és fél órát eveztünk a következő településig, Nagybaracskáig. Itt két pihenőt tartottunk. Egyiket a település határánál, ahol egy kisebb átemeléssel a Füzéresi-Holt-Dunára juthattunk volna, ami kb. 3-3,5 km hosszúságban evezhető. A másik pihenőnk Nagybaracska központjában volt, a Bárkacsárda pártjánál.
Az utolsó egy órás leevezett etap, Nagybaracska-Dávod távolság hihetetlenül nyugodt és érintetlen vízterület. Nádasok, fából készült horgász stégek szegélyezték utunkat. Hat órás evezés után, délután négy órakor kötöttünk ki a dávodi közúti híd lábánál, ahol könnyen partra húztunk a kenut a transzferhez.
A Ferenc-tápcsatorna evezési útvonalát igény és idő függvényében megtoldhatjátok pl. Baja Bárka Pihenőház indulással is (amennyiben szeretnétek kenukat kölcsönözni), ekkor egy dunai átkeléssel és 3-5 km-es Sugovica körrel is számolnotok kell. A Deák Ferenc-zsilipnél történő sportos átemelés is vállalható, hiszen a távolság nem több, mint 50-60 méter és már a Ferenc-tápcsatornához is értetek.
További alternatíva lehet ehhez a túrához – itt már több napos evezésről beszélünk-, ha nem Dávod a végcél, hanem ezen a vonalon az utolsó határmenti település, Hercegszántó. Ez a távolság pluszban még 6-7 fkm. Ha esetleg valakinek van túraleírása erre a vízi útvonalra, szívesen elolvasnám, mert nekem ez még szűz területnek számít.
Újévi evezésünk első helyszíne nem is lehetett más, mint a Szigetköz, pontosabban Kisbodakés környéke. 2012 nyarán – akkor még – kisfiam, itt fogott először evezőt a kezébe és ült kenuba. Itt elkezdődött valami, ami azóta is velünk tart. Érthető, ha nekünk ez a hely szent🙂.
Vissza a jelenbe. A január 5-ei evezésre felkészültünk, időjárás applikációk átfutva, minden, ami fontos lehet a vízhatlanban, kenu az utánfutón és irány a kisbodaki vízpart. Henrik barátom az előző napon még hezitált, hogy Dunakiltinél evezzünk, a Bagaméri-ágrendszert lapátoljuk vagy induljunk helyből egy szép nagy körrel. Utóbbit választotta, mint utólag kiderült, helyesen.
Bodaki mellékágrendszer (piros nyíl: itt voltunk, fekete nyíl: legközelebb helyszín)
No, tehát kenu a vízen és irány a Kisvesszősi-ág, onnan a Televényi-Dunán keresztül a Liba-tó! Megérkeztünk és leszakadt az ég, eső formájában. Ugye, bajban voltunk, mert télen beállni fa alá…mondhatni felesleges. Vízhatlan ruhánk nem sok volt, ami pedig nem bírta a vizet, az gyorsan megadta magát. Így járt a kötött sapka, a vastag pulcsi és a hótaposó bakancs is. Tanított ez a túra is valamire: januárban is eshet az eső és, ha ez nem lenne elég, fújhat mellé a szél. Megtörtént. Hidegben, szélben, esőben folytattuk utunkat egészen az Ilonai-ág bejárójáig. Itt már elfogyott a bátorságunk és visszafordultunk, mondván „ez az eső nem most fog elállni”. Természetesen, de! Már nem áztunk felülről, csak fáztunk belülről. Az eredeti terv szerinti evezést nem folytattuk a Nyárási-Duna és a Félholdaki-ág irányába. Visszacsorogtunk az Öregszigeti-ágba, mire az eső teljesen elállt. Még toltuk magunk előtt a kikötést, ezért a Gyepföld melletti csatornába lapátoltunk, ahol még nem jártunk. Csend, nyugalom, állatok sehol és emberek is távol. Három órát eveztünk, de amikor már elkezdtünk fantáziálni a forró fürdőről és forralt borról, tudtuk, hogy ideje kikötni. Így is történt, miközben megbeszéltük, hogy másnap szárazföldön folytatjuk a túránkat, bejárva a Duna-ág melletti töltés látnivalóit.
