Címke: Túraútvonalak és vízterület ismertetők

  • Szeremlei-Holt-Duna vízitúra – 24 fkm-es túra

    Szeremlei-Holt-Duna vízitúra – 24 fkm-es túra

    2023/06/10 Nagy Duna túra

    Ezt a túránkat egy körtúrának terveztük, pontosabban Vén-Duna (Bárka Pihenőház) indulással, irány délre a nagy Dunán, 8 fkm után bal kanyar, megkerülve a Kádár-szigetet, fel a Szeremlei-Holt-Dunán (Sugovica), átemelés után Petőfi-szigetnél balra, aztán ismét nagy Duna északra, majd vissza a kiindulópontra.

    Az időjárás zivatarosnak, felhősnek ígérkezett, a vízállás bajai mércénél 350 cm. Két hete itt még 550 cm volt a Duna, ami ideális a déli részek holtágainak bejárásához. A Szeremlei-Holt-Duna viszont olyan régóta bakancslistás útvonal, hogy muszáj volt kis víznél hazardírozni.

    Kényelmes délelőtti indulással startoltunk a Bárkától és egy négyes kenuval délre vettük az irányt. Egyik kedvenc kormányosom volt az aznapi útitársam, aki ügyesen a sodorvonalban tartotta a hajónkat, így kicsivel több, mint egy óra alatt már elértük a Kádár-szigetet (1473-1470). Két helyen is megálltunk a Dunán, mert a homokzátonyok annyira hívogatóak, hogy nehéz rájuk nemet mondani  – nem is szabad. Érdemes a 1474-es fkm tábláig a jobb parton haladni, mivel a hajózóút épp a másik oldalon van. Itt mentünk át a bal partra, ahol közvetlenül az egyik sarkantyú mögött tűnt fel a Kádár-sziget és a mögötte futó Kádár-Duna északi bejárója. Ez a 2 fkm-es hosszú ág 350 cm-es víznél is magabiztosan evezhető, sőt a közepén húzódó kőgáton való átjutás sem nehézkes (a titka csak annyi, hogy a hajókat középen tartva kell kormányozni). A Kádár-Duna kijáratához érve tovább eveztünk délre az 1469-es fkm-t jelző tábláig. Itt kerestük a Szeremlei-Holt-Duna bejáróját. HuMap, papírtérkép a kézben és, hát tényleg jó helyen voltunk! Kiszálltam a kenuból és megpróbáltam felderíteni a terepet, hová és mennyit kell átemelni, ha a Szeremlein akarunk evezni. Gyorsan kiderült, hogy ez most lehetetlen küldetés. A brutális szúnyoginvázióhoz, iszapos magasparthoz és 15-20 méteres átemeléshez – egészen a kőgátig -itt kevesek voltunk. Rohanás közben kenu szuszakolása a vízre és tempózás minél messzebb a parttól.  

    Egy motorcsónakos horgász jött mellénk a vízen, érdeklődve, hogy mi lett volna a terv, mert itt bizony nem lehet beevezni. Elmondtuk. Megkérdezte, hogy hová tartunk és mikor elmondtuk, hogy innen Baja észak a végcél, sajnálkozva megkérdezte, hogy felvontathat-e minket motorosan egy darabig a Dunán. Megköszöntük és mosolyogva nemet válaszoltunk, mire közben már ő is mondta: „Tudom, ez nem lenne sportszerű!”.

    Semmi más nem volt hátra az utunkból, mint 12 fkm északra a Dunán. Délután egy óra előtt jártunk. A 1469-től visszaindulva ismét rákanyarodtunk a Kádár-Dunára, majd a Kádár-sziget északi részénél pihentünk egyet. Itt túrakajakosokkal találkoztunk, akikkel váltottunk néhány szót, megbeszéltük ki merre tart. Elköszönés után mindenki folytatta az útját saját tempójában. 1474-nél folyásiránynak megfelelően jobb oldal, majd partközelben irány a Bárka. Eleveztünk a Móric-Duna bejárója és a Pál-tanyai horgászházak mellett. Miközben még egy rövid pihenőt tartottunk, gyönyörködtünk a tájban és kényszeresen lestük a folyamkilométert jelző táblákat. Lassan, tényleg nagyon lassan fordultunk rá az egyenesre, ahonnan már láttuk a Türr István hidat (1480). Valamivel délután öt után már a helyén volt a kenu és evezőnk is.

    A mai nap konklúziói:

    Egy. A Szeremlei-Holt-Duna 350 cm-nél nem járható, de van az a víz, ami engedi az utat. 500 cm felett már határozottan jobbak az esélyek👍.

    Kettő. Egy jó kormányossal, evezőtárssal a térképről is képes vagy leevezni. Mit nekünk vízhólyagok!

    Három. Visszatérünk. A Szeremlei-Holt-Dunára biztosan.

    Pihenő óriások Bajánál
    A Duna ilyet is tud
    Homokzátony 350-es víznél (alatta sarkantyúval)
    Kádár-Duna északi bejárója a Dunáról
    Kádár-Duna
    Kőzárás a Kádár-Dunán
    Kádár-Duna déli torkolat (út a nagy Dunára)
    Szeremlei-Holt-Duna bejáró
    A „Kádáron” vissza
    „Kádár” észak (balra a Kádár-szigettel)
    Meeting
    Homokzátony hízásban
    Nagyon távolban a Türr István híd

    Fotók és szöveg: Somogyvári Rita

  • Gemenc vízitúra 580 cm feletti vízállásnál – Grébec-Duna

    Gemenc vízitúra 580 cm feletti vízállásnál – Grébec-Duna

    2023/05/19 Gemenci-Holt-Duna (Grébec-Duna), 23 fkm

    Ha a Gemencnek van szíve, akkor a mai napon itt lapátoltam. Egy újabb vadregényes holtág, ami csak magas víznél járható.

    A túrám egy lerövidített munkanap végén, fél egykor indult. Nagyon-nagyon várt árhullám, 586 cm-es bajai vízállás mellett startoltam az érsekcsanádi üdülőtelepről (1488). Két folyamkilométert eveztem északra a bal part mentén, majd az 1489-es és 1490-es táblák között tértem át a Duna jobb oldalára, ahol a Grébec-ág bejárója is megbújik (a táblákat – a térképpel ellentétben – a jobb parton találjuk). Amire érdemes figyelni a dunai átkeléseknél: a térképen nézzünk utána, hol fut a sodorvonal (itt éppen a Duna közepén); számoljunk a sodrással, ezért a kijelölt terület felett induljunk át a túloldalra; várjuk meg, amíg a hegymenetben közlekedő személyszállító hajók és uszályok a hullámaikkal együtt elvonulnak.

    Egy órás felfelé evezés és átkelés után értem el a Grébec egyetlen bejáróját. Itt megszűnt a sodrás, állóvíz és csend fogadott. Beeveztem a fák közé. Próbáltam nagyon észrevétlen lenni: alighogy lélegzés, evező csobbanásmentesen a vízben. Az élmény nem maradt el: kócsagok, bakcsók és barna rétihéják kísérték az utam. 4 fkm után Y-ba futottam, innen a jobb ágba eveztem. Az uszadéktorlaszok helyenként megállítottak volna és ez valahogy így is lehet: a látványért meg kell dolgozni. Persze, mindig volt egy pont, ahol a Gemenc üzent: „Eddig és ne tovább!”. Itt hátra arc és evezés vissza a következő elágazásig, ami a Döglött-Grébecbe vitt. No, itt kezdődtek a csodák! Előtte érdemes a térképre is pillantani. A papíralapún nézzük meg, melyik az a terület, amelyik „Csak engedéllyel látogatható”. A Döglött-Grébec mindkét partja pirosan vonalkázott, így itt nincs kikötés, csak néma csend a vízen. A telefonom néma üzemmódban volt, csak a HuMap alkalmazást használtam, hogy tudjam, éppen hol vagyok a holtágban. A csalánosban vaddisznó mama óvta a malacait, percekig mozdulatlanul figyelt. Távolabb szarvasrudli úszott át a holtágban, partot érve vettek csak észre. Persze, hogy ők is figyeltek: a legveszélyesebb és legkártékonyabb fajt képviselem. Megálltam a kajakommal és miközben minden érzékszervemmel töltődött az akkumulátorom, nem gondoltam semmire. És ez itt a kulcsszó: a semmi. A semmi után újra és újra átfutott az agyamon, hogy a világ közepén vagyok, kivételesen szerencsés emberként. Bár, a fotóim csak töredékeit mutatják meg annak, amit ténylegesen láttam, de a természet, az már csak ilyen! Ott kell lenned, hogy átéld – ebből nem enged.

