Kategória: vízitúra

  • A Vajas-fok 25 kilométere – vízitúra Kalocsától Dusnokig

    A Vajas-fok 25 kilométere – vízitúra Kalocsától Dusnokig

    2026/10/10

    Az elmúlt két évben többször írtam Nektek a Vajas-fok evezéseinkről és arról, hogy Kalocsától indulva tervezzük a csatornát teljes egészében bejárni. Ez a vágyam ezen az októberi hétvégén végre sikerült.

    Eveztünk már Dusnokról indulva Bajára, az ósükösdi gátőrháztól indulva Dusnok irányába és az érsekcsanádi gátőrháztól startolva a vajastoroki duzzasztóig is. Mindegyik útvonal gyönyörű, a tavaszi és kora őszi időszak pedig kivételesen szép. A fok vízállását zsilipek szabályozzák, ezért az szinte állandó. Az evezés könnyű, a víz krisztálytiszta.

    Amit talán már tudunk: a Vajas-fok Kalocsáról indul és Érsekcsanádnál torkollik a Dunába (kb. 52 fkm). Áthalad Bátyán, Miskén, Dusnokon és Sükösdön is.

    A Vajas madárvilág gazdag (barna rétihéja, gémek, kócsagok, nádi rigók stb.), de most leginkább a hattyúkra fókuszáltunk. Nem gátolták a vízen a továbbhaladást, ami a tavaszi időszakra nem mondható el. A költés ideje alatt és azt követően is a leendő szülők sokszor agresszívan védhetik a területüket – ez személyes tapasztalat. A fiókák május, júniusban kelnek ki a tojásból, 4-5 hónap után válnak röpképessé.  Vízitúra szempontjából az őszi időszak már „biztonságosabb”, a hattyúk nem érzik magukat védtelennek, hiszen repüléssel kilépnek abból a helyzetből, ami nekik nem komfortos. Ettől függetlenül természetesen megtartottuk az illő távolságot, nem zavarva feleslegesen a nyugodt szombati délutánt.

    A Vajas növényvilága ezen a szakaszon is változatos (nádas, tölgyes, nyárfák és öreg füzek), de talán elárulhatom: nekem a Dusnoktól délre eső Karaszi-erdő a No1.

    De, jöjjön az útleírás! Kalocsán az 51. sz főút azon pontja mellett tettük vízre a kenut, ami keresztezi a Vajas-fokot. Könnyen megközelíthető lapos part. Négy óra evezés alatt értünk le Miskéig, addig egy ponton, a bátyai Bufurc-zsilipnél emeltük át a kenut (néhány métert kellett csak kézben vinni). Addig kis hidak alatt vitt a kanyargó csatorna, belefeledkezve az ősz gyönyörű színeibe. A miskei Gosztonyi-zsilip felett közút visz, az átemelés semmi problémát nem okozott. Lapos parton kötöttünk ki és helyeztük vízre a kenu. A közút Miskét és az 51. sz. főutat köti össze, transzfer tervezéséhez ideális terep.

    Miske és Dusnok távolsága a Vajason kb. három óra, ez kényelmes és tempós evezés váltakozása. Dusnokon a Mediterrán Pub előtti strandon kötöttünk ki hét óra evezés után, ami szintén egy ideális kiszállóhely. A Pub felett kb. két kilométerre lévő kis híd alatt nem fért át a hajónk, ezért átemeltünk és alatta 300 méterre szintén, a már Dusnok területénél lévő zsilipnél. Ez a 25 km összesen négy átemeléssel megoldható.

    Szeretném még megemlíteni Nektek a Gosztonyi-sarkot, ami a Gosztonyi-zsilippel határos területe a Vajasnak. A Miskei Sporthorász Egyesület kezeli ezt a holtágat, amit vízitúrázóként is tudni kell. Északról érkezve a Vajason a zsilip irányába haladjunk tovább az Y elágazásnál, így senkinek sem fogunk kellemetlenséget okozni. Mi nagyon segítő horgászokkal találkoztunk a zsilip mellett, akik készségesen segítettek átvinni a kenut a közút másik oldalára. Annyira segítőkészek voltak, hogy nem volt időnk nekik elmondani, hogy ez a munka is a túránk része 😊. Ezúton is hálásan köszönjük a figyelmességüket!

    De elég a szövegből, jöjjenek a fotók!

    Szöveg és fotó: Somogyvári Rita

  • Tolnai-Holt-Duna vízitúra, avagy evezés a 72 bakcsó hazájában

    Tolnai-Holt-Duna vízitúra, avagy evezés a 72 bakcsó hazájában

    2026/08/14

    A hetek óta tartó aszályos időszak újratervezést kíván a vízitúra útvonalak bejárását illetően is. A GEMENCOMETER is világosan jelzi, hogy az eddigi túraútvonalak bizony nem igazán kedveznek a vizek szerelmeseinek. Ez az ínséges időszak viszont rákényszerít bennünket (jó értelemben véve), hogy olyan területeket fedezzünk fel, amiket egyébként nem biztos, hogy megismernénk. Így esett egyik választásunk a Tolnai-Holt-Dunára.

    Egy kis történelmi kitekintéssel kezdenék, mert az nem baj, ha tudjuk merre járunk. Az 1850-es években kezdték el a Dunát szabályozni, mivel az árvízvédelem és hajózás ezt szükségessé tette. A Tolna melletti kanyargós folyószakaszt átvágták, ezzel a Duna új, a jelenlegi medrébe került. A későbbi zsilip- és töltésépítések teljesen elszigetelték a holtágat a Dunától és a Siótól, ami felgyorsította az iszaposodást. Ennek ellenére a több mint 15 kilométer hosszú tolnai holtágrendszer ma is a város egyik legértékesebb természeti kincse, gazdag élővilággal és páratlan vízi környezettel.

    Forrás: https://tolna.hu/a-tolnai-holtag

    Túránkat az M9-es autópálya bogyiszlói lejáratától indítottuk. Itt torkollik a Sió a holtágba. Parkolásra a szűk földesút vagy közvetlenül a zsilip mellett van lehetőség (innen kb. 20 méter a part).

    Vízreszállás a csónakkikötőnél

    A Tolnai híd alatti Mádi-Kovács-zsilipig eveztünk, ezzel bejárva a déli szakaszt (ezen a ponton van a vízmérce is). A táv kb. 7 km (a holtág északi része is ilyen hosszú), innen indultunk visszafelé. A vízügy aktuális oldalán érdemes tájékozódni a vízállásról, mi 435 cm-nél lapátoltunk. A magasabb vízállás nagyobb bejárást enged a tavakba, kis csalitosokba, de így is nagyon nyugis és látványban gazdag 4-4,5 órát töltöttünk a vízen. A holtág madárvilága hihetetlen, a barna rétihéjákon, kócsagokon át egészen a gémekig és úgy tűnt, hogy az ország összes bakcsója is itt vert tanyát – vagy inkább lombkoronát.

    Hangulatában a táj nekem kicsit Szigetköz és Tisza-tó kombója, de itt már hallom a szigetközi vízitúrás ismerősem szavait, hogy „Csak okosan a gondolatokkal!” 😉 A parton a horgászhelyeknél tudtunk rövid pihenőt tartani és kikötni, egyébként csak a zsilipnél, ami nem feltétlenül ezt a célt szolgálja.

    Összességében könnyen evezhető, sodrás nélküli és biztonságos ág, ajánlom figyelmetekbe! És most  jöjjenek a fotók!

    Látkép vízreszálláskor
    Csalitosok
    Mai új tananyag (Barkuti Balázs tollából): Mi a fák”felszőrösödése”, azaz rengeteg új hajtásképződése a törzseken? Helyes válasz: Ez egyfajta stresszreakció, ami pl. az erdőírtások után éri a magányos fákat (nem a magánytól, hanem a megnövekedett napfénytől😉).
    Hip! hip! hurahh!
    Bakcsók Level 5
    Mádi-Kovács-zsilip(túraútvonalunk vége)
    Déli holtág a zsilipről
    Északi holtág a Mádi-Kovács-zsilipről
    Kreatív kényelem

  • Dél-Duna vízitúra rekordalacsony vízállásnál – van még élet a folyón?

    Dél-Duna vízitúra rekordalacsony vízállásnál – van még élet a folyón?

    2026. augusztus 5-7.

    Naná! A korábbi beszámolóimban már olvashattátok, hogy milyen vízterületeket veszítünk el alacsony bajai vízállásnál, de most nézzük a lehetőségeket! Szintén írogattam már Nektek a Ferenc-tápcsatorna, a Vajas-fok nyújtotta élményekről – ne hagyjátok ki őket! Okolhatjuk az El Niñot, a globális felmelegedéssel járó aszályt és hőséget, de az biztos, hogy aki a természethez és vízi élethez ragaszkodik, megtalálja a kapcsolódáshoz szükséges lehetőségeket. Meg kell találnia.

    Szállásunkat a bajai Bárka Pihenőház adta, a kenunkat is innen vételeztük. Kánikulában indítottuk mindhárom napot, az elsőt a Dunán északi irányba. A Vén-Duna torkolatánál (1481) tettük vízre a hajót, a kőzárás lábánál. A Veránka-sziget északi bejárójánál található Hotel (1488) volt a cél, addig pedig mindent fotózni, megörökíteni, amit ez a vízállás enged. A Vén-Duna északi bejárójánál áteveztünk a Duna bal partjára, a Kis-Koppány torkolatához. A dunai közlekedést semmi nem nehezítette, ismertük a terepet. Nem fújt a szél, uszályok alig, szállodahajók pedig nem voltak a vízen. A Rezéti-Holt-Duna déli bejárója is szárazra került, egy nagyon keskeny vízfolyás kötötte össze a Dunával. Itt is lelassult az élet.

    Vén-Duna északi torkolat
    Vén-Duna északi torkolat
    Rezét „dél”
    Rezét „dél”
    Veránka Hotel

    Kényelmes tempóban értünk fel a hotelhez, ahol a frissítő életmentő, a vadpörkölt pedig kifogástalan volt. Ugyanezen a parton csorogtunk vissza és a 14 km-ünk magasságában mályvacukor sütésével zártuk a napot a zátonyos naplementében. Igen, ez abszolút amerikai klisé és vállaljuk! 😉

    Pillekönnyű desszert

    A második napon délre vettük az irányt a Kádár-sziget felé. Persze, tudom, hogy 21. század, meg Google Maps, de koromnál fogva papíralapon szocializálódtam, így a túra előtt ránéztem a Duna-Dráva Nemzeti Park térképére. Igazság szerint mindig ránézek… A 1475-ös folyamkilométerig csorogtunk, minden homokzátonyt meghódítva és fürdéssel frissítve magunkat. Ez adta magát és nem kihagyható. A Türr István híd alatt felszínre bukkantak egy 1944-ben elsüllyesztett hajó maradványai, amit ritkán lehet ennyire teljességében látni.

    Több, mint 100 éves hajóroncs gőzkazánja

    A folyó közepén és szélén horgonyzó uszályokat tisztes távolból kerültük, de a nagyságuk mégiscsak lenyűgöző. A Duna jobb partja a célunkig végig lapos, a hajózási útvonal a másik oldalan halad. A fürdésnél is elővigyázatosak voltunk, a kristálytiszta vízben láttuk a medertöréseket. Folyó lévén a sodrás sem nulla, minden változóra figyeltünk.

    Az 1475 fkm után a part kövezése jelezte a hajózási útvonal változását és mivel nem terveztük a Kádár-szigeten való kikötést, itt visszafordultunk. Maga a sziget is népszerű a turisták körében, de bennünket jobban hajtott a vacsora kedve, ezért visszaeveztünk a Bárkához. A 12. km-ünk zárásaként a bajai Tanyacsárdában faltunk vadat és halat: sült süllőt és harcsapaprikást, de a frissítők sem maradtak el: ⭐ ⭐ ⭐ ⭐ ⭐.

    A harmadik napunkon a Siót vettük célba, az árvízkaputól való indulással.  Szerettük volna lerövidíteni az útvonalat, ezért közút helyett a Pörböly-Keselyűs szakaszt összekötő töltésen vittük a kenut a célállomásig (kb. 30 perc). Töltéshasználati engedély szükséges a felhajtáshoz (kiváltható online napi engedély) és ehhez a 2. szakaszhoz, a Gemenc Zrt. engedélye is szükséges. Mindent, amit az engedéllyel kapcsolatosan tudnod kell, EZEN A LINKEN megtalálsz! A Gemenc Zrt. Szekszárdi Erdészetének erdészetvezetőjének hálás köszönet, amiért tanított és készségesen válaszolt a kérdéseimre.

    Új élmény volt a Gemenc „bal partján” autózni. Tőlünk jobbra a már beevezett vizek (Rezét, Grébec…) és az a hullámtér, amit elönt a Duna, ha úgy tartja kedve. Bevillantak a vadmentő dombok, a kétségbeesetten menekülő állatok, a rendőrök által felügyelt és belassított 55. sz. főút…utoljára 2024 szeptemberében volt ilyen: 907 cm. Most -20 cm a vízállás. Tényleg a víz az úr!

    Kanyarodjunk vissza: Sió. A vízszintje viszonylag magas volt, több helyen békalencsével sűrűn benőve, ami combossá tette a leevezett kilométereket. A tavakba is bejárást engedett a vízszint és a kis csalitosokat is feltérképeztük – újra. A madárvilág páratlanul gazdag (gémek, kócsag, bakcsó, jégmadár…), annyira, hogy ez a látvány már teleobjektívért kiált. Fotóztam párat, de ezt turbósítsátok a sokadikra, na az lesz az!

    Ezt a napot a Holt-Sió partján megnyílt halsütödében, a Halodában zártuk. Adta magát a hely, hiszen a töltés tövében, a keselyűsi sorompó közelében található. Sült kecsegét ebédeltünk, fokhagymás mártogatóssal: ⭐ ⭐ ⭐ ⭐ ⭐.

    Zárásként pedig legyen egy kis gasztro marketing:

    Ha Gemenc, akkor hal és vad
  • Gemencometer – Dél-Duna és Gemenc vízállás vízitúrázóknak

    Gemencometer – Dél-Duna és Gemenc vízállás vízitúrázóknak

    Klemencz Henrik, a MAVITUSZ elnökének legújabb fejlesztését pörgethetitek a Magyar Vízitúra Portál oldalán, ami nem mellékes, ha dél-dunai evezést terveztek! A Gemencometer segítségével EZEN A LINKEN választ kaptok arra, hogy melyik vízállásnál milyen vizeket enged a természet. Használjátok bátran!

    Mert nem mindegy…

  • Ferenc-tápcsatorna vízitúra – vízreszállás Nagybaracskánál

    Ferenc-tápcsatorna vízitúra – vízreszállás Nagybaracskánál

    2026/07/26

    Utoljára 2023 áprilisában írtam Nektek a Ferenc-tápcsatornán tett vízi utunkról, akkor a bajai Deák Ferenc-zsilipnél raktuk vízre a kenunkat. Dávodig eveztünk 24 km-en keresztül.

    Egy gyors, ismétlő történelmi áttekintéssel kezdenék, mert néhány dolgot jó tudni erről a vízfelületről. A Ferenc-tápcsatorna (más néven Baja-Bezdáni-csatorna) I. Ferenc József királyunk után kapta a nevét és a XVIII. század végén épült. A Sugovica (Kamarás-Duna) déli területéről ágazik ki, a Deák Ferenc-zsilip alatt indul és egészen a szerbiai Bezdánig tart az útja. Itt torkollik a Ferenc-csatornába, ami aztán a szerbiai Óbecsénél folyik a Tiszába. A mai napig ez az egyetlen olyan mesterséges vízfolyás, ami összeköti a Dunát a Tiszával. Korábban a hajózás szempontjából és belvízelvezető csatornaként is jelentősége volt. (A tápcsatorna és csatorna kifejezés itt nem egymás szinonimái, hanem egyértelműen jelzik, melyik vízről is beszélünk.)

    A csatornák nyári evezése mindig izgalmas, hiszen gyorsan változhat a vízfelület a sokasodó növényzet miatt. Nem tudjuk, meddig enged a természet, de a próba megéri, mert sok csodát tartogathat az út. Most Nagybaracskán szálltunk vízre, a Bárka Csárda melletti laposparton. Minden szempontból ideális, nem kell tornázni és esetlenkedni a beszállásnál. A kenut a bajai Bárka Pihenőháztól kaptuk, mint mindig.

    Először északra indultunk a csatornán, Bátmonostor és Baja irányába. 3 kilométert eveztünk, hol teljesen tiszta vízfelületen, hol pedig vízinövények szőtte szőnyegen. A hínár-békalencse-vízitök-tündérrózsa és kolokán kombó kicsit erőteljesebb evezést igényelt, no, de semmi sincs ingyen, a látvány pláne! Cserébe „kaptunk” vízi csibéket, szürkegémet, vörös gémet, barna réti héját, bakcsót, nem kis mennyiségben (a hattyúk támadása most elmaradt). A csatorna madárvilága páratlan és végtelenül magával ragadó. Többször megálltunk és csak ültünk a csodában. A sulyom népszerűsége is töretlennek látszott, éltünk is a lehetőséggel és meghámoztunk néhány termést. A fehér mag nagyon zsenge és különleges volt, desszertnek a szendvicsünk után ideális. A növényt nem bántottuk, mert védett, csak annyi termést vételeztünk, ami nem veszett kárba.

    Másfél óra evezést követően értük el a Tiser hidat, ahol a víz egyértelmű megállj-t parancsolt. Visszafordultunk és a csárda előtt egy rövid pihenőt tartottunk. Kb. 30 percet tudtunk még dél felé, Dávod irányába evezni, ahol a kolokán „erdő” állta az utunkat. A kolokán egy fontos oxigéntermelő és algásodásgátló hínárfajta, fogazott szélű, kemény levelekkel. Jól tűri a víz alatti és vízen lebegő életet is. Most az utóbbi miatt torpant meg a lendületünk és keretezte be a túránkat.

    Négy órát töltöttünk a csatornán, magunkba szívva a természet csodáit…hol néma csendben evezve, hol az elhagyott stégeken mélázva.

    Szöveg és fotó: Somogyvári Rita

  • Duna vízállása Bajánál – rekordalacsony vízszint és vízitúrázás

    Duna vízállása Bajánál – rekordalacsony vízszint és vízitúrázás

    2018 októbere óta nem volt ilyen alacsony a Duna vízállása Bajánál, mint az utóbbi napokban. Ma, 2026. július 28-án 23 órakor a hivatalos mérés szerint 7 cm-en áll a Duna és ez a mutató sajnos további csökkenést vetít előre (2026. augusztus 4.: -29 cm).

    A vízitúrázás szerelmeseinek is nehéz szívvel kell újratervezniük, hiszen a folyó most egészen más arcát mutatja. A Dél-Duna legtöbb ágát már ennél jóval magasabb vízállásnál is „elveszítettük”. A Móric-Duna, a Grébec-Duna, a Szeremlei-Holt-Duna a 300-350cm-t sem engedi, de egy idje már a Rezéti-Holt-Duna, az örök favorit Vén-Duna és Sugovica is nemet mond a vízitúrázókra.

    Vén-Duna déli torkolat (2026. július 26.)

    Szeretett Gemencünk csendes nyári aszályát szenvedi, míg mi kíváncsian feltérképezzük a déli táj csodálatos csatornáit, pl. a Vajas-fokot, a Ferenc-tápcsatornát – ezekről korábbi leírásaimban is olvashatsz, ill. ma készülök még egy Ferenc-beszámolóval is 😉.

    No, de addig olvassunk egy néhány soros kis kitekintést arról, mi az és miért is fontos nekünk a vízállás ismerete!

    Mit jelent valójában a Duna vízállása? – Baja példáján

    Vízitúrázóként szinte minden indulás előtt megnézzük a vízállást. A vízügy honlapján azonban gyakran olyan számokkal találkozunk, mint 47 cm, 182 cm vagy éppen 650 cm. De vajon mit jelentenek ezek a számok? A Duna mélységére utalnak?

    A rövid válasz: nem.

    A vízállás nem a folyó mélysége

    A vízállás azt mutatja meg, hogy a vízfelszín milyen magasan helyezkedik el egy adott vízmérce nullpontjához képest.

    Ez a nullpont nem a meder alja, és nem is a folyó legmélyebb része. Egy előre meghatározott, geodéziailag rögzített referencia, amelyhez minden későbbi mérést viszonyítanak.

    Ezért fordulhat elő, hogy egy helyen a vízállás mindössze 50 cm, miközben a Duna valójában több méter mély.

    Mi köze ehhez a Balti-tengernek?

    A mércék nullpontját egy országos magassági rendszerhez igazították, amely történelmileg a Balti-tenger átlagos vízszintjét használja alapul.

    Ez nem azt jelenti, hogy a vízügy naponta a Balti-tengert méri. Csupán azt, hogy egyszer, nagyon pontos földmérési módszerekkel meghatározták, milyen magasan van például a bajai vízmérce nullpontja ehhez a közös referenciaszinthez képest.

    Ettől kezdve már csak azt kell figyelni, hogy a Duna vízfelszíne hány centiméterrel van e nullpont fölött vagy alatt.

    Mit jelent ez Baján?

    Ha a bajai vízmérce például 200 cm-es vízállást mutat, az nem azt jelenti, hogy a Duna két méter mély. Annyit jelent, hogy a vízfelszín 200 centiméterrel a bajai vízmérce nullpontja fölött helyezkedik el. A folyó tényleges mélysége attól függ, milyen mély a meder azon a helyen. Ez lehet néhány méter, de akár jóval több is.

    A hivatalos bajai Duna-vízmérce a Duna bal partján, az 1478 és 1479 folyamkilométer között található (Türr István híd 1480). Ez az a mérce, amelynek értékét a vízügy közzéteszi.

    Miért fontos ez nekünk vízitúrázóknak?

    A vízállás nemcsak egy szám. Nagyon sokat elárul arról, mire számíthatunk a vízen.

    Alacsony vízállásnál előbukkanhatnak homokpadok, zátonyok és zárások, egyes mellékágak nehezebben járhatók, a kikötés is körülményesebb lehet.

    Magas vízállásnál viszont gyorsabb lehet a sodrás, eltűnhetnek a partok, elárasztás alá kerülhetnek a fövenyek és a belógó fák ágai is közel kerülhetnek a vízhez. Az uszadékfák és uszadékhalmok is veszélyt rejthetnek.

    Legyünk felelősek és felkészültek!

    Fotók: S.R. (2026-07-17)

  • Vajas-fok vízitúra – az Ős-Duna vadregényes vizein

    Vajas-fok vízitúra – az Ős-Duna vadregényes vizein

    2025/05/11 Érsekcsanád-vajastoroki duzzasztó-Érsekcsanád (cca. 20 fkm)

    Ha érdeklődtök a Vajas-fok iránt, biztosan korábbi beszámolók is eljutottak hozzátok. Érdemes ezeket átolvasva nekivágni a víznek, felkészülve az élményekre is. Eveztünk már Dusnokról indulva Bajára, aztán az ósükösdi gátőrháztól indulva Dusnok irányába, de most az érsekcsanádi gátőrháztól startolva a vajastoroki duzzasztóig vitt az utunk. Mindegyik útvonal gyönyörű, a májusi tavaszban pedig kifejezetten. A vízi növények ebben az időszakban még engedik az evezőket, de ezen a nyár közepe valószínűleg már szorítani fog.

    A Vajas-fok Kalocsáról indul és Érsekcsanádnál torkollik a Dunába (cca. 52 fkm). Ez a leghosszabb távolsága (nekünk még Kalocsa-Dusnok 25 fkm-e hiányzik a bakancslistából, aztán kijelenthetjük, hogy egy újabb dél-Duna ágat barangoltunk be).

    Ezt a túrát a Lassú Nyúl Vízitúrák szervezésében eveztük végig, amolyan beevező túraként. A kenut – ahogy több, mint egy évtizede – a bajai Bárka Pihenