2018 októbere óta nem volt ilyen alacsony a Duna vízállása Bajánál, mint az utóbbi napokban. Ma, 2026. július 28-án 23 órakor a hivatalos mérés szerint 7 cm-en áll a Duna és ez a mutató sajnos további csökkenést vetít előre (2026. augusztus 4.: -29 cm).
A vízitúrázás szerelmeseinek is nehéz szívvel kell újratervezniük, hiszen a folyó most egészen más arcát mutatja. A Dél-Duna legtöbb ágát már ennél jóval magasabb vízállásnál is „elveszítettük”. A Móric-Duna, a Grébec-Duna, a Szeremlei-Holt-Duna a 300-350cm-t sem engedi, de egy idje már a Rezéti-Holt-Duna, az örök favorit Vén-Duna és Sugovica is nemet mond a vízitúrázókra.
Vén-Duna déli torkolat (2026. július 26.)
Szeretett Gemencünk csendes nyári aszályát szenvedi, míg mi kíváncsian feltérképezzük a déli táj csodálatos csatornáit, pl. a Vajas-fokot, a Ferenc-tápcsatornát – ezekről korábbi leírásaimban is olvashatsz, ill. ma készülök még egy Ferenc-beszámolóval is 😉.
No, de addig olvassunk egy néhány soros kis kitekintést arról, mi az és miért is fontos nekünk a vízállás ismerete!
Vízitúrázóként szinte minden indulás előtt megnézzük a vízállást. A vízügy honlapján azonban gyakran olyan számokkal találkozunk, mint 47 cm, 182 cm vagy éppen 650 cm. De vajon mit jelentenek ezek a számok? A Duna mélységére utalnak?
A vízállás azt mutatja meg, hogy a vízfelszín milyen magasan helyezkedik el egy adott vízmérce nullpontjához képest.
Ez a nullpont nem a meder alja, és nem is a folyó legmélyebb része. Egy előre meghatározott, geodéziailag rögzített referencia, amelyhez minden későbbi mérést viszonyítanak.
Ezért fordulhat elő, hogy egy helyen a vízállás mindössze 50 cm, miközben a Duna valójában több méter mély.
A mércék nullpontját egy országos magassági rendszerhez igazították, amely történelmileg a Balti-tenger átlagos vízszintjét használja alapul.
Ez nem azt jelenti, hogy a vízügy naponta a Balti-tengert méri. Csupán azt, hogy egyszer, nagyon pontos földmérési módszerekkel meghatározták, milyen magasan van például a bajai vízmérce nullpontja ehhez a közös referenciaszinthez képest.
Ettől kezdve már csak azt kell figyelni, hogy a Duna vízfelszíne hány centiméterrel van e nullpont fölött vagy alatt.
Ha a bajai vízmérce például 200 cm-es vízállást mutat, az nem azt jelenti, hogy a Duna két méter mély. Annyit jelent, hogy a vízfelszín 200 centiméterrel a bajai vízmérce nullpontja fölött helyezkedik el. A folyó tényleges mélysége attól függ, milyen mély a meder azon a helyen. Ez lehet néhány méter, de akár jóval több is.
A hivatalos bajai Duna-vízmérce a Duna bal partján, az 1478 és 1479 folyamkilométer között található (Türr István híd 1480). Ez az a mérce, amelynek értékét a vízügy közzéteszi.
A vízállás nemcsak egy szám. Nagyon sokat elárul arról, mire számíthatunk a vízen.
Alacsony vízállásnál előbukkanhatnak homokpadok, zátonyok és zárások, egyes mellékágak nehezebben járhatók, a kikötés is körülményesebb lehet.
Magas vízállásnál viszont gyorsabb lehet a sodrás, eltűnhetnek a partok, elárasztás alá kerülhetnek a fövenyek és a belógó fák ágai is közel kerülhetnek a vízhez. Az uszadékfák és uszadékhalmok is veszélyt rejthetnek.
Az idei nyár sok mindent adott a Dunának: volt tikkasztó forróság minimál vízszint mellett és voltak olyan árhullámok is, amiktől a holtágak kicsit fellélegezhettek. A mostani, talán utolsó 2023-as magasvíz-evezésünk is ilyen volt. 600 cm-es bajai víznél jártuk be azokat a déli ágakat, amik ilyenkor utat engednek a kalandvágyó túrázóknak.
Délelőtt 10 órakor startoltunk a bajai Bárka Pihenőháztól (1481 fkm), Barkuti Balázs túratársammal. Ő az a számomra is hiteles ember, aki a Gemencről valóban mindent tud, legyen az állatvilág, növényzet, vízállás vagy bármi más. A folyamkilométerek csak úgy folytak és fogytak, én pedig igyekeztem a lehető legtöbb mindent memorizálni Balázs gondolataiból. A 1478-as fkm alatt jobbra eveztünk a Móric-Dunára, ahol meglátogattuk a Pörbölyi Titánt is. Innen a Simon-Dunára vitt a vizünk. Tavasszal már jártam erre egyedül, de akkor nem voltam elég ügyes és nem találtam a bejáratot. Most sikerült. Eleveztünk az ág végéig, ahol csak a csendet és a szarvasbikák bőgését hallottuk. Nyugalom és a béke. Ha nem tudnám, hogy már tudatosan keresem ezt az élményt, azt biztosan érezném, hogy valami hiányzik az életemből.
A Simon-Duna után rákanyarodtunk a Hágli-Dunára és kicsorogtunk a főágba (1473 fkm). Innen északra vettük az irányt, mivel a másik oldalon a Kádár-Duna északi bejárója volt a cél. A 600-as víz most nem volt veszélyes, mert szinte szélcsendben eveztünk. A sodrással persze számolnunk kellett, ezért az 1474-es fkm-nél lévő homokdűnénél megpihentünk és sétáltunk egy rövidet. A Duna déli területeinél ez az egyetlen pont, ahol ekkora víznél homokzátonyt találunk (vadmentő dombnak sem utolsó). Pihegés után áteveztünk a bal partra, innen kanyarodtunk be a Kádár-Dunára – levágva ezzel egy erős bal kanyart, ami hajózóút is egyben. Itt nem szeretünk evezni. A „Kádár” közepén lévő kőgátnál teljes szélességében folyt a víz, különösebb technikát nem igényelt az áthaladás. A déli torkolat után megcéloztuk a 1469-es fkm-t, ami a Szeremlei-Holt-Duna (Sugovica) egyetlen bejárata. Igazi holtágról beszélünk, hiszen csak a Duna táplálja, de csak a jobb napokon. A 600-as víz is csak ideig-óráig elég az ágnak. Bezubog a kőgáton keresztül, táplálja a medret, a növényzetet. Utána elpárolog, beszívja a talaj és marad az elhalt növényzetből álló dús „lekvár”, az evezhetetlen, iszapos terület. Tudatosan terveztük a túránkat erre a napra, mert gyanítottuk, ha valamikor sikerülhet evezni a Szeremlein, akkor az most lehet. Azt viszont nem tudtuk, hogy a jó néhány órás 600-as víz mire elég és nem tudhattuk, hogy meddig töltötte fel a medret. Vakon vágtunk neki a 10 km hosszú ágnak és minden leevezett méterért hálásak voltunk.
A Szeremlei-Holt-Duna gyönyörű. Igen, ezt mondtam a Vén-Dunára, Rezétre, Grébecre, Móricra, a Simon-Dunára, mivel ott sem mondhattam mást. Mindegyik ág mástól szép, mástól maradandó és mást ad. Nem csak fákról és vízről van szó, ez annál bonyolultabb – jó értelemben bonyolultabb. Ez egy másik Otthon bennünk, aminek a közelsége függővé tesz. Amiről nem tudsz lemondani, ha egyszer megtapasztaltad. Ezért vagyunk úton.
No, tehát Szeremlei-Holt-Duna! A kőzáráson való áthaladás kajakkal és kenuval is kockázatos, az átemelés viszont nagyon egyszerű. A zárás utáni víz zavaros és iszapos volt, de ahogy toltuk magunk előtt a távot, minket pedig a befolyó víz, ez a kép megváltozott. Tisztán láttuk a víz alatti növényzetet, aminek nagy rész sulyomból áll (ezt meg is kóstoltuk). Elhagytuk a szeremlei kompot és átadtuk magunkat a látványnak: szürke gémek, vörös gémek (a Gemencben csak itt látjuk őket), bakcsók, barna rétihéják, fehér és fekete gólyák sokaságát láttuk. Leírhatatlan élmény. Az idő közben telt, a víz szintje csökkent. A 600-as víz eddig volt elég. Balázs kezdeti optimizmusa alábbhagyott és jött a túránk munkás része: zsombékon való kajakvonszolás, esés-kelés, nádasban való út- és vízkeresés. Ez a történet a dunaág utolsó pár száz méterénél kezdődött és kitartott egészen a Sugovicára történő átemelésig, de közben még volt egy kb. 500 méteres erdei sétánk is a két kajakkal. Túratársam hátul, én elől fogtam a két hajót, aztán pihi és kéztartáscsere. Balázs szerint, így „Másképp lesz sz@r!”. Átemelve a Sugovicára, már rutinosan haladtunk a Tejes-csatorna kerékpáros hídjáig, ami összeköttetést jelent a Petőfi-sziget és Pandúr-sziget között. Itt landoltunk, ahonnan Hajnalka – Balázs párja – vitt bennünket hajóinkkal a Bárkáig.
Ennek a napnak a margójára: „nyolc órás, nem szenvedős” az evezés része. Ez pipa. Végig vitt bennünket a Duna, még a Szeremlein is. Újabb pipa. A gyorsan jött magas víz rengeteget engedett, ami bővelkedett élményben. Sokadik pipa. A zsombékos, erdei túra is az utunk része volt. Utolsó pipa. Szummázva: egy újabb kalandos vízi útvonalat tudhatunk a magunkénak. Köszönöm Hajnalkának, hogy segítette az utunkat, Balázsnak pedig, hogy velem tartott!
Vágjatok bele ebbe a körbe Ti is, ha a vízállás és időtök engedi!
Fotók és szöveg: Somogyvári Rita
Jöjjenek a fotók!
Ismerős logisztika a MóriconSimon-DunaHágli-DunaA Nagy VízA Dűne (1474 fkm)Hanyag eleganciaDunából a Szeremleibe (kőzárás, amin nem evezünk át)Minden múlandó (Szeremlei-Holt-Duna)Búvár temető (by Barkuti Balázs)Sulyom desszertA nemzetközi helyzet fokozódik……tovább……és továbbVan, aki a Szeremlein mindig otthon vanSzámoljuk az evezhető métereketBalázs szerint a bicója nem elég fejlett……ezért edzésbe kezd……majd a másik karral is……végül lábra is gyúr egy kevesetA Szeremlei-Holt-Duna „eredése”
Ezt a túránkat egy körtúrának terveztük, pontosabban Vén-Duna (Bárka Pihenőház) indulással, irány délre a nagy Dunán, 8 fkm után bal kanyar, megkerülve a Kádár-szigetet, fel a Szeremlei-Holt-Dunán (Sugovica), átemelés után Petőfi-szigetnél balra, aztán ismét nagy Duna északra, majd vissza a kiindulópontra.
Az időjárás zivatarosnak, felhősnek ígérkezett, a vízállás bajai mércénél 350 cm. Két hete itt még 550 cm volt a Duna, ami ideális a déli részek holtágainak bejárásához. A Szeremlei-Holt-Duna viszont olyan régóta bakancslistás útvonal, hogy muszáj volt kis víznél hazardírozni.
Kényelmes délelőtti indulással startoltunk a Bárkától és egy négyes kenuval délre vettük az irányt. Egyik kedvenc kormányosom volt az aznapi útitársam, aki ügyesen a sodorvonalban tartotta a hajónkat, így kicsivel több, mint egy óra alatt már elértük a Kádár-szigetet (1473-1470). Két helyen is megálltunk a Dunán, mert a homokzátonyok annyira hívogatóak, hogy nehéz rájuk nemet mondani – nem is szabad. Érdemes a 1474-es fkm tábláig a jobb parton haladni, mivel a hajózóút épp a másik oldalon van. Itt mentünk át a bal partra, ahol közvetlenül az egyik sarkantyú mögött tűnt fel a Kádár-sziget és a mögötte futó Kádár-Duna északi bejárója. Ez a 2 fkm-es hosszú ág 350 cm-es víznél is magabiztosan evezhető, sőt a közepén húzódó kőgáton való átjutás sem nehézkes (a titka csak annyi, hogy a hajókat középen tartva kell kormányozni). A Kádár-Duna kijáratához érve tovább eveztünk délre az 1469-es fkm-t jelző tábláig. Itt kerestük a Szeremlei-Holt-Duna bejáróját. HuMap, papírtérkép a kézben és, hát tényleg jó helyen voltunk! Kiszálltam a kenuból és megpróbáltam felderíteni a terepet, hová és mennyit kell átemelni, ha a Szeremlein akarunk evezni. Gyorsan kiderült, hogy ez most lehetetlen küldetés. A brutális szúnyoginvázióhoz, iszapos magasparthoz és 15-20 méteres átemeléshez – egészen a kőgátig -itt kevesek voltunk. Rohanás közben kenu szuszakolása a vízre és tempózás minél messzebb a parttól.
Egy motorcsónakos horgász jött mellénk a vízen, érdeklődve, hogy mi lett volna a terv, mert itt bizony nem lehet beevezni. Elmondtuk. Megkérdezte, hogy hová tartunk és mikor elmondtuk, hogy innen Baja észak a végcél, sajnálkozva megkérdezte, hogy felvontathat-e minket motorosan egy darabig a Dunán. Megköszöntük és mosolyogva nemet válaszoltunk, mire közben már ő is mondta: „Tudom, ez nem lenne sportszerű!”.
Semmi más nem volt hátra az utunkból, mint 12 fkm északra a Dunán. Délután egy óra előtt jártunk. A 1469-től visszaindulva ismét rákanyarodtunk a Kádár-Dunára, majd a Kádár-sziget északi részénél pihentünk egyet. Itt túrakajakosokkal találkoztunk, akikkel váltottunk néhány szót, megbeszéltük ki merre tart. Elköszönés után mindenki folytatta az útját saját tempójában. 1474-nél folyásiránynak megfelelően jobb oldal, majd partközelben irány a Bárka. Eleveztünk a Móric-Duna bejárója és a Pál-tanyai horgászházak mellett. Miközben még egy rövid pihenőt tartottunk, gyönyörködtünk a tájban és kényszeresen lestük a folyamkilométert jelző táblákat. Lassan, tényleg nagyon lassan fordultunk rá az egyenesre, ahonnan már láttuk a Türr István hidat (1480). Valamivel délután öt után már a helyén volt a kenu és evezőnk is.
A mai nap konklúziói:
Egy. A Szeremlei-Holt-Duna 350 cm-nél nem járható, de van az a víz, ami engedi az utat. 500 cm felett már határozottan jobbak az esélyek👍.
Kettő. Egy jó kormányossal, evezőtárssal a térképről is képes vagy leevezni. Mit nekünk vízhólyagok!
Három. Visszatérünk. A Szeremlei-Holt-Dunára biztosan.
Pihenő óriások BajánálA Duna ilyet is tudHomokzátony 350-es víznél (alatta sarkantyúval)Kádár-Duna északi bejárója a DunárólKádár-DunaKőzárás a Kádár-Dunán Kádár-Duna déli torkolat (út a nagy Dunára)Szeremlei-Holt-Duna bejáróA „Kádáron” vissza„Kádár” észak (balra a Kádár-szigettel)MeetingHomokzátony hízásbanNagyon távolban a Türr István híd
Újabb bakancslistás élménybeszámolót szeretnék megosztani veletek, ezúttal az őszi Gemencből. A Nagy Rezéti-kör 33 fkm-es vízitúra útvonal, ami páratlan emlékeknek ad otthont, októberben főleg.
A tervezésnél ajánlott figyelembe venni az időjárást (évszakot), vízállást és azt, hogy mennyi időt szánunk a túrára. Nekünk 15 °C, ködös időjárás jutott a 160 cm-es vízállás mellett. Az egész napunkat erre a „combos” programra szántuk. Az eredeti terv szerint Érsekcsanádról csorogtunk volna le kajakokkal a Dunán, aztán jobbra át a Vén-Dunára (megkerülve a Koppány-szigetet), majd nagy Duna ismételten, onnan pedig a Rezéti-Holt-Dunán végig, a Veránka-szigetet körülölelve ismét Érsekcsanád. A nagy köd- kis látótávolság kombó miatt, viszont újra kellett terveznünk, ezért az indulás helyszínéül a Bárka Pihenőház bizonyult a legideálisabbnak. A könnyebb szemléltetés miatt egy térképet is készítettem:
Nagy Rezéti-kör
Reggel fél 10-kor már vízen voltunk a kenunkkal (végül a kajakok helyett emellett döntöttünk). Nem láttuk értelmét, hogy várjunk a köd felszállásával. Jól tettük. Dél körül kezdett el tényleg oszlani a felhő.
Köd előttem… (Fotó: Somogyvári Máté)
A 160 cm-es vízállás éppen átevezhetővé teszi a Vén-Dunát. A homokzátonyok mellett, szinte végig láthatóvá vált a meder alja.
Séta „gyanús” vízállás
A kőzáráson való átkelésnél sem kellett trükköznünk, de a 20 cm-rel kisebb víz már „fájt” volna a hajónk aljának.
Áthaladásnál elég egy ügyes kormányos
Emberi időben értünk ki a nagy Dunára, ahol a látótávolság nem haladta meg az 50 métert. Végig a jobb part mellett eveztünk északra. Ezen a szakaszon jobban kellett húznunk, de összességében nem volt lehetetlen küldetés. Fél 12-kor elértük a Rezéti-ág déli bejáróját.
Rezéti-Holt-Duna déli bejárója
Innen egy órányi evezés után kikötöttünk a gemenci kisvasút Nyárilegelő megállójánál.
Nyárilegelő (utolsó megálló az északi bejáróig)
Jó volt szusszanni egyet, kinyújtózni. Szendvicsek, kávé „bevételezve”, de nem maradt el a csoki és a forró tea sem. Meglepetésünkre befutott a Rezét gőzös is – persze, hogy fotók és integetések mellett.
Ha Gemenc, akkor Rezét
Ránéztünk mobilunk HuMap alkalmazására, gyors számítás: ezen a helyen legfeljebb fél órát tudunk időzni és evezés van tovább. A Rezéti-Holt-Duna további része ismeretlen volt számunkra, itt még nem jártunk. A nevének „Holt” jelzője nem fedi a valóságot, nem holtág, hanem a Duna egyik jobb oldali mellékága, pontosan úgy, mint a Vén-Duna. Mindkettő egészen az 1800-as évek végéig a Duna fő ága volt, a folyószabályozás után váltak mellékletté. Reméltük, hogy a Rezéti-ág a mi vízállásunknál is evezhető, hiszen a medret a Duna-Dráva Nemzeti Park 2014-ben kikotortatta („élőhely-revitalizációs program”). Nem volt gond a továbbhaladással. Az októberi természet gyönyörű, a felszálló köd pedig olyan hangulatot varázsol, amit nehéz szavakkal leírni.
Rezéti-Holt-Duna
A fokozottan védett természeti területen – egészen az ág északi bejárójáig – csak vészhelyzet esetén szabad kikötni. Talán ez az érintetlen környezet adja a táj páratlan hangulatát, az igazi gemenci feelinget.
Kora délután járt az idő, amikor egy-másfél órára előbukkant a nap is. Jólesett. Lassítottunk kicsit az evezéssel. Előttünk 40-50 méterrel szarvasrudli haladt át a Gemecből a Veránka-szigetre. Nem mindennapi élmény volt, az biztos! Az ágban balra két kisebb csatornát is láttunk, amelyik kőhíddal ellátott, az a Decsi-Nagy-Holt-Dunához ad átjárást magasabb vízállásnál.
Csatorna a Decsi-Nagy-Holt-Duna felé
A Rezéti-ág kb. 14 fkm hosszú. Délután három óra után értük el az északi bejáróját.
Északi bejáró (1488), szemben Érsekcsanáddal
Kint a nagy Dunán folytattuk az utunkat, de most már együtt a sodrással. A levegő tovább hűlt és a köd ismét leereszkedni látszott. Kb. öt fkm-t kellett eveznünk a Vén-Duna északi bejárójáig, de előtte tettünk még egy kis pihenőt és teaszünetet az egyik homokzátonyon.
Nyújtózás és forró tea
Lassan elhagytuk a Rezéti-ág déli bejáróját. Csak néhány ladikból vadászó horgásszal találkoztunk, de a víz nyugodt és szelíd volt.
Köd leszállóban
Fél öt után kanyarodtunk be a Vén-Duna északi bejárójára. Áthaladtunk a kőzáráson, onnan kenuval séta a sekély mederben (neoprén csizma tesztelve). Éppen napnyugta előtt, fél hat körül kötöttünk ki a Bárkánál.
A fotóink annyira jól sikerültek, hogy történetünk „színezése” nélkül is pontosan érezhetitek, milyen hangulatú volt a túránk 🙂.
Szeretnék néhány infót, jó tanácsot adni az őszi vízitúrák idejére. Remélem, hasznát veszitek!
Túránk folyamkilométerekben: Vén-Duna 5 fkm, nagy Duna kb. 2 fkm (1483-1485), Rezéti-Holt-Duna kb. 14 fkm, nagy Duna kb. 5 fkm (1488-1483), Vén-Duna 5 fkm. Ergo: kb. 22 fkm „hegymenetben”.
Nincs hideg idő, csak rosszul felöltözött túrázó. A minimum 5 mm-es neoprén csizma és neoprén zokni kötelező elem – nem tudni, mikor kell vízbe lépni. Akinek a költségvetése is engedi: szárazruha (nem száraz ruha). Csizma, melles csizma, ezen a túrán is TILOS! Borulásnál mindkettő ÉLETVESZÉLYES!
Forró tea, sapka, kesztyű és a csősál sokat segít, ahogy a habszivacs ülőpárna is.
Az útvonal tervezése alapos legyen! Járjunk utána, hogy milyen vízállásnál, melyik terület evezhető! A Gemenc több vize csak 450-470 cm-es vízállás felett lapátolható, pl. a Gemenci-Holt-Duna (Grébec-holtág), a Móric-Duna, a Szeremlei-Holt-Duna és a Cserta-Duna is.
A nappalok rövidülnek. Tegnap még éppen világosban landoltunk, ma pedig már fél ötkor sötétedett. Természetesen van éjszakai evezés is, de az másfajta felkészülést igényel.
Október a legszebb hónap – több szempontól is – és vízitúrázóként nagy kár lenne kihagyni. Minden, amit ad, az úgy gyönyörű, ahogy van: a köd, a színek, a csend, a természetes melankólia. Ez egy másik út. Magunkhoz is.
A Bejárható Utazások szervezésében 2022. szeptember 17-én két kajakkal és hat kenuval leeveztük a Rajka-Kisbodak távolságot (27 fkm). A Szigetköz egyik legszebb és legzegzugosabb vízi útvonalát vettük célba és már most óva intenék mindenkit attól, hogy kellő helyismeret nélkül vágjon neki az útnak. Több helyrajzi nevet is megemlítek majd a leírásomban, ha esetleg valaki Szigetköz hajózási térképpel indul útnak, lássa azt az irányt, amin lecsorogtunk – talán így egyszerűbb dolga lesz.
Ezen a napon 15-17 °C volt a levegő hőmérséklete, a Duna vízállása Rajkánál 30-33 cm. Napütés nulla, de részemről – a moldvai bőrig ázás után – nem is volt rá igény, beértem az esőmentes és borongós időjárással is. A csapattal reggel 8 órakor gyülekeztünk a Rajkai Trianoni zsilipnél. Jó, ha tudjuk erről a helyről, hogy – a korábbi évek rutinja ellenére – itt nem parkolhatunk személyautókkal (sem), mert ez komoly büntetést von maga után. Minket ez most nem igazán érintett, mivel a hajók bérlése és a transzfer a kisbodaki Esthajnalcsillag kempingből indult és a tréler ugyanide futott vissza. Gyors csoportfotózás után vízre tettük a hajókat és elindultunk.
Rajka, Trianoni zsilip
A rajkai, tejfalui, cikolai és bodaki mellékágrendszereken keresztül vitt az utunk, első állomásként a Homoki-hallépcsőn keresztül. A hallépcső nem más, mint egy ökológiai folyosó, mely biztosítja a vízi élőlények átjárását „A” vízterület és „B” vízterület között. A kenukkal történő áthaladásnál egyedül a víz „V” formájú útjára kell figyelni, ami egyben segít megkímélni hajóinkat a vízfelszín alatt elszenvedhető sérülésektől.
Csak, a „V”-t figyeld!
A hallépcsőn keresztül eljutottunk a Homoki-mellékágba, érintve a Tilosi-tavakat, ahol újabb csoportfotózás következett – csak, hogy lássuk, hogy az induló és haladó létszám egyezik-e.
Mindenki képben
A Szigetpart-ág meghódítása után a Külső-Helena és Belső-Helena közötti Benda-ágban folytattuk az evezést. Melegünk nem volt, viszont továbbra sem zúdult ránk az ég. A neoprén szandálom már kevésnek bizonyult, de a sí aláöltözet és esőruha „kombó” adott némi illúziót a hideg ellen. A Sasfészek-sziget északi ágánál értük el az első hivatalos pihenőnket, amit a Dunakilitin található Vadvíz kempingben tartottunk. Mosdó-vadászat, szendvics a vízhatlanból, Unicum Szilva és forró tea volt a sorrend. Jó volt átmozgatni kicsit a lábainkat is, tudván, hogy rövidesen folytatjuk a távot. Indulás előtt gyors pillantás a térképre, hogy honnan hová is tartunk (Henrik nem értette a fotó lényegét (LOL).
Kell az a térkép!
Ibolya javaslatára a Rudi-ágon kenuztunk tovább, távol minden emberi létformától. Ezért is adatott meg az élmény, hogy a kora délutáni órákban szinte karnyújtásnyi távolságról hallhattuk a szarvasbikák bőgését. Nekem ez volt az első ilyen vizes-bőgéses élményem és tényleg páratlan, ahogy a természet az őszi hangját hallatja. Ezzel tovább bővült, a „MiértIsSzeretekŐsszelVízitúrázni?” listám.
A Rudi-ágból, a vadregényes Csalánosba eveztünk, de csak éppen, mivel természetvédelmi területről van szó. Nem zavartuk meg sem hanggal, sem hajóinkkal a természet csendjét és érintetlenségét, de azt a szépséget valóban látnunk kellett. Mintha egy szeletet kaptunk volna Tündérországból.
Tündérország bejárata
A Szirtl-ágon át, a Doborgazi-átvágás nyomán szeltük a vizet (kihagyva a helyi Öregkocsmát) az ágrendszer déli részén. A Csákányi-, majd Kisvesszősi-ág érintésével landoltunk a Kisvesszősi kempingben, ahol a pár percnyire lévő büfében szusszantunk, Jägereztünk (forralt bor és forró tea híján) és örök gyerekek lévén, csocsóztunk egyet. A félórás pihenés után a Kisvesszősi-Dunán keresztül jutottunk el a Kőhídig, ahol áthaladni tilos tábla jelezte a teendőnket: átemelés a túlpartra.
A szabály, az szabály. Nem átevezünk. Átemelünk.
Kajakokból, kenukból kiszállás, néhány lépésnyi hajóvonszolás után újra a vízen találtuk magunkat. A Nyárási-áteresz és –bukó, a Nyárási-átvágás érintésével jutottunk el az újabb átemelésig, ahol – a bodaki ágrendszerben – már „otthon” voltunk.
Áldás vagy guillotine?
Greenpeace a fordított bálnájával kiemelve a vízből és erdei úton, bokrokon keresztül, meredek mederpartról csúsztatva, újra a vízre szuszakolva.
Bálna a szárazföldön
Valamivel 16 óra után, az Ilonai-ágon evezve értük el a kisbodaki kempinget. A leevezett kilométerek kellemes fáradtságával, egy nagyon jó kis csapat társaságában mostuk ki és pakoltuk el hajóinkat, evezőinket. Köszönet Henriknek az 5letelésért, Stoller Ibolyának pedig a lelkes túravezetésért!
2022. augusztus 13-át írtunk, szombat volt. Az aznapi túravezetésem az extrém alacsony vízállás miatt a Vén-Dunán elmaradt, pedig már hetek óta nagyon készültem rá. Reboot. A bajai vízmércénél mért alig 70 cm-es vízállás nem tette lehetővé a Dél-Duna mellékágainak bejárását, de a 22-23 fokos levegőhőmérséklet és a gondolat, hogy evezhetünk, a vízre sodort bennünket. Erős Hajnalka „evezős barátommal” gondoltunk egy nagyot és merészet: minden körülmény adott, hogy ezen a napon leevezzünk Mohácsig.
Indulás a Vén-Dunáról
Két egyes túrakajakkal vágtunk neki az útnak, amit előtte gondosan megterveztünk. Hajónkon a kinyomtatott és áttanulmányozott hajóút kitűzési terv, amit az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság honlapjáról töltöttem le. Átnéztük az előttünk álló folyamkilométerek, bóják és zárások helyzetét. A Baja – Mohács távolságon egyetlen híddal kellett számolnunk, mindjárt a vízre szállásunkat követően. A bajai Türr István híd Magyarország legdélibb Duna-hídja. Gyakran csak „bajai hídnak” nevezik.
A kitűzési terv semmi izgalmasat nem ígért, de a bóják helyzetének ismerete biztonságot adott az esetlegesen közlekedő uszályok, szállodahajók mellett.
Hajóinkat a Vén-Duna déli torkolatánál (1481), a Bárka Pihenőház partjainál raktuk vízre. Gondosan becsomagoltuk az aznapi enni – és innivalónkat, esőkabátokat. Nem feledkeztünk meg a szivacsokról sem, amik megkönnyítik a kajakokba kerülő víz „kiszivattyúzását”. A reggel kilenc órai indulást tartani tudtuk és úgy számoltuk, hogy délután négy és fél öt magasságban elérjük Mohácsot. Két-három pihenőt terveztünk beiktatni.
Elindultunk. Az alacsony vízállásnak köszönhetően, felvonták horgonyaikat az uszályok. Akkor érdekes az itteni helyzetük, amikor a torkolattól közvetlenül a Sugovicára szeretnénk átevezni, mert ugye tudjuk és aranyszabály: álló uszályokat a folyón csak alulról kerülünk meg, nem kockáztatva, hogy a sodrás rátolja járműveinket a teherhajókra. A mi esetünkben ezzel nem kellett számolni, egyenes utunk vezetett délre a Dunán. A Türr István híd jobb szélső pillérét baloldalon kerültük meg, a vízállás most ennyit engedett. A folyó bal partjainál elhagytuk Baja városát és a Sugovica északi bejáróját. A teljes napot evezésre szántuk, ezért nem feltétlenül figyeltünk arra, hogy a sodorvonalban haladjunk. Gyönyörködtünk a laposan elnyúló, homokos partokban, a „szabadságolásra küldött” sarkantyúkban. A sarkantyúk mögötti limányok nem keltettek erősebb örvényeket, de megtartottuk a tisztes távolságot.
Kádár-sziget
A bal parton elhaladtunk a Nagy-Pandúr-sziget mellett, majd megtámadtuk a szomszédos Kádár-szigetet (1473-1470). Ez a terület a vízi emberek egyik kedvenc kikötőhelye: csend, nyugalom és a part is tökéletes. A zátonyon lehetőség van sátorállításra, pecázásra és elvonulásra a világ elől. Hajnalkával megejtettünk egy kései reggelizést, amikor észrevettük, hogy kajakja hátsó tárolója beázott és vele együtt a mobiltelefonja is. Ez utóbbit a homályos, párás kijelző és a telefonból kifolyó víz egyértelműen bizonyította. Hajóból kipakolás, szivaccsal víztelenítés, pakolás az én hajómba és kb. húsz perc után folytattuk utunkat. Fohászkodtunk egy kis napsütésért, de erre a napra nem járt. Mielőtt elértük volna a jobb oldali bátai partokat, beeveztünk egy szeles, kissé esős zónába. A folyó hullámai sűrűsödtek, az evezés kissé nehézkessé vált. Ez a szakasz egészen Dunafalváig (1461) tartott, ahol a második pihenőnket tartottuk, ebéd címszóval. Különös ez a környék (jobb oldalon a dunaszekcsői löszfallal határolva), hiszen régi idők hagyták itt emlékeiket, mélyen a folyó alatt. Csak egy közismertebb példa: Marcus Aurelius császárt ábrázoló, csaknem másfélszeres életnagyságú, öntött bronz portréját 1974 szeptemberében találták meg Dunaszekcsőn, a víztároló építésekor (Forrás: www.dunaszekcso.hu ).
Várakozás a magas(abb) vízállásra
A dunafalvi kikötés ideje alatt rápillantottunk a térképre, az óránkra és megállapítottuk, hogy tartani tudjuk az aznapi tervünket. Ebéd és kávé után folytattuk az evezést, a cél továbbra is a 14 folyamkilométerre lévő Mohács (1447). A jobb parton elhaladtunk a Bári sziget mellett (állítólag nem összetéveszthető az olaszországi Barival). Nagyon jó tempóban tudtunk evezni, faltuk a kilométereket. Kb. félórás evezést követően találkoztunk az első és egyben utolsó szállodahajóval, ami délről haladt észak felé. Gyors pillantás a kitűzési tervre, bójákra és láttuk, nem lesz gond, mivel nem a hajózási mederben haladunk. A parton ülő horgász szavain azért elgondolkodtunk, aki megkérdezte, hogy nem félünk-e a hullámoktól és a borulástól. Egészen addig nem tartottunk tőle, de miután elhaladt a túlsó parton a kétezer tonnás óriás, már értettük a kérdés lényegét. A bal part közelében maradtunk, merőlegesen rákészülve az érkező hullámokra. Kajakjainkat elérték a hosszan haladó, lapos, de sűrű hullámok, amik a közeli partról visszacsapódtak. A legtöbb, amit tehettünk, hogy tartjuk a merőlegest és evezőinket a vízfelszínhez közel „támasztjuk”, ezzel is növelve hajóink stabilitását. Megúsztuk. Szárazon. Folyt az utunk, fogytak a kilométerek. Mohács előtt megálltunk a jobb parton, ahová minden nehézség nélkül áteveztünk a minimális sodrásban. Az egyik sarkantyú mögötti limányt használtuk ki, hogy gyorsabban partot érjünk. Gyümölcs, víz, néhány fotó, kis szusszanat és irány a végcél. Mohácson az egyik legismertebb sólyánál landoltunk, a Planina DokKolónál (a helyiek Sokác rév néven ismerik). Ez a kikötőpont a mohácsi rév felett található, kb. 500-600 méterre. Negyed ötöt mutatott a vekker. Hajók a szárazföldre, lemosva és transzferre pakolva. Térkép és napi élmény a vízhatlanba csomagolva. Gyors kávé és irány vissza hajóink szállására, a Bárka Pihenőházba (közúton autóval kb. 40 km).
Régóta bakancslistás volt ez a táv is és most minden adott volt hozzá: társaság, vízállás, időjárás és az a ritkán adódó, néhány órás szabadidő, amit Hajnalka a nyári szezonban „lopni tudott” magának.
Ezt az útvonalat szívből ajánlom azoknak az evezős társaimnak, akik szeretnék megismerni a Duna sekély, de semmiképp sem sekélyes arcát.
Szeretném megosztani Veled a dunai nomád túránk élményeit, tapasztalatait. Segíteni Neked abban, ha barátaiddal Te is valami hasonlóban utaznál, mert megéri. Még akkor is, ha nem minden pillanatban gondoltuk ugyanígy.
Írta: Somogyvári Rita
Jó pár folyót „megeveztünk” már itthon (pl. Dráva, Mura, Rezéti-Holt-Duna, Mosoni-Duna, szigetközi ágrendszer, Kis-Duna, Garam, Ipoly, Szentendrei-Duna, Soroksári-Duna, Felső-Tisza), de ez a túra – a mi Le’Evező túránk – a No.1. Ez az út tud valamit, amit más nem.
Négyen vágtunk neki az útnak. Henrik barátom, aki több mint huszonöt éve szeli a vizeket. Gábor barátom, aki maga a megtestesült nyugalom és segítőkészség. Máté fiam és jómagam, akik tíz éve vagyunk lelkes vízitúrázók. Gyorsan eldőlt a vízzel való kapcsolatunk: szerelem lett belőle és ezzel együtt minden. Szenvedély, energia, lendület, holtpontok, no és persze az a tisztelet, ami nem feledteti velünk: „[…] Azért a víz az úr!”
2022. július 18-án indultunk az ásványrárói Part Camping kikötőjéből egy kenuval és egy rafttal. Ez utóbbi a B terv része volt. Gyorsan bebizonyosodott a gyakorlatban is, hogy a raft bizony nem barátja a sík vizeknek.
Kedves Olvasóm! Tehát, ha a garázsodban van egy összehajtogatott raft a legfelső polcon és szeretnéd leporolni, bevetni a Dunán, kérlek, ne tedd! Ha, csak nem akarod, hogy halálhörgés, siralom kísérje az utad.
No, tehát vízen a két hajó, megkezdődött a kaland! Az ásványrárói torkolati fenékküszöbnél megejtettük az első és egyben utolsó átemelést, ami annyi tesz: cuccosok kipakolása a járművekből, séta velük a szigetközi Öreg-Dunáig, ahol ugyanezek visszapakolása és irány a „nagy” Duna. Kezünk ügyében minden, ami kellhet: hajóút-kitűzési terv térképe, maxra töltött adó-vevők és pár apróság (naptej, nasi, víz). Egész hétre kánikulát jósolt a meteorológia, jelentősebb éjszakai lehűlések nélkül – tehát mindenre készülnünk kellett.
Az első napon Gönyű (1791) volt a végcél, bemelegítő 25 folyamkilométerrel. Extrém alacsony vízállás jutott a túránk hetére (Gönyűnél 0 cm, Nagybajcsnál 50 cm), ezzel a Duna sajátosa arcát is megmutatta: homokzátonyok sokasága, változó folyási sebesség izgalma. Mindezekkel együtt a hajózási meder is szűkült, ami jó okot adott arra, hogy éberek legyünk. Bár, az uszályok többségét az alacsony vízállás miatt leállították, a folyami szállodahajók a maguk 140 méter hosszukkal és kétezer tonnás súlyukkal, bizony közlekedtek.
Ennél a pontnál ajánlanám jó szívvel a kitűzési tervek előzetes tanulmányozását. Minden területileg illetékes vízügyi igazgatóság oldalán megtalálhatóak. Hajózási jelek felsorolásával indul a dokumentum, ahol bizony szembesülünk azzal, hogy a hidak oldalára kitűzött piros-fehér-piros csíkos téglalap nem az osztrák határátkelőt jelzi, hanem a tilos áthaladást. Viszont a csúcsára állított sárga színű négyzet nagyon hasonlít a közutak főútvonalához, ami a vízen a hidak alatti ajánlott átjárót jelöli. A kitűzési tervben láthatjuk a Duna hidakat is, amik a pillérek száma és elhelyezkedése miatt lehetnek érdekesek. No, és a vízen elhelyezkedő jelzőbóják! Nem mindegy, hogy piros vagy zöld.
Hasznos kis elkalandozásom után elhagytuk a medvei hidat, Nagybajcsot, a Kolera-szigetet, amikor megérkeztünk Gönyűre. A Gödör Büfében frissítettük fel magunkat, ami közvetlenül a part mellett található, saját stéggel. Itt a legegyszerűbb kikötni, ezért mi pár száz méterrel lejjebb tettük mindezt.
Ha időnk engedte volna, valószínűleg beiktatjuk a nagybajcsi kiskocsmát is, ami igazi kockás asztalterítős hangulat és a korábbi túráinkról kellemes emlék, de – fiamat idézve – „háborúban nincs vasárnap”. Tempózni kellett. A büfétől kb. 500 méterre, a Duna bal partján vertünk tábort, itt töltöttük az éjszakát. Hajók partra, paprikás krumpli, sátorállítás, ember sehol. Ideális. Henrik pecázott – mondjuk, hogy fogott is halat. Altató nem kellett, vacsi és egy kis beszélgetés után beestünk a sátrakba.
A kedd reggeli indulás előtt Gábor tojásrántottát készített, kalória kipipálva. Ránéztünk a térképre is, cél Dunaalmás (1752), ami alsóhangon 39 fmk. A térképen beazonosítottuk a sarkantyúkat, a lapos és magasabb partokat. Megterveztük a kikötési helyeket is. Terveztük, mert a raft és a gyakorlat gyorsan átírta azt. A Duna csordogált alattunk, a szállodahajókat Szlovákia és Magyarország között cikkcakkban kerülgettük. Igazi logisztika volt – jó értelemben. A tervezett 39 fkm pedig csak nőtt és nőtt. Többször megálltunk mártózni a vízben, szusszanni és erőt gyűjteni. A Nagy-Erebe sziget is egy ilyen pihenőpont volt. A tervezettnél később értünk Komáromba, ahol a parton maradtam, amíg a fiúk bevásároltak.
A gyönyörű Monostori híd előtt szálltunk partra, a magyar oldalon. Valahogy elfelejtettük, hogy a vasúti összekötő híd és az Erzsébet híd után közvetlenül egy nagyobb bevásárlóközpont is van. Egyszerűbb lett volna itt landolni. No, sebaj! Beszerzésre került a vacsora alapanyaga, folytattuk az utat. Eltűntek a vízről a korábban Komáromnál pihenő uszályok, szabad volt a folyó. Eleveztünk Szőny mellett, de ekkor már nehezen fogtam az evezőt. A bal tenyerem vízhólyagoktól éktelenkedett, kapitányom türelme is egyre fogyott.
Valami vágyott wellness-t emlegetett és voltak a mondataiban nyomdafestéket nem tűrő szavak is.
Az én számat hasonlóak hagyták el, de – mentségemre szóljon – gondolkodni már nem nagyon tudtam. Gábor és Mátém türelmesen csorogtak mellettünk, hagyták, hogy mondjuk, amit ilyenkor kell. Este 7 óra után Almásfüzitő érintésével értünk Dunaalmásra. Jobb part kiköt, parti kocsma zárva. Tarhonyás lecsó beizzítva, sátrak a helyükön. A szúnyogok jó fejek, nem bántanak. Én viszont kérem vissza a vajúdási fájdalmaim! 😃Vacsora után egy kis fröccsözés és gyors alvás.
Újra reggel van. Hajnali 5-kor arra ébredtem, hogy az éjszaka masszív ajakfeltöltésen estem keresztül. Igen, megégett előző nap a szám (itt felelőtlen voltam a prevenciót illetően). Ebből is tanultam, meg ugye kellemetlen, amikor az ember szájából azért folyik ki a gyümölcslé, mert nem tudja azt összezárni. Az aloe vera csökkentette a duzzanatot és a fájdalmat is. Reggelit vettünk a településen, a kisbolt kb. 5 percnyi járásra volt a sátorhelyünktől. Reggeli kávé, szalonna, kolbász és kezdődött a napunk „ingujj feltűrős” része.
A harmadik napon Esztergom (1718) volt a cél, a kikötés helyében sokáig bizonytalanul. Dunaalmás után elhagytuk Neszmélyt. A korábban annyira kedvelt szlovák dunamocsi csárda kikötőjéről is lemondtunk, mivel néhány nappal korábban porig égett. Viszont a vízen gyorsabban haladtunk a rafttal, de nem a csapásszámunknak köszönhetően. Kedvezett a minimális hátszél. Süttőnél semmi szépet nem találtunk a parton, így folytattuk az evezést Lábatlanig. Itt a Kajak-Kenu Pont kikötőjét érdemes megcélozni (mi nem ezt tettük), ahonnan kb. 10 perces séta visz a legközelebbi boltig. A helyi kiskocsmát sajnos itt is felszámolták, innen is tudhatjuk, hogy nagy a baj. Szerettük itt begyűjteni az infókat és beszélgetés közben megtudni a helyi érdekességeket. Megvolt a hangulata ezeknek az időszakoknak is.
Nyergesújfalu, Táti-sziget és az egyenesben már az Eszergomi Bazilika látképe. Ez utóbbi távolsága nagyon csalóka, mert hosszú folyamkilométerek vezettek még a pihenőig. A Duna alacsony vízállása miatt nem tudtunk beevezni a Prímási-mellékágba, ahol egy kemping feljáróját találtuk volna. Henrik megkért, hogy keressek neki valamit a digitális térképen, de nem sikerült. Szerinte nem tudok tájékozódni, szerintem nem tud információt átadni. Itt volt egy kissé hangosabb szóváltásunk, de végül sikerült kikötni az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének kempingjében. Mókás volt a landolás, mert a sólya alja nem érte el a vízszintet. Azaz: hajókból kipakolás, cipekedés a kempingbe. 50 méter volt a kemping távolsága a parttól, amiért nagyon hálásak voltunk. Tusolás (meleg vízzel), sátorállítás és irány Esztergom belvárosi élete. Húsz percnyi séta után éttermek sokasága várt ránk. Sikerült olyan helyen asztalt találni, ami dress code vonatkozásában a legtávolabb állt tőlünk.
A negyedik nap reggele „szokásosan” indult. A Mária Valéria híd alatti utasszállítókat ügyesen megkerültük és célba vettük a Szentendrei-sziget spiccét (1692). Térkép előkészítve, sarkantyúk kikerülve és megállj a Helemba-szigetnél. Gyönyörű a táj, a fáradtságunk, mintha alábbhagyott volna. Fürdőzés, fotózás, egy kis szusszanás. Bal parton a Börzsöny vonulatai kezdődtek, jobb oldalon a Pilis magasodott. Szűkült a meder, gyorsult a folyó, így keletkezett egy kis plusz időnk.
A szobi révnél lángosoztunk, a zebegényi partok alatt fröccsöztünk és a nagymarosi kikötőben hekkeztünk. Miközben a visegrádi várban gyönyörködtünk, átbeszéltük, hogy fogunk kikötni a spiccen. Aki még soha nem ült kézi hajtású vízi járműben, nehezen értheti, miért okoz komoly kihívást a motorcsónakok között evezni és merőlegesen ráállni négy különböző irányból érkező hullámra. Megtanultuk ezt is. A szigetcsúcstól délre kötöttünk ki, kb. 500 méterre. Lapos part, szolid szúnyoginvázió. Hajók partra, sátorállítás és irány a kisoroszi büfé. Jó hideg sörrel búcsúztattuk a napot, de vacsorázni már nem volt igény.
Július 22-én (pénteken) nagyon laza 16 fkm-ünk maradt a Szentendrei-Dunaágban. Dunabogdánynál összekapaszkodtunk a hajókkal, átadtuk magunkat a folyónak. Csend volt és nyugalom. Elpilledtünk. Tahitótfalun, a jobb hídpillér lábánál parkoltunk és besétáltunk a helyi szabadtéri kocsmáig, ahol hamisíthatatlan, jéghideg dinnyelevet ittunk. Visszaszálltunk hajóinkba és egy nagyobb kőhajításnyi távolságra elértük a végcélt, Leányfalut. Itt hajók kipakolása, kiemelése, lemosása. Raft könnyezve kitisztítva és elpakolva. Kenu az autóm tetejére, mindenünk a csomagtartóba, transzfer Ásványráróra.
Megjártuk. A szó legnemesebb értelmében véve. Tanultunk, tapasztaltunk – magunkról is. A természet segít megismerni saját emberi természetünket is.
Köszönet Henriknek a tanításért, Gábornak a mennyei bográcsosokért. Mátémnak pedig köszönet, hogy engedte, hogy ez az életforma a részévé váljon. Mi vár6 ránk? Tekintettel arra, hogy már négyszer jártuk be a Duna felső-magyarországi szakaszát, jövőre beújítunk: Dunaújváros (1580) vagy valamivel északabbra– Mohács (1447) a cél. ❤