A következő nap délelőttjén a kisbodaki Szent Kristóf hídhoz látogattunk el először, amit 2020-ban felújítottak. A híd alatt tilos áthaladni, erre a piros-fehér-piros tábla is emlékeztet. Tovább autózva, kilométereken keresztül ellennyomó medencéket építettek az árvízvédelmi töltés szárazföld felőli oldalára. Áradáskor az ellennyomó medence vízoszlopa tart egyensúlyt a külvíz felfelé ható nyomásával. Utoljára ennek a 2013-as nyári árvíznél volt kiemelt jelentősége.
Folytattuk utunkat. A következő megállónk a Zátonyi-Duna egyik beszállóhelye volt, 29 km-re Dunakiliti eredésétől, a Szivárgó-csatornától. A Zátonyi-Dunán nyáron evezni valami csoda! Kristálytiszta víz, víz alatt kúszó hínárok, békalencse, vízitök és tavirózsák tömkelege – túlzás nélkül. Nulla sodrás, 100% nyugalom, csak a hajók transzferéről kell gondoskodni a ki- és beszálló pontoknál.
A Nyárási átereszt és –bukót a Rajka-Kisbodak leevezésnél is érintettük. Akkor a magasabb vízállás miatt átemeléssel oldottuk meg az átkelést, nem kockáztattuk a szeptember végi borulást.
Utolsó előtti állomásunk a Denkpáli ágvégzárás és hallépcső volt, amiről sokáig nem tudtam részleteket. Ez a műtárgy a mellékágrendszert és a Duna főágat köti össze, kompenzálva a közöttük lévő szintkülönbséget. Az ágvégek zárására azért van szükség, hogy alacsony vízállás idején ne szaladjon ki a mellékágból a víz, veszélyeztetve ezzel annak élővilágát. A végzárás mellett találjuk a hallépcsőt is, ami 1998-ban épült, elsőként itt az országban. A hallépcső egy patakszerű meder, ami a halakat segíti a vándorlásban, például ívás idején. A hallépcső kialakítása lehetővé teszi, hogy ne a műtárgyon át zubogjanak a semmibe, – kockáztatva testi épségüket – hanem a „lépcsőkön”, pihenő medencéken keresztül és biztonságosan. Ökológiai szempontból is hatalmas jelentőséggel bírnak ezek a létesítmények. Tavaly nyáron láttam, ahogy az ásványrárói hallépcsőnél az egyik középiskolás csoport vezetője a gyerekeket versenyeztette, ki tud felmenni a lépcsőn, a sodrással szemben. Nehezen jutottam szóhoz, mert azon túl, hogy ez a gyerekekre nézve balesetveszélyes, pedagógiai szempontból is erősen kifogásolható „kihívás”. Innen is üzenném: a hallépcső nem játszótér!
„Lábas” túránk utolsó állomása a Bodaki-ágvégzárás volt (alacsony vízállás mellett), ahonnan már a dunaremetei mellékágrendszer veszi kezdetét.
Megjártuk vízen és szárazon az ágrendszer egy falatkáját. Annyira szerteágazó és annyi meglepetést tartogat a Szigetköz, hogy azt leírni sem kis feladat. Ezért kell majd folytatnunk ezt a történetet! DE addig is, csatoltam Nektek egy kis képes beszámolót🙂.
Kisbodaki indulásKisvesszősi-ágRészlet a Televényi-Dunáról (hód-művek)Liba-tóIlonai-ágGyepföld melletti csatornaKisbodaki kikötésSzent Kristóf híd (Kisbodak)Ellennyomó medencék a töltés bal oldalánZátonyi-Duna beszállóhelyNyárási áteresz és -bukóDenkpáli ágvégzárásDenkpáli hallépcsőBodaki-ágvégzárásEz is egy bejárható utazás volt