    Gyorsan csúsztam bele a délutánba, ahol még a visszafelé vezető úttal is számolnom kellett. Az egyik fűzfa törzsénél megejtettem a hétvégi bevásárlást, nagyon megörültem a gévagombának. Szedtem pár darabot, annyit, amennyi a kis családnak kétszeri étkezésre elég.

    Délután fél ötkor értem vissza a Grébec bejárójához, ahonnan már csak 9 fkm-t kellett csorognom délre a Dunán. Beeveztem a sodorvonalba és kb. másfél óra alatt – megerőltető evezés nélkül – leértem Bajáig, a Vén-Duna déli bejárójáig. Elfáradtam. Ami nem számít.

    Köszönet a transzferért és útravalóért a Bárka Pihenőháznak!

    A következő beevező útvonal: Szeremlei-Holt-Duna.

    Indulás Érsekcsanádról

    Grébec bejárata a Dunáról

    Grébec-Duna

    Nem adja magát könnyen a látvány

    Beszerzés

    Élet

    Bambi elmúlása

    A Grébec-ág egyik vége

    Út a Döglött-Grébec felé (érthető a név)

    Vaddisznó mama & CO.

    Döglött-Grébec

    Mozdulatlan víztükör

    Úton hazafelé a Dunán

    Vigyázzunk rá!

    Végállomás. Az útitársnak is.

    Szöveg és fotó: Somogyvári Rita

  • Móric-Duna vízitúra kajakkal – oda-vissza túra

    Móric-Duna vízitúra kajakkal – oda-vissza túra

    2023/04/22 Móric-Duna, 15 fkm

    Most egy olyan vízitúra útvonalat szeretnék bemutatni nektek, ami az én bakancslistámon már egy jó ideje szerepel: ez a Móric-Duna bejárása. Erről az ágról azt érdemes tudni, hogy evezhetősége nagyban függ a Duna vízállásától, 480 cm-es víz alatt már nehezen járható. Amit a tervezésnél érdemes figyelemmel kísérni, az a Duna vízállásának előrejelzése és igen, itt bizony kötelező a mentőmellény. Jó, ha van nálunk egy folyamkilométerekkel ellátott papír alapú Gemenc térkép és egy olyan okos alkalmazás, ami a tájékozódásban segít (én a HuMap applikációt használom). Az alapos tervezés része legyen a széltérkép alapos tanulmányozása, mert árral szemben, szeles időben szenvedés lesz a visszaút. Illetve még egy nagyon fontos dolog! Ha egyedül indulsz útnak – a nagy Dunán főleg – MINDIG legyen valaki, aki ismeri a túraútvonalad! Bármi történhet, tudjanak rólad, hogy merre jársz!

    A túrám a bajai Bárka Pihenőháztól indult, ahol Balázzsal egyeztettem a terveim, ellátott jótanácsokkal. Aznap idő szűkében voltam, ez kicsit feszített is az út során. Választásom már nem igazán volt, mert a Duna vízállása óráról órára csökkent – nekem még 487 cm jutott. 10 órakor tettem vízre a túrakajakom és indultam délre a Dunán. A Türr István híd mindegyik pillére vízben állt, ilyenkor a legegyszerűbb a két szélső között elevezni (pillérhez közel semmiképp!). A kőzárások és sarkantyúk is víz alatt voltak, csak a Dunába benyúló fák sora jelezte, hogy itt is van, mire figyelni. Általában célszerű ezeket is megkerülni, mert a mögöttük húzódó limányok szeretik beforgatni a hajókat. A kajakom pont annyira stabil a vízen, mint amennyire nehéz a szárazföldön…a stabilitással nem volt gond. Pontosan fél órás evezést követően értem le a Móric-Duna bejáratáig, ami egy alaposan megbúvó, náddal benőtt terület. A bejárat felfedezését a HuMap-on kívül még két pont segítheti: az egyik, a Duna bal partján lévő 1478-as folyamkilométert jelző tábla (én ezt nem láttam), a másik pedig szintén a bal oldalon lévő Futrinka-sornak nevezett házakból álló lakóövezet. No, ha az utolsó házat látjuk a bal oldalon, akkor a jobb oldalt is érdemes figyelni, mert valahol ott lesz a Móric északi bejárója!

    A Móric-Duna északi bejárója

    Megérkeztem. Megállt az idő. Csend, nyugalom, tökéletesen jól evezhető vízfelszín a négy kilométeres hosszon. Két-három helyen találkoztam uszadékfából álló torlaszokkal, de mindenhol evezhető volt az ág. A Móric-Duna felénél (lsd. térkép), a jobb parton találjuk a 12 méteres törzskörméretű Pörbölyi Titánt, ami Magyarország legnagyobb fája. Érdemes partra szállni és közelről is megnézni, mennyire elhanyagolható részesei vagyunk a természetnek.

    Folytattam az utat és eljutottam balra, a Hágli-Duna kereszteződéséig, ami szintén megérdemel néhány evezőcsapást (ezt most ki kellett hagynom). Lassan közeledtem az ág végéhez, ahol a vízben lévő sás miatt már nagyon nehézkessé vált az evezés. Ilyenkor jön az a fájó felismerés, hogy nincs más út, mint vissza. Dél volt. (A Simon-Duna ága is érdemes a látogatásra, ez a Móric-Duna jobb oldalából ágazik le, nem sokkal az ág vége előtt.) Egy uszadéktorlaszon megálltam ebédelni és folytattam az evezést a Duna irányába. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi idő alatt érek vissza a Bárkába. Nem tudtam megsaccolni, mennyire kell a Dunán húzni, közel öt méteres vízállásnál, sodrással szemben. Az első pár száz méter után éreztem, hogy nem lesz gond – bár az is igaz, hogy a sodorvonal a másik oldalon futott. A jobb parton különösebb nehézség nélkül, egy óra alatt „feleveztem” a távot. A Türr István híd előtt pihentem pár percet, rágyúrtam a pillérek közötti erősebb sodrásra, ami nem volt veszélyes. Délután két órakor kötöttem ki a Vén-Dunán, négyórás kényelmes evezés után, élményekkel és fotókkal gazdagon. Ez utóbbiból hoztam nektek néhányat 😉:

    Vén-Duna
    A kőzárás is víz alatt van (Duna)
    Logisztika a Móricon
    Csak a természet
    A Móric-ág vége
    Visszaúton
    Záporra készülődve
    Van, aki érti
    Türr István híd a Dunáról

    Szöveg és fotó: Somogyvári Rita

  • Ferenc-tápcsatorna vízitúra – sapka – sál túra

    Ferenc-tápcsatorna vízitúra – sapka – sál túra

    2023/04/06 Baja-Dávod, 24 fkm

    Egy nagyon szép és szerethető, ám annyira nem közismert útleírással készültem nektek, amit gyors történelmi áttekintéssel kezdenék. A Ferenc-tápcsatorna (más néven Baja-Bezdáni-csatorna) I. Ferenc József királyunk után kapta a nevét és a XVIII. század végén épült. A Sugovica (Kamarás-Duna) déli területéről ágazik ki, a Deák Ferenc-zsilip alatt indul és egészen a szerbiai Bezdánig  tart az útja. Itt torkollik a Ferenc-csatornába, ami aztán a szerbiai Óbecsénél folyik a Tiszába. A mai napig ez az egyetlen olyan mesterséges vízfolyás, ami összeköti a Dunát a Tiszával. Korábban a hajózás szempontjából és belvízelvezető csatornaként is jelentősége volt. (A tápcsatorna és csatorna kifejezés itt nem egymás szinonimái, hanem egyértelműen jelzik, melyik vízről is beszélünk.)

    A mi túránk egy nagyon hideg áprilisi reggelen indult, nem sokkal fagypont feletti hőmérséklet mellett. A Duna vízállása Bajánál 380 cm volt, éppen egy kisebb árhullám tetőzött, ami elég volt ahhoz, hogy megnyissák a Deák Ferenc-zsilipet és a Sugovica vize segítségünkre legyen az úton. Valamivel 10 óra után szálltunk vízre a zsilipnél.

    A lapos part megkönnyítette a dolgunkat, a két hajóval minden nehézség nélkül vágtunk neki a távnak. A tápcsatorna menti élővilág nagyon gazdag, rengeteg madár keresztezte az utunkat . Kezdetben bakcsót, szürkegémet, hattyúkat láttunk, később ragadozó madarakat, pl. barna rétihéját is. Két órás kényelmes evezést követően kötöttünk ki Bátmonostornál, a hídpillér lábánál. Pótoltuk az elfogyott kalóriákat és negyed órás pihenő után egy kenuval folytattuk az utat (túratársunk visszaevezett Bajáig, ő volt oda-vissza a transzferünk is). Kaptunk egy kis napsütést is és többnyire az északi szél elöl is védve voltunk. Újabb két és fél órát eveztünk a következő településig, Nagybaracskáig. Itt két pihenőt tartottunk. Egyiket a település határánál, ahol egy kisebb átemeléssel a Füzéresi-Holt-Dunára juthattunk volna, ami kb. 3-3,5 km hosszúságban evezhető. A másik pihenőnk Nagybaracska központjában volt, a Bárkacsárda pártjánál.

    Az utolsó egy órás leevezett etap, Nagybaracska-Dávod távolság hihetetlenül nyugodt és érintetlen vízterület. Nádasok, fából készült horgász stégek szegélyezték utunkat. Hat órás evezés után, délután négy órakor kötöttünk ki a dávodi közúti híd lábánál, ahol könnyen partra húztunk a kenut a transzferhez.

    A Ferenc-tápcsatorna evezési útvonalát igény és idő függvényében megtoldhatjátok pl. Baja Bárka Pihenőház indulással is (amennyiben szeretnétek kenukat kölcsönözni), ekkor egy dunai átkeléssel és 3-5 km-es Sugovica körrel is számolnotok kell. A Deák Ferenc-zsilipnél történő sportos átemelés is vállalható, hiszen a távolság nem több, mint 50-60 méter és már a Ferenc-tápcsatornához is értetek.

    További alternatíva lehet ehhez a túrához – itt már több napos evezésről beszélünk-, ha nem Dávod a végcél, hanem ezen a vonalon az utolsó határmenti település, Hercegszántó. Ez a távolság pluszban még 6-7 fkm. Ha esetleg valakinek van túraleírása erre a vízi útvonalra, szívesen elolvasnám, mert nekem ez még szűz területnek számít.

    Szöveg és fotók: Somogyvári Rita

  • Szigetközi vízitúra – barangolás a kisbodaki vízi labirintusban

    Szigetközi vízitúra – barangolás a kisbodaki vízi labirintusban

    Bodaki mellékágrendszer, 2023. január 5-6.

    Újévi evezésünk első helyszíne nem is lehetett más, mint a Szigetköz, pontosabban Kisbodak és környéke. 2012 nyarán – akkor még – kisfiam, itt fogott először evezőt a kezébe és ült kenuba. Itt elkezdődött valami, ami azóta is velünk tart. Érthető, ha nekünk ez a hely szent🙂.

    Vissza a jelenbe. A január 5-ei evezésre felkészültünk, időjárás applikációk átfutva, minden, ami fontos lehet a vízhatlanban, kenu az utánfutón és irány a kisbodaki vízpart. Henrik barátom az előző napon még hezitált, hogy Dunakiltinél evezzünk, a Bagaméri-ágrendszert lapátoljuk vagy induljunk helyből egy szép nagy körrel. Utóbbit választotta, mint utólag kiderült, helyesen.

    Bodaki mellékágrendszer (piros nyíl: itt voltunk, fekete nyíl: legközelebb helyszín)

    No, tehát kenu a vízen és irány a Kisvesszősi-ág, onnan a Televényi-Dunán keresztül a Liba-tó! Megérkeztünk és leszakadt az ég, eső formájában. Ugye, bajban voltunk, mert télen beállni fa alá…mondhatni felesleges. Vízhatlan ruhánk nem sok volt, ami pedig nem bírta a vizet, az gyorsan megadta magát. Így járt a kötött sapka, a vastag pulcsi és a hótaposó bakancs is. Tanított ez a túra is valamire: januárban is eshet az eső és, ha ez nem lenne elég, fújhat mellé a szél. Megtörtént. Hidegben, szélben, esőben folytattuk utunkat egészen az Ilonai-ág bejárójáig.  Itt már elfogyott a bátorságunk és visszafordultunk, mondván „ez az eső nem most fog elállni”. Természetesen, de! Már nem áztunk felülről, csak fáztunk belülről. Az eredeti terv szerinti evezést nem folytattuk a Nyárási-Duna és a Félholdaki-ág irányába. Visszacsorogtunk az Öregszigeti-ágba, mire az eső teljesen elállt. Még toltuk magunk előtt a kikötést, ezért a Gyepföld melletti csatornába lapátoltunk, ahol még nem jártunk. Csend, nyugalom, állatok sehol és emberek is távol. Három órát eveztünk, de amikor már elkezdtünk fantáziálni a forró fürdőről és forralt borról, tudtuk, hogy ideje kikötni. Így is történt, miközben megbeszéltük, hogy másnap szárazföldön folytatjuk a túránkat, bejárva a Duna-ág melletti töltés látnivalóit.

    A következő nap délelőttjén a kisbodaki Szent Kristóf hídhoz látogattunk el először, amit 2020-ban felújítottak. A híd alatt tilos áthaladni, erre a piros-fehér-piros tábla is emlékeztet. Tovább autózva, kilométereken keresztül ellennyomó medencéket építettek az árvízvédelmi töltés szárazföld felőli oldalára. Áradáskor az ellennyomó medence vízoszlopa tart egyensúlyt a külvíz felfelé ható nyomásával. Utoljára ennek a 2013-as nyári árvíznél volt kiemelt jelentősége.

    Folytattuk utunkat. A következő megállónk a Zátonyi-Duna egyik beszállóhelye volt, 29 km-re Dunakiliti eredésétől, a Szivárgó-csatornától. A Zátonyi-Dunán nyáron evezni valami csoda! Kristálytiszta víz, víz alatt kúszó hínárok, békalencse, vízitök és tavirózsák tömkelege – túlzás nélkül. Nulla sodrás, 100% nyugalom, csak a hajók transzferéről kell gondoskodni a ki- és beszálló pontoknál.

    A Nyárási átereszt és –bukót a Rajka-Kisbodak leevezésnél is érintettük. Akkor a magasabb vízállás miatt átemeléssel oldottuk meg az átkelést, nem kockáztattuk a szeptember végi borulást.

    Utolsó előtti állomásunk a Denkpáli ágvégzárás és hallépcső volt, amiről sokáig nem tudtam részleteket. Ez a műtárgy a mellékágrendszert és a Duna főágat köti össze, kompenzálva a közöttük lévő szintkülönbséget. Az ágvégek zárására azért van szükség, hogy alacsony vízállás idején ne szaladjon ki a mellékágból a víz, veszélyeztetve ezzel annak élővilágát. A végzárás mellett találjuk a hallépcsőt is, ami 1998-ban épült, elsőként itt az országban. A hallépcső egy patakszerű meder, ami a halakat segíti a vándorlásban, például ívás idején. A hallépcső kialakítása lehetővé teszi, hogy ne a műtárgyon át zubogjanak a semmibe, – kockáztatva testi épségüket – hanem a „lépcsőkön”, pihenő medencéken keresztül és biztonságosan. Ökológiai szempontból is hatalmas jelentőséggel bírnak ezek a létesítmények. Tavaly nyáron láttam, ahogy az ásványrárói hallépcsőnél az egyik középiskolás csoport vezetője a gyerekeket versenyeztette, ki tud felmenni a lépcsőn, a sodrással szemben. Nehezen jutottam szóhoz, mert azon túl, hogy ez a gyerekekre nézve balesetveszélyes, pedagógiai szempontból is erősen kifogásolható „kihívás”. Innen is üzenném: a hallépcső nem játszótér!

    „Lábas” túránk utolsó állomása a Bodaki-ágvégzárás volt (alacsony vízállás mellett), ahonnan már a dunaremetei mellékágrendszer veszi kezdetét.

    Megjártuk vízen és szárazon az ágrendszer egy falatkáját. Annyira szerteágazó és annyi meglepetést tartogat a Szigetköz, hogy azt leírni sem kis feladat. Ezért kell majd folytatnunk ezt a történetet! DE addig is, csatoltam Nektek egy kis képes beszámolót🙂.

    Kisbodaki indulás
    Kisvesszősi-ág
    Részlet a Televényi-Dunáról (hód-művek)
    Liba-tó
    Ilonai-ág
    Gyepföld melletti csatorna
    Kisbodaki kikötés
    Szent Kristóf híd (Kisbodak)
    Ellennyomó medencék a töltés bal oldalán
    Zátonyi-Duna beszállóhely
    Nyárási áteresz és -bukó
    Denkpáli ágvégzárás
    Denkpáli hallépcső
    Bodaki-ágvégzárás
    Ez is egy bejárható utazás volt

    Szöveg és fotók: Somogyvári Rita

  • Sió vízitúra – óévzáró 18 fkm-es evezés

    Sió vízitúra – óévzáró 18 fkm-es evezés

    A Sió-csatorna a maga 121 kilométerével összeköti a Balatont a Dunával – általános iskolás korunkban tanultuk róla és ez az egy mondat talán meg is maradt. Aztán, ahogy változott az idő, vele együtt mi is, az ismereteink is bővültek, persze érdeklődési körünknek megfelelően. Velem is így történt.

    Sió-torkolati árvízkapu, 2022/12/31

    Az óév utolsó napján tavaszias időben, derült égbolt alatt vágtam neki a Sió evezésének. Ismét tökéletesnek bizonyult a csillagállás, ahogy általában, amikor vízre készülök. Felkészülésnek átfutottam néhány aktuális blogot, térképet ami érdekes lehet és előző napon elautóztam a tervezett kikötés és landolás helyszíneire is. Az eredeti terv Szekszárd-Palánk Kajak-Kenu SE vízibázisa rajttal Sió-torkolati árvízkapu (sz.: N 46° 20,405′, h.: E 18° 51,695′) volt a cél (cca. 15 fkm), a Taplósi-Holt-Duna érintésével. Az árvízkapunál viszont azt az infót kaptam, hogy Palánk alatt néhány kilométernyire 50 méter hosszan (!!!) uszadékfából összeálló gát akadályozza az átkelést, ergo csak átemeléssel oldható meg az evezés, de azt a meredek folyópart nehezíti. Reboot. Most biztosra mentem és a lehető leghosszabb leevezhető szakaszra, ezért az árvízkaputól való indulást választottam, az ugyanide történő visszaérkezéssel. (Persze, Henriket hallgatva, simán ment volna az átvágás a masszív PE túrakajakommal is, ha mégsem, átemeléssel tutira, mert „Nemá’! Mi ezt a Szigetközben keményen csináljuk!”. Henrik barátom nagy tapasztalattal bír, általában bízom is benne, de itt egyedül voltam és dönteni is nekem kellett. Egyrészt. Másrészt nem nagyon volt kedvem a sártól dagonyázó neoprén bakancsomat mosogatni😉.)

    December 31-én 10 órakor már vízen voltam az árvízkapu felvízén, 3 fkm-rel északra a Sió-Duna torkolattól. Nagyon praktikus betonlépcsőt építettek az árvízkapu mellett, itt simán vízre lehetett tenni a hajót. Kiemelésnél ugyanitt segített a ladik.

    A műtárgyat – mert, hogy ez az – az 1956-os dunai jeges árvíz után építették, miután Bogyiszlót és a környékét letarolta a megáradt folyó. Az árvízkapunak több funkciója is van. Megóvja a dunai árvizeknél a Gemenc egy részét az áradásoktól (védve ezzel az állatokat is), a Sió vízszintjének szabályozásával pedig hajózhatóvá teszi a csatornát egészen Sióagárdig. A Dunáról érkező 1000-1500 tonnás uszályokat is képesek az árvízkapunál átzsilipelni a Balaton felé. Ami nekünk, vízitúrázóknak a legfontosabb: tízezer magyar forint ellenében a kajakos, kenus túracsoportok zsilipelése is megoldható a felvíz irányba, ha éppen a Dunáról érkeznénk. A feladatunk előzetesen annyi, hogy az illetékes területi szervekkel egyeztessünk az időpontot és a flotta méretét illetően (Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Szekszárd).

    No, tehát még mindig 31-én vagyunk, 10 órakor és vízen! Régóta terveztem így az év zárását: csak a természet és én. Csak a csendet hallgatva, kicsit számvetést készítve a 2022-es évről. Ebben minden a segítségemre volt. Még sohasem eveztem a csatornán, de telis-tele volt szépséggel, meglepetésekkel és hihetetlen látnivalókkal. És igen, innen is üzenem: a Sió nem „csak egy vonal” 🙂, annál jóval több. Emberi létforma jelenléte nélkül eveztem a 18 fkm-t. Azt is megtanultuk, ha figyelünk a természetre, megmutatja a titkai. Láttam jégmadarat, szürkegémet, kócsagot, vadkacsákat és hallottam vércsét is magasan felettem. Rengeteg vadcsapás jelezte a meder falába vájva, hogy ez bizony a Gemenc, számos nagyvad élőhelye. Kis csalitosokba is letértem, de a Holt-Sióba is bejárást engedett a vízszint. Lagúnákba is beeveztem.

    Eurázsiai hód családok sokasága él a csatorna partjain, 1996-ban telepítették vissza őket a Duna-Dráva Nemzeti Park területére, Európa egyik legnagyobb ártéri erdőségébe. A hód védett állat, ahogy a várát is tilos megrongálni. Korábban a környéken az ember sikeresen kipusztította, aztán visszatelepítette. Az ember már csak ilyen. A Sió vonala mentén eurázsiai hódok hagynak nyomokat a fákon. Ezek az emlősök – kanadai hód rokonaikkal ellentétben – nem gátakat építenek a folyókon, hanem partfalakba vájt üregekben élnek, de a „klasszikus” hódvárat ugyanúgy elkészítik, bejárati odúval, légzőnyílásokkal. Hódot nem sikerült látnom, mivel éjszakai állat, viszont egy vaddisznó családba beleeveztem. Meglepődtünk. Mindannyian.

    A hódok fákat rágcsálnak és döntenek, az emberek PET palackokat hagynak hátra a Sión, minimum 500 év lebomlási idővel. Az ember egy kártékony faj és nem azért gondolom így, mert mizantróp lennék. Egyszerűen, mert tudom: én is emberből vagyok, ennek ellenére és/vagy pontosan ezért, igyekszem óvni a környezetem. A Sió gemenci szakasza bizony elbírna egy ártér tisztítást, kenukkal, szemét zsákolásával – lelkes önkéntesek kérdése, már agyalom a témát.

    Összesen 9 fkm-t eveztem északra, de a korábban írt uszadék torlasznak se híre, se hamva nem volt. Az idő észrevétlenül telt, ezért nehezen, de úgy döntöttem, ideje visszafordulni. Minimális csorgás hátán indultam el az árvízkapu irányába. Ugyanaz a töretlen csend és nyugalom folytatódott, mint amit órákkal korábban kaptam. Gyors kávé, szendvics, egy kis víz a hajóban is és lapátolás délre. Másfél órás evezést követően értem vissza az árvízkapuhoz. Bőven napnyugta előtt transzferre készen állt a kajakom, Boglárka is.

    A víz összerakta a gondolataimat ezekhez a sorokhoz. Agyalnom sem kellett, mert írta magát a történet. Hálás vagyok mindenért, amit 2022 adott és azért is, amit nem – biztosan okkal tette. Szerencsés vagyok, amiért olyan támogató család és baráti környezet vesz körül, akik velem tartanak a vizes úton. Azt hiszem…nem: tudom, hogy enyém a világ!

    Óvjon minket Szent Jupát 2023-ban is! Találkozzunk a hazai vizeken, vízitúrás Barátaim!

    Szöveg és fotók: Somogyvári Rita

  • Nagy Rezéti-kör vízitúra kenuval – 33 fkm Gemencben

    Nagy Rezéti-kör vízitúra kenuval – 33 fkm Gemencben

    Baja, 2022/10/29

    Újabb bakancslistás élménybeszámolót szeretnék megosztani veletek, ezúttal az őszi Gemencből. A Nagy Rezéti-kör 33 fkm-es vízitúra útvonal, ami páratlan emlékeknek ad otthont, októberben főleg.

    A tervezésnél ajánlott figyelembe venni az időjárást (évszakot), vízállást és azt, hogy mennyi időt szánunk a túrára. Nekünk 15 °C, ködös időjárás jutott a 160 cm-es vízállás mellett. Az egész napunkat erre a „combos” programra szántuk. Az eredeti terv szerint Érsekcsanádról csorogtunk volna le kajakokkal a Dunán, aztán jobbra át a Vén-Dunára (megkerülve a Koppány-szigetet), majd nagy Duna ismételten, onnan pedig a Rezéti-Holt-Dunán végig, a Veránka-szigetet körülölelve ismét Érsekcsanád. A nagy köd- kis látótávolság kombó miatt, viszont újra kellett terveznünk, ezért az indulás helyszínéül  a Bárka Pihenőház bizonyult a legideálisabbnak. A könnyebb szemléltetés miatt egy térképet is készítettem:

    Nagy Rezéti-kör

    Reggel fél 10-kor már vízen voltunk a kenunkkal (végül a kajakok helyett emellett döntöttünk). Nem láttuk értelmét, hogy várjunk a köd felszállásával. Jól tettük. Dél körül kezdett el tényleg oszlani a felhő.

    Köd előttem… (Fotó: Somogyvári Máté)

    A 160 cm-es vízállás éppen átevezhetővé teszi a Vén-Dunát. A homokzátonyok mellett, szinte végig láthatóvá vált a meder alja.

    Séta „gyanús” vízállás

    A kőzáráson való átkelésnél sem kellett trükköznünk, de a 20 cm-rel kisebb víz már „fájt” volna a hajónk aljának.

    Áthaladásnál elég egy ügyes kormányos

    Emberi időben értünk ki a nagy Dunára, ahol a látótávolság nem haladta meg az 50 métert. Végig a jobb part mellett eveztünk északra. Ezen a szakaszon jobban kellett húznunk, de összességében nem volt lehetetlen küldetés. Fél 12-kor elértük a Rezéti-ág déli bejáróját.

    Rezéti-Holt-Duna déli bejárója

    Innen egy órányi evezés után kikötöttünk a gemenci kisvasút Nyárilegelő megállójánál.

    Nyárilegelő (utolsó megálló az északi bejáróig)

    Jó volt szusszanni egyet, kinyújtózni. Szendvicsek, kávé „bevételezve”, de nem maradt el a csoki és a forró tea sem. Meglepetésünkre befutott a Rezét gőzös is – persze, hogy fotók és integetések mellett.

    Ha Gemenc, akkor Rezét

    Ránéztünk mobilunk HuMap alkalmazására, gyors számítás: ezen a helyen legfeljebb fél órát tudunk időzni és evezés van tovább. A Rezéti-Holt-Duna további része ismeretlen volt számunkra, itt még nem jártunk. A nevének „Holt” jelzője nem fedi a valóságot, nem holtág, hanem a Duna egyik jobb oldali mellékága, pontosan úgy, mint a Vén-Duna. Mindkettő egészen az 1800-as évek végéig a Duna fő ága volt, a folyószabályozás után váltak mellékletté. Reméltük, hogy a Rezéti-ág a mi vízállásunknál is evezhető, hiszen a medret a Duna-Dráva Nemzeti Park 2014-ben kikotortatta („élőhely-revitalizációs program”). Nem volt gond a továbbhaladással. Az októberi természet gyönyörű, a felszálló köd pedig olyan hangulatot varázsol, amit nehéz szavakkal leírni.

    Rezéti-Holt-Duna

    A fokozottan védett természeti területen – egészen az ág északi bejárójáig – csak vészhelyzet esetén szabad kikötni. Talán ez az érintetlen környezet adja a táj páratlan hangulatát, az igazi gemenci feelinget.

    Kora délután járt az idő, amikor egy-másfél órára előbukkant a nap is. Jólesett. Lassítottunk kicsit az evezéssel. Előttünk 40-50 méterrel szarvasrudli haladt át a Gemecből a Veránka-szigetre. Nem mindennapi élmény volt, az biztos! Az ágban balra két kisebb csatornát is láttunk, amelyik kőhíddal ellátott, az a Decsi-Nagy-Holt-Dunához ad átjárást magasabb vízállásnál.

    Csatorna a Decsi-Nagy-Holt-Duna felé

    A Rezéti-ág kb. 14 fkm hosszú. Délután három óra után értük el az északi bejáróját.

    Északi bejáró (1488), szemben Érsekcsanáddal

    Kint a nagy Dunán folytattuk az utunkat, de most már együtt a sodrással. A levegő tovább hűlt és a köd ismét leereszkedni látszott. Kb. öt fkm-t kellett eveznünk a Vén-Duna északi bejárójáig, de előtte tettünk még egy kis pihenőt és teaszünetet az egyik homokzátonyon.

    Nyújtózás és forró tea

    Lassan elhagytuk a Rezéti-ág déli bejáróját. Csak néhány ladikból vadászó horgásszal találkoztunk, de a víz nyugodt és szelíd volt.

    Köd leszállóban

    Fél öt után kanyarodtunk be a Vén-Duna északi bejárójára. Áthaladtunk a kőzáráson, onnan kenuval séta a sekély mederben (neoprén csizma tesztelve). Éppen napnyugta előtt, fél hat körül kötöttünk ki a Bárkánál.

    A fotóink annyira jól sikerültek, hogy történetünk „színezése” nélkül is pontosan érezhetitek, milyen hangulatú volt a túránk 🙂.

    Szeretnék néhány infót, jó tanácsot adni az őszi vízitúrák idejére. Remélem, hasznát veszitek!

    • Túránk folyamkilométerekben: Vén-Duna 5 fkm, nagy Duna kb. 2 fkm (1483-1485), Rezéti-Holt-Duna kb. 14 fkm, nagy Duna kb. 5 fkm (1488-1483), Vén-Duna 5 fkm. Ergo: kb. 22 fkm „hegymenetben”.
    • Nincs hideg idő, csak rosszul felöltözött túrázó. A minimum 5 mm-es neoprén csizma és neoprén zokni kötelező elem – nem tudni, mikor kell vízbe lépni. Akinek a költségvetése is engedi: szárazruha (nem száraz ruha). Csizma, melles csizma, ezen a túrán is TILOS! Borulásnál mindkettő ÉLETVESZÉLYES!
    • Forró tea, sapka, kesztyű és a csősál sokat segít, ahogy a habszivacs ülőpárna is.
    • Az útvonal tervezése alapos legyen! Járjunk utána, hogy milyen vízállásnál, melyik terület evezhető! A Gemenc több vize csak 450-470 cm-es vízállás felett lapátolható, pl. a Gemenci-Holt-Duna (Grébec-holtág), a Móric-Duna, a Szeremlei-Holt-Duna és a Cserta-Duna is.
    • A nappalok rövidülnek. Tegnap még éppen világosban landoltunk, ma pedig már fél ötkor sötétedett. Természetesen van éjszakai evezés is, de az másfajta felkészülést igényel.
    • Október a legszebb hónap – több szempontól is – és vízitúrázóként nagy kár lenne kihagyni. Minden, amit ad, az úgy gyönyörű, ahogy van: a köd, a színek, a csend, a természetes melankólia. Ez egy másik út. Magunkhoz is.
  • Szigetközi vízitúra Rajka–Kisbodak között – 27 fkm kenuval

    Szigetközi vízitúra Rajka–Kisbodak között – 27 fkm kenuval

    A Bejárható Utazások szervezésében 2022. szeptember 17-én két kajakkal és hat kenuval leeveztük a Rajka-Kisbodak távolságot (27 fkm). A Szigetköz egyik legszebb és legzegzugosabb vízi útvonalát vettük célba és már most óva intenék mindenkit attól, hogy kellő helyismeret nélkül vágjon neki az útnak. Több helyrajzi nevet is megemlítek majd a leírásomban, ha esetleg valaki Szigetköz hajózási térképpel indul útnak, lássa azt az irányt, amin lecsorogtunk – talán így egyszerűbb dolga lesz.

    Ezen a napon 15-17 °C volt a levegő hőmérséklete, a Duna vízállása Rajkánál 30-33 cm. Napütés nulla, de részemről – a moldvai bőrig ázás után – nem is volt rá igény, beértem az esőmentes és borongós időjárással is. A csapattal reggel 8 órakor gyülekeztünk a Rajkai Trianoni zsilipnél. Jó, ha tudjuk erről a helyről, hogy – a korábbi évek rutinja ellenére – itt nem parkolhatunk személyautókkal (sem), mert ez komoly büntetést von maga után. Minket ez most nem igazán érintett, mivel a hajók bérlése és a transzfer a kisbodaki Esthajnalcsillag kempingből indult és a tréler ugyanide futott vissza. Gyors csoportfotózás után vízre tettük a hajókat és elindultunk.

    Rajka, Trianoni zsilip

    A rajkai, tejfalui, cikolai és bodaki mellékágrendszereken keresztül vitt az utunk, első állomásként a Homoki-hallépcsőn keresztül. A hallépcső nem más, mint egy ökológiai folyosó, mely biztosítja a vízi élőlények átjárását „A” vízterület és „B” vízterület között. A kenukkal történő áthaladásnál egyedül a víz „V” formájú útjára kell figyelni, ami egyben segít megkímélni hajóinkat a vízfelszín alatt elszenvedhető sérülésektől.

    Csak, a „V”-t figyeld!

    A hallépcsőn keresztül eljutottunk a Homoki-mellékágba, érintve a Tilosi-tavakat, ahol újabb csoportfotózás következett – csak, hogy lássuk, hogy az induló és haladó létszám egyezik-e.

    Mindenki képben

    A Szigetpart-ág meghódítása után a Külső-Helena és Belső-Helena közötti Benda-ágban folytattuk az evezést. Melegünk nem volt, viszont továbbra sem zúdult ránk az ég. A neoprén szandálom már kevésnek bizonyult, de a sí aláöltözet és esőruha „kombó” adott némi illúziót a hideg ellen. A Sasfészek-sziget északi ágánál értük el az első hivatalos pihenőnket, amit a Dunakilitin található Vadvíz kempingben tartottunk. Mosdó-vadászat, szendvics a vízhatlanból, Unicum Szilva és forró tea volt a sorrend. Jó volt átmozgatni kicsit a lábainkat is, tudván, hogy rövidesen folytatjuk a távot. Indulás előtt gyors pillantás a térképre, hogy honnan hová is tartunk (Henrik nem értette a fotó lényegét (LOL).

    Kell az a térkép!

    Ibolya javaslatára a Rudi-ágon kenuztunk tovább, távol minden emberi létformától. Ezért is adatott meg az élmény, hogy a kora délutáni órákban szinte karnyújtásnyi távolságról hallhattuk a szarvasbikák bőgését. Nekem ez volt az első ilyen vizes-bőgéses élményem és tényleg páratlan, ahogy a természet az őszi hangját hallatja. Ezzel tovább bővült, a „MiértIsSzeretekŐsszelVízitúrázni?” listám.

    A Rudi-ágból, a vadregényes Csalánosba eveztünk, de csak éppen, mivel természetvédelmi területről van szó. Nem zavartuk meg sem hanggal, sem hajóinkkal a természet csendjét és érintetlenségét, de azt a szépséget valóban látnunk kellett. Mintha egy szeletet kaptunk volna Tündérországból.

    Tündérország bejárata

    A Szirtl-ágon át, a Doborgazi-átvágás nyomán szeltük a vizet (kihagyva a helyi Öregkocsmát) az ágrendszer déli részén. A Csákányi-, majd Kisvesszősi-ág érintésével landoltunk a Kisvesszősi kempingben, ahol a pár percnyire lévő büfében szusszantunk, Jägereztünk (forralt bor és forró tea híján) és örök gyerekek lévén, csocsóztunk egyet. A félórás pihenés után a Kisvesszősi-Dunán keresztül jutottunk el a Kőhídig, ahol áthaladni tilos tábla jelezte a teendőnket: átemelés a túlpartra.

    A szabály, az szabály. Nem átevezünk. Átemelünk.

    Kajakokból, kenukból kiszállás, néhány lépésnyi hajóvonszolás után újra a vízen találtuk magunkat. A Nyárási-áteresz és –bukó, a Nyárási-átvágás érintésével jutottunk el az újabb átemelésig, ahol – a bodaki ágrendszerben – már „otthon” voltunk.

    Áldás vagy guillotine?

    Greenpeace a fordított bálnájával kiemelve a vízből és erdei úton, bokrokon keresztül, meredek mederpartról csúsztatva, újra a vízre szuszakolva.

    Bálna a szárazföldön

    Valamivel 16 óra után, az Ilonai-ágon evezve értük el a kisbodaki kempinget. A leevezett kilométerek kellemes fáradtságával, egy nagyon jó kis csapat társaságában mostuk ki és pakoltuk el hajóinkat, evezőinket. Köszönet Henriknek az 5letelésért, Stoller Ibolyának pedig a lelkes túravezetésért!

    Szöveg és fotó: Somogyvári Rita

  • Moldva vízitúra Csehországban – a Budweiser és Kisvakond hazájában

    Moldva vízitúra Csehországban – a Budweiser és Kisvakond hazájában

    2022/08/21

    A szállásunk České Budějovicében volt, augusztus 21-én innen indultunk útnak Brodba, ahol egy kis oktatás után vízre tettük a tengeri kajakokat. Máté fiammal eveztem együtt és – lévén, hogy ő is vízitúra vezető és itt sem tudott más lenni – természetesen ő kormányozott. A folyó szereti a túrázóit, hiszen az 5-7 km/h folyási sebessége valóban értük van. Szeles, esős, ritkán napsütéses zónák váltották egymást a vízen. Gyönyörködtünk a tájban és feltűnés nélkül fogyasztottuk a kilométereket. A Moldva sajátosságát részben az adja, hogy vízszintje szabályozott, mivel a víztározói (pl. Lipnói-tó) erre lehetőséget adnak. Tehát, amikor itthon már evezhetetlenné válik sok folyónk mellékága, akkor a csehek, még köszönik szépen jól vannak és „Ahoj!” kiáltással zúzzák végig kedvenc vizüket.

    A helyiek nem aprózták el a víziturizmus népszerűsítését és kiépítését, hiszen a Moldva partja mellett számos kemping, raft és kenukölcsönző is található, ahol a hajók transzferét is megoldják. Tényleg mindenre gondoltak. Sörözők, büfék tömkelege a parton, sőt kánikulában, vízben álló emberkék töltik meg a korsókat sörrel, a hátukon cipelt hordókból. Kánikulában és nem a mi esetünkben.

    A folyó lendületét számos gát töri meg, de a mellettük lévő csúszdák- amik a hajók folyamatos továbbhaladását biztosítják – adják a Moldva igazi sajátosságát. A rajtuk áthaladó élményt, először így fogalmaztam meg: „Felejtsük el, hogy a Moldva első randis folyó!” Ez a véleményem később enyhült, de valóban nem hátrány, ha rendelkezünk egy kis evezős rutinnal.

    Kedves Vízitúrázó Barátom, most leírom, hogy a csúszdáknál mire érdemes odafigyelned! Ezeket a gondolatokat a tapasztalat, a borulás és a fagyközeli állapot együttesen szülte. Kezdeném is!

    • A vízhatlannak itt ténylegesen szerepe van (hordó, zsák). Becsavarva, lezárva. Mert elázik. Minden.
    • Ezen a vízen felejtsük el az üvegszálas kenukat, hacsak nem akarjuk őket végérvényesen tönkretenni! A csehek imádják a raftokat, trekkeket, de a merevtestű PE hajók is népszerűek (lásd a mi esetünkben).
    • A csúszdáról való leérkezéskor vizes leszel. Teljesen mindegy, mit csinálsz. Dőlhetsz hátra a hajóban, hogy tehermentesítsd az elejét. Megtettük, kipróbáltuk, de a vége mindig ugyanaz lett: hajó kiköt, víz kimer vagy hajó kiborít.
    • A kormányos szerepe itt nagyon fontos. A csúszdákon egyenesben kell tartani a hajókat, hogy ne zúzzuk szét betonfallal az oldalaikat. Van olyan csúszda, ami 60 méter hosszú. Igazi móka és adrenalin. A leérkezéskor a vízözön garantált, de a kormányos munkája itt nem ér véget. Természetes módon számítani kell a limányok beforgató hatására is, ergo ajánlott az ellenkormányzás. Ez utóbbit okosan végezve, hiszen, ha merőlegesen érjük a „zúgók” és hengerek alját, a víztömeg biztosan bedarálja a hajónkat.
    • Mindent egybevéve: a csúszdák zseniálisak! 👊

    Az első napunk végére nagyon eláztunk, de csak felülről. Sikerült teljesíteni a tervezett 21 km-t, sprint a szállásra. Itt hajszárítóval gyorsan megszárítottam a műszálas ruháinkat, készülve a másnapra.

    Augusztus 22-e, hétfő. Reggel már szakadó esőre keltünk, 15 fokra és felszakadozni egyáltalán nem akaró felhőzetre. Reggeli után indultunk Brannába, ahol előző napon kikötöttünk. Itt vártak ránk a hajóink, cél: Zlata Koruna település (27 km). Erre a napra minden pamut ruhát kiiktattunk, ami magában tarthatja a hideg vizet. Fürdőruha, fürdőnadrág, vitorlás felső és esőkabát, plusz vízicipő. Az első két óra után az esőkabátunk megadta magát, átázott (pedig „nem olcsóért volt”). Arra igyekeztünk figyelni, hogy a cipőnket a lehető legkésőbb érje a víz, mert, ha a lábunk fázik, akkor mindenünk fázik. Nehezen bírom a hideget és így, mint ezen a napon, talán még sohasem fáztam. Pálinkát is vittünk az útra, ami nagyon jó szolgálatot tett, mivel tompultak az érzékeink, így a hideg sem volt annyira szúrós. Az üveg kézről kézre járt, túratársaink is gyorsan megtalálták, mi a jó.

    Ezen a napon hat csúszdán haladtunk át, az esélytelenek teljes nyugalmával, miszerint ezt megúsz6juk szárazon. Neoprén cipőink is átáztak, de viszonylag jól tartották a testhőnket (bár, én már azt hittem, ilyenem nincs is). Próbáltam kinyitni a vízhatlan zsákom csatját néhány fotó erejéig, de a finommotorikám most „Nem!”-et mondott. A harmadik csúszda után is megálltunk, kiléptünk a melegnek tűnő vízbe, kimertük a hajónkból a vizet. Levettem a rövidnadrágom, már nem volt funkciója és az esőkabátom is csak plusz tehernek éreztem.

    Túravezetőink látták, hogy az aznapi táv nem evezhető le, mivel csontig átfagytunk. Krumlovban tervezték a landolást, 16 km után. Az utolsó csúszdához közeledtünk. Túratársaink a túravezetők utáni terepen haladtak, de nekünk feltűnt egy olyan letörés, amit raftoknak építettek leginkább, mivel az alján, középen egy hatalmas szikla van, amit csak a gumitestű hajók tudnak kezelni. Nagyfiam engedélyt kért túravezetőinktől, akiktől megkaptuk az áldást: menjünk le a gáton, ha vállaljuk. Hátranéztem a hajóban Mátéra, ugyan mi baj lehet? Vízkapacitásunkat kimaxoltuk minden szempontból, vízhatlan zsákunkat a hajó hátsó rekeszébe zártuk. Gyors technikai megbeszélés, aminek az volt a szummája: lesz, ahogy alakul. Amit tudtunk: a hajót egyenesben kell tartani, a zúgó alján gyors kormányzás jobbra, hogy a lehető leggyorsabban kijöjjünk a hengerből, de a szikla még így is neccesnek bizonyult. A letörés tetejére értünk a kajakkal, amikor mindketten hangosan felnevettünk és kiabáltunk, hogy ez itt most „mamma mia”. A gát aljáig sima víz vezetett, de ott természetesen nem tudtuk kikerülni a sziklát. Ráfutottunk, borultunk és vitt a víz. Máté, jó túravezetőként azt kiabálta: „Anya, az evezőket fogd!”, túratársaim pedig: „A pálinkát mentsétek!”. Mindenki legnagyobb megelégedésére két evezőlapáttal és egy üveg pálinkával álltam talpra a másfél méteres mederben.

    A vízzel telt kajakot kihúztuk a partra, kiborítottuk belőle a vizet (no, ez nem volt könnyű) és folytattuk utunkat. Néhány száz méter múlva kikötöttünk. Esőkabát, aláöltözet levetve és fürdőruhában, evezőkkel, mentőmellényekkel, zsákokkal séta az egy kilométerre parkoló autóbuszunkig. Ruhát váltottunk, a szálláson forró fürdőt vettük és megállapítottuk: ezen a napon sem lettünk volna szívesebb máshol, mint a szeles, esős és hideg Moldván.

    Felejthetetlen élmény volt és találkozunk még, mert a csehek szeretett folyóját 35 fokban és napsütésben is látnunk, eveznünk kell. Ahoj!

    Melegítő
    Moldva
    „Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.”
    Csúszda Krumlovnál
    (Fotó forrása: http://nemcsakpraga.blogspot.com/2012/08/ahoj-vodacky.html)

    Szöveg és fotó: Somogyvári Rita

  • Duna vízitúra Baja–Mohács között – 32–33 fkm két kajakkal

    Duna vízitúra Baja–Mohács között – 32–33 fkm két kajakkal

    2022. augusztus 13-át írtunk, szombat volt. Az aznapi túravezetésem az extrém alacsony vízállás miatt a Vén-Dunán elmaradt, pedig már hetek óta nagyon készültem rá. Reboot. A bajai vízmércénél mért alig 70 cm-es vízállás nem tette lehetővé a Dél-Duna mellékágainak bejárását, de a 22-23 fokos levegőhőmérséklet és a gondolat, hogy evezhetünk, a vízre sodort bennünket. Erős Hajnalka „evezős barátommal” gondoltunk egy nagyot és merészet: minden körülmény adott, hogy ezen a napon leevezzünk Mohácsig.

    Indulás a Vén-Dunáról

    Két egyes túrakajakkal vágtunk neki az útnak, amit előtte gondosan megterveztünk. Hajónkon a kinyomtatott és áttanulmányozott hajóút kitűzési terv, amit az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság honlapjáról töltöttem le. Átnéztük az előttünk álló folyamkilométerek, bóják és zárások helyzetét. A Baja – Mohács távolságon egyetlen híddal kellett számolnunk, mindjárt a vízre szállásunkat követően. A bajai Türr István híd Magyarország legdélibb Duna-hídja. Gyakran csak „bajai hídnak” nevezik.

    A kitűzési terv semmi izgalmasat nem ígért, de a bóják helyzetének ismerete biztonságot adott az esetlegesen közlekedő uszályok, szállodahajók mellett.

    Hajóinkat a Vén-Duna déli torkolatánál (1481), a Bárka Pihenőház partjainál raktuk vízre. Gondosan becsomagoltuk az aznapi enni – és innivalónkat, esőkabátokat. Nem feledkeztünk meg a szivacsokról sem, amik megkönnyítik a kajakokba kerülő víz „kiszivattyúzását”. A reggel kilenc órai indulást tartani tudtuk és úgy számoltuk, hogy délután négy és fél öt magasságban elérjük Mohácsot. Két-három pihenőt terveztünk beiktatni.

    Elindultunk. Az alacsony vízállásnak köszönhetően, felvonták horgonyaikat az uszályok. Akkor érdekes az itteni helyzetük, amikor a torkolattól közvetlenül a Sugovicára szeretnénk átevezni, mert ugye tudjuk és aranyszabály: álló uszályokat a folyón csak alulról kerülünk meg, nem kockáztatva, hogy a sodrás rátolja járműveinket a teherhajókra. A mi esetünkben ezzel nem kellett számolni, egyenes utunk vezetett délre a Dunán. A Türr István híd jobb szélső pillérét baloldalon kerültük meg, a vízállás most ennyit engedett. A folyó bal partjainál elhagytuk Baja városát és a Sugovica északi bejáróját. A teljes napot evezésre szántuk, ezért nem feltétlenül figyeltünk arra, hogy a sodorvonalban haladjunk. Gyönyörködtünk a laposan elnyúló, homokos partokban, a „szabadságolásra küldött” sarkantyúkban. A sarkantyúk mögötti limányok nem keltettek erősebb örvényeket, de megtartottuk a tisztes távolságot.

    Kádár-sziget

    A bal parton elhaladtunk a Nagy-Pandúr-sziget mellett, majd megtámadtuk a szomszédos Kádár-szigetet (1473-1470). Ez a terület a vízi emberek egyik kedvenc kikötőhelye: csend, nyugalom és a part is tökéletes. A zátonyon lehetőség van sátorállításra, pecázásra és elvonulásra a világ elől. Hajnalkával megejtettünk egy kései reggelizést, amikor észrevettük, hogy kajakja hátsó tárolója beázott és vele együtt a mobiltelefonja is. Ez utóbbit a homályos, párás kijelző és a telefonból kifolyó víz egyértelműen bizonyította. Hajóból kipakolás, szivaccsal víztelenítés, pakolás az én hajómba és kb. húsz perc után folytattuk utunkat. Fohászkodtunk egy kis napsütésért, de erre a napra nem járt. Mielőtt elértük volna a jobb oldali bátai partokat, beeveztünk egy szeles, kissé esős zónába. A folyó hullámai sűrűsödtek, az evezés kissé nehézkessé vált. Ez a szakasz egészen Dunafalváig (1461) tartott, ahol a második pihenőnket tartottuk, ebéd címszóval. Különös ez a környék (jobb oldalon a dunaszekcsői löszfallal határolva), hiszen régi idők hagyták itt emlékeiket, mélyen a folyó alatt. Csak egy közismertebb példa: Marcus Aurelius császárt ábrázoló, csaknem másfélszeres életnagyságú, öntött bronz portréját 1974 szeptemberében találták meg Dunaszekcsőn, a víztároló építésekor (Forrás: www.dunaszekcso.hu ).

    Várakozás a magas(abb) vízállásra

    A dunafalvi kikötés ideje alatt rápillantottunk a térképre, az óránkra és megállapítottuk, hogy tartani tudjuk az aznapi tervünket. Ebéd és kávé után folytattuk az evezést, a cél továbbra is a 14 folyamkilométerre lévő Mohács (1447). A jobb parton elhaladtunk a Bári sziget mellett (állítólag nem összetéveszthető az olaszországi Barival). Nagyon jó tempóban tudtunk evezni, faltuk a kilométereket. Kb. félórás evezést követően találkoztunk az első és egyben utolsó szállodahajóval, ami délről haladt észak felé. Gyors pillantás a kitűzési tervre, bójákra és láttuk, nem lesz gond, mivel nem a hajózási mederben haladunk. A parton ülő horgász szavain azért elgondolkodtunk, aki megkérdezte, hogy nem félünk-e a hullámoktól és a borulástól. Egészen addig nem tartottunk tőle, de miután elhaladt a túlsó parton a kétezer tonnás óriás, már értettük a kérdés lényegét. A bal part közelében maradtunk, merőlegesen rákészülve az érkező hullámokra. Kajakjainkat elérték a hosszan haladó, lapos, de sűrű hullámok, amik a közeli partról visszacsapódtak. A legtöbb, amit tehettünk, hogy tartjuk a merőlegest és evezőinket a vízfelszínhez közel „támasztjuk”, ezzel is növelve hajóink stabilitását. Megúsztuk. Szárazon. Folyt az utunk, fogytak a kilométerek. Mohács előtt megálltunk a jobb parton, ahová minden nehézség nélkül áteveztünk a minimális sodrásban. Az egyik sarkantyú mögötti limányt használtuk ki, hogy gyorsabban partot érjünk. Gyümölcs, víz, néhány fotó, kis szusszanat és irány a végcél. Mohácson az egyik legismertebb sólyánál landoltunk, a Planina DokKolónál (a helyiek Sokác rév néven ismerik). Ez a kikötőpont a mohácsi rév felett található, kb. 500-600 méterre. Negyed ötöt mutatott a vekker. Hajók a szárazföldre, lemosva és transzferre pakolva. Térkép és napi élmény a vízhatlanba csomagolva. Gyors kávé és irány vissza hajóink szállására, a Bárka Pihenőházba (közúton autóval kb. 40 km).

    Régóta bakancslistás volt ez a táv is és most minden adott volt hozzá: társaság, vízállás, időjárás és az a ritkán adódó, néhány órás szabadidő, amit Hajnalka a nyári szezonban „lopni tudott” magának.

    Ezt az útvonalat szívből ajánlom azoknak az evezős társaimnak, akik szeretnék megismerni a Duna sekély, de semmiképp sem sekélyes arcát.

    Célban a Sokác révnél (Mohács)

    Szöveg és fotó: Somogyvári Rita