Bodaki mellékágrendszer, 2023. január 5-6.
Újévi evezésünk első helyszíne nem is lehetett más, mint a Szigetköz, pontosabban Kisbodak és környéke. 2012 nyarán – akkor még – kisfiam, itt fogott először evezőt a kezébe és ült kenuba. Itt elkezdődött valami, ami azóta is velünk tart. Érthető, ha nekünk ez a hely szent🙂.
Vissza a jelenbe. A január 5-ei evezésre felkészültünk, időjárás applikációk átfutva, minden, ami fontos lehet a vízhatlanban, kenu az utánfutón és irány a kisbodaki vízpart. Henrik barátom az előző napon még hezitált, hogy Dunakiltinél evezzünk, a Bagaméri-ágrendszert lapátoljuk vagy induljunk helyből egy szép nagy körrel. Utóbbit választotta, mint utólag kiderült, helyesen.
No, tehát kenu a vízen és irány a Kisvesszősi-ág, onnan a Televényi-Dunán keresztül a Liba-tó! Megérkeztünk és leszakadt az ég, eső formájában. Ugye, bajban voltunk, mert télen beállni fa alá…mondhatni felesleges. Vízhatlan ruhánk nem sok volt, ami pedig nem bírta a vizet, az gyorsan megadta magát. Így járt a kötött sapka, a vastag pulcsi és a hótaposó bakancs is. Tanított ez a túra is valamire: januárban is eshet az eső és, ha ez nem lenne elég, fújhat mellé a szél. Megtörtént. Hidegben, szélben, esőben folytattuk utunkat egészen az Ilonai-ág bejárójáig. Itt már elfogyott a bátorságunk és visszafordultunk, mondván „ez az eső nem most fog elállni”. Természetesen, de! Már nem áztunk felülről, csak fáztunk belülről. Az eredeti terv szerinti evezést nem folytattuk a Nyárási-Duna és a Félholdaki-ág irányába. Visszacsorogtunk az Öregszigeti-ágba, mire az eső teljesen elállt. Még toltuk magunk előtt a kikötést, ezért a Gyepföld melletti csatornába lapátoltunk, ahol még nem jártunk. Csend, nyugalom, állatok sehol és emberek is távol. Három órát eveztünk, de amikor már elkezdtünk fantáziálni a forró fürdőről és forralt borról, tudtuk, hogy ideje kikötni. Így is történt, miközben megbeszéltük, hogy másnap szárazföldön folytatjuk a túránkat, bejárva a Duna-ág melletti töltés látnivalóit.
A következő nap délelőttjén a kisbodaki Szent Kristóf hídhoz látogattunk el először, amit 2020-ban felújítottak. A híd alatt tilos áthaladni, erre a piros-fehér-piros tábla is emlékeztet. Tovább autózva, kilométereken keresztül ellennyomó medencéket építettek az árvízvédelmi töltés szárazföld felőli oldalára. Áradáskor az ellennyomó medence vízoszlopa tart egyensúlyt a külvíz felfelé ható nyomásával. Utoljára ennek a 2013-as nyári árvíznél volt kiemelt jelentősége.
Folytattuk utunkat. A következő megállónk a Zátonyi-Duna egyik beszállóhelye volt, 29 km-re Dunakiliti eredésétől, a Szivárgó-csatornától. A Zátonyi-Dunán nyáron evezni valami csoda! Kristálytiszta víz, víz alatt kúszó hínárok, békalencse, vízitök és tavirózsák tömkelege – túlzás nélkül. Nulla sodrás, 100% nyugalom, csak a hajók transzferéről kell gondoskodni a ki- és beszálló pontoknál.
A Nyárási átereszt és –bukót a Rajka-Kisbodak leevezésnél is érintettük. Akkor a magasabb vízállás miatt átemeléssel oldottuk meg az átkelést, nem kockáztattuk a szeptember végi borulást.
Utolsó előtti állomásunk a Denkpáli ágvégzárás és hallépcső volt, amiről sokáig nem tudtam részleteket. Ez a műtárgy a mellékágrendszert és a Duna főágat köti össze, kompenzálva a közöttük lévő szintkülönbséget. Az ágvégek zárására azért van szükség, hogy alacsony vízállás idején ne szaladjon ki a mellékágból a víz, veszélyeztetve ezzel annak élővilágát. A végzárás mellett találjuk a hallépcsőt is, ami 1998-ban épült, elsőként itt az országban. A hallépcső egy patakszerű meder, ami a halakat segíti a vándorlásban, például ívás idején. A hallépcső kialakítása lehetővé teszi, hogy ne a műtárgyon át zubogjanak a semmibe, – kockáztatva testi épségüket – hanem a „lépcsőkön”, pihenő medencéken keresztül és biztonságosan. Ökológiai szempontból is hatalmas jelentőséggel bírnak ezek a létesítmények. Tavaly nyáron láttam, ahogy az ásványrárói hallépcsőnél az egyik középiskolás csoport vezetője a gyerekeket versenyeztette, ki tud felmenni a lépcsőn, a sodrással szemben. Nehezen jutottam szóhoz, mert azon túl, hogy ez a gyerekekre nézve balesetveszélyes, pedagógiai szempontból is erősen kifogásolható „kihívás”. Innen is üzenném: a hallépcső nem játszótér!
„Lábas” túránk utolsó állomása a Bodaki-ágvégzárás volt (alacsony vízállás mellett), ahonnan már a dunaremetei mellékágrendszer veszi kezdetét.
Megjártuk vízen és szárazon az ágrendszer egy falatkáját. Annyira szerteágazó és annyi meglepetést tartogat a Szigetköz, hogy azt leírni sem kis feladat. Ezért kell majd folytatnunk ezt a történetet! DE addig is, csatoltam Nektek egy kis képes beszámolót🙂.
Szöveg és fotók: Somogyvári Rita
