Címke: Szigetköz

  • Szigetközi vízitúra – barangolás a kisbodaki vízi labirintusban

    Szigetközi vízitúra – barangolás a kisbodaki vízi labirintusban

    Bodaki mellékágrendszer, 2023. január 5-6.

    Újévi evezésünk első helyszíne nem is lehetett más, mint a Szigetköz, pontosabban Kisbodak és környéke. 2012 nyarán – akkor még – kisfiam, itt fogott először evezőt a kezébe és ült kenuba. Itt elkezdődött valami, ami azóta is velünk tart. Érthető, ha nekünk ez a hely szent🙂.

    Vissza a jelenbe. A január 5-ei evezésre felkészültünk, időjárás applikációk átfutva, minden, ami fontos lehet a vízhatlanban, kenu az utánfutón és irány a kisbodaki vízpart. Henrik barátom az előző napon még hezitált, hogy Dunakiltinél evezzünk, a Bagaméri-ágrendszert lapátoljuk vagy induljunk helyből egy szép nagy körrel. Utóbbit választotta, mint utólag kiderült, helyesen.

    Bodaki mellékágrendszer (piros nyíl: itt voltunk, fekete nyíl: legközelebb helyszín)

    No, tehát kenu a vízen és irány a Kisvesszősi-ág, onnan a Televényi-Dunán keresztül a Liba-tó! Megérkeztünk és leszakadt az ég, eső formájában. Ugye, bajban voltunk, mert télen beállni fa alá…mondhatni felesleges. Vízhatlan ruhánk nem sok volt, ami pedig nem bírta a vizet, az gyorsan megadta magát. Így járt a kötött sapka, a vastag pulcsi és a hótaposó bakancs is. Tanított ez a túra is valamire: januárban is eshet az eső és, ha ez nem lenne elég, fújhat mellé a szél. Megtörtént. Hidegben, szélben, esőben folytattuk utunkat egészen az Ilonai-ág bejárójáig.  Itt már elfogyott a bátorságunk és visszafordultunk, mondván „ez az eső nem most fog elállni”. Természetesen, de! Már nem áztunk felülről, csak fáztunk belülről. Az eredeti terv szerinti evezést nem folytattuk a Nyárási-Duna és a Félholdaki-ág irányába. Visszacsorogtunk az Öregszigeti-ágba, mire az eső teljesen elállt. Még toltuk magunk előtt a kikötést, ezért a Gyepföld melletti csatornába lapátoltunk, ahol még nem jártunk. Csend, nyugalom, állatok sehol és emberek is távol. Három órát eveztünk, de amikor már elkezdtünk fantáziálni a forró fürdőről és forralt borról, tudtuk, hogy ideje kikötni. Így is történt, miközben megbeszéltük, hogy másnap szárazföldön folytatjuk a túránkat, bejárva a Duna-ág melletti töltés látnivalóit.

    A következő nap délelőttjén a kisbodaki Szent Kristóf hídhoz látogattunk el először, amit 2020-ban felújítottak. A híd alatt tilos áthaladni, erre a piros-fehér-piros tábla is emlékeztet. Tovább autózva, kilométereken keresztül ellennyomó medencéket építettek az árvízvédelmi töltés szárazföld felőli oldalára. Áradáskor az ellennyomó medence vízoszlopa tart egyensúlyt a külvíz felfelé ható nyomásával. Utoljára ennek a 2013-as nyári árvíznél volt kiemelt jelentősége.

    Folytattuk utunkat. A következő megállónk a Zátonyi-Duna egyik beszállóhelye volt, 29 km-re Dunakiliti eredésétől, a Szivárgó-csatornától. A Zátonyi-Dunán nyáron evezni valami csoda! Kristálytiszta víz, víz alatt kúszó hínárok, békalencse, vízitök és tavirózsák tömkelege – túlzás nélkül. Nulla sodrás, 100% nyugalom, csak a hajók transzferéről kell gondoskodni a ki- és beszálló pontoknál.

    A Nyárási átereszt és –bukót a Rajka-Kisbodak leevezésnél is érintettük. Akkor a magasabb vízállás miatt átemeléssel oldottuk meg az átkelést, nem kockáztattuk a szeptember végi borulást.

    Utolsó előtti állomásunk a Denkpáli ágvégzárás és hallépcső volt, amiről sokáig nem tudtam részleteket. Ez a műtárgy a mellékágrendszert és a Duna főágat köti össze, kompenzálva a közöttük lévő szintkülönbséget. Az ágvégek zárására azért van szükség, hogy alacsony vízállás idején ne szaladjon ki a mellékágból a víz, veszélyeztetve ezzel annak élővilágát. A végzárás mellett találjuk a hallépcsőt is, ami 1998-ban épült, elsőként itt az országban. A hallépcső egy patakszerű meder, ami a halakat segíti a vándorlásban, például ívás idején. A hallépcső kialakítása lehetővé teszi, hogy ne a műtárgyon át zubogjanak a semmibe, – kockáztatva testi épségüket – hanem a „lépcsőkön”, pihenő medencéken keresztül és biztonságosan. Ökológiai szempontból is hatalmas jelentőséggel bírnak ezek a létesítmények. Tavaly nyáron láttam, ahogy az ásványrárói hallépcsőnél az egyik középiskolás csoport vezetője a gyerekeket versenyeztette, ki tud felmenni a lépcsőn, a sodrással szemben. Nehezen jutottam szóhoz, mert azon túl, hogy ez a gyerekekre nézve balesetveszélyes, pedagógiai szempontból is erősen kifogásolható „kihívás”. Innen is üzenném: a hallépcső nem játszótér!

    „Lábas” túránk utolsó állomása a Bodaki-ágvégzárás volt (alacsony vízállás mellett), ahonnan már a dunaremetei mellékágrendszer veszi kezdetét.

    Megjártuk vízen és szárazon az ágrendszer egy falatkáját. Annyira szerteágazó és annyi meglepetést tartogat a Szigetköz, hogy azt leírni sem kis feladat. Ezért kell majd folytatnunk ezt a történetet! DE addig is, csatoltam Nektek egy kis képes beszámolót🙂.

    Kisbodaki indulás
    Kisvesszősi-ág
    Részlet a Televényi-Dunáról (hód-művek)
    Liba-tó
    Ilonai-ág
    Gyepföld melletti csatorna
    Kisbodaki kikötés
    Szent Kristóf híd (Kisbodak)
    Ellennyomó medencék a töltés bal oldalán
    Zátonyi-Duna beszállóhely
    Nyárási áteresz és -bukó
    Denkpáli ágvégzárás
    Denkpáli hallépcső
    Bodaki-ágvégzárás
    Ez is egy bejárható utazás volt

    Szöveg és fotók: Somogyvári Rita

  • Szigetközi vízitúra Rajka–Kisbodak között – 27 fkm kenuval

    Szigetközi vízitúra Rajka–Kisbodak között – 27 fkm kenuval

    A Bejárható Utazások szervezésében 2022. szeptember 17-én két kajakkal és hat kenuval leeveztük a Rajka-Kisbodak távolságot (27 fkm). A Szigetköz egyik legszebb és legzegzugosabb vízi útvonalát vettük célba és már most óva intenék mindenkit attól, hogy kellő helyismeret nélkül vágjon neki az útnak. Több helyrajzi nevet is megemlítek majd a leírásomban, ha esetleg valaki Szigetköz hajózási térképpel indul útnak, lássa azt az irányt, amin lecsorogtunk – talán így egyszerűbb dolga lesz.

    Ezen a napon 15-17 °C volt a levegő hőmérséklete, a Duna vízállása Rajkánál 30-33 cm. Napütés nulla, de részemről – a moldvai bőrig ázás után – nem is volt rá igény, beértem az esőmentes és borongós időjárással is. A csapattal reggel 8 órakor gyülekeztünk a Rajkai Trianoni zsilipnél. Jó, ha tudjuk erről a helyről, hogy – a korábbi évek rutinja ellenére – itt nem parkolhatunk személyautókkal (sem), mert ez komoly büntetést von maga után. Minket ez most nem igazán érintett, mivel a hajók bérlése és a transzfer a kisbodaki Esthajnalcsillag kempingből indult és a tréler ugyanide futott vissza. Gyors csoportfotózás után vízre tettük a hajókat és elindultunk.

    Rajka, Trianoni zsilip

    A rajkai, tejfalui, cikolai és bodaki mellékágrendszereken keresztül vitt az utunk, első állomásként a Homoki-hallépcsőn keresztül. A hallépcső nem más, mint egy ökológiai folyosó, mely biztosítja a vízi élőlények átjárását „A” vízterület és „B” vízterület között. A kenukkal történő áthaladásnál egyedül a víz „V” formájú útjára kell figyelni, ami egyben segít megkímélni hajóinkat a vízfelszín alatt elszenvedhető sérülésektől.

    Csak, a „V”-t figyeld!

    A hallépcsőn keresztül eljutottunk a Homoki-mellékágba, érintve a Tilosi-tavakat, ahol újabb csoportfotózás következett – csak, hogy lássuk, hogy az induló és haladó létszám egyezik-e.

    Mindenki képben

    A Szigetpart-ág meghódítása után a Külső-Helena és Belső-Helena közötti Benda-ágban folytattuk az evezést. Melegünk nem volt, viszont továbbra sem zúdult ránk az ég. A neoprén szandálom már kevésnek bizonyult, de a sí aláöltözet és esőruha „kombó” adott némi illúziót a hideg ellen. A Sasfészek-sziget északi ágánál értük el az első hivatalos pihenőnket, amit a Dunakilitin található Vadvíz kempingben tartottunk. Mosdó-vadászat, szendvics a vízhatlanból, Unicum Szilva és forró tea volt a sorrend. Jó volt átmozgatni kicsit a lábainkat is, tudván, hogy rövidesen folytatjuk a távot. Indulás előtt gyors pillantás a térképre, hogy honnan hová is tartunk (Henrik nem értette a fotó lényegét (LOL).

    Kell az a térkép!

    Ibolya javaslatára a Rudi-ágon kenuztunk tovább, távol minden emberi létformától. Ezért is adatott meg az élmény, hogy a kora délutáni órákban szinte karnyújtásnyi távolságról hallhattuk a szarvasbikák bőgését. Nekem ez volt az első ilyen vizes-bőgéses élményem és tényleg páratlan, ahogy a természet az őszi hangját hallatja. Ezzel tovább bővült, a „MiértIsSzeretekŐsszelVízitúrázni?” listám.

    A Rudi-ágból, a vadregényes Csalánosba eveztünk, de csak éppen, mivel természetvédelmi területről van szó. Nem zavartuk meg sem hanggal, sem hajóinkkal a természet csendjét és érintetlenségét, de azt a szépséget valóban látnunk kellett. Mintha egy szeletet kaptunk volna Tündérországból.

    Tündérország bejárata

    A Szirtl-ágon át, a Doborgazi-átvágás nyomán szeltük a vizet (kihagyva a helyi Öregkocsmát) az ágrendszer déli részén. A Csákányi-, majd Kisvesszősi-ág érintésével landoltunk a Kisvesszősi kempingben, ahol a pár percnyire lévő büfében szusszantunk, Jägereztünk (forralt bor és forró tea híján) és örök gyerekek lévén, csocsóztunk egyet. A félórás pihenés után a Kisvesszősi-Dunán keresztül jutottunk el a Kőhídig, ahol áthaladni tilos tábla jelezte a teendőnket: átemelés a túlpartra.

    A szabály, az szabály. Nem átevezünk. Átemelünk.

    Kajakokból, kenukból kiszállás, néhány lépésnyi hajóvonszolás után újra a vízen találtuk magunkat. A Nyárási-áteresz és –bukó, a Nyárási-átvágás érintésével jutottunk el az újabb átemelésig, ahol – a bodaki ágrendszerben – már „otthon” voltunk.

    Áldás vagy guillotine?

    Greenpeace a fordított bálnájával kiemelve a vízből és erdei úton, bokrokon keresztül, meredek mederpartról csúsztatva, újra a vízre szuszakolva.

    Bálna a szárazföldön

    Valamivel 16 óra után, az Ilonai-ágon evezve értük el a kisbodaki kempinget. A leevezett kilométerek kellemes fáradtságával, egy nagyon jó kis csapat társaságában mostuk ki és pakoltuk el hajóinkat, evezőinket. Köszönet Henriknek az 5letelésért, Stoller Ibolyának pedig a lelkes túravezetésért!

    Szöveg és fotó: Somogyvári Rita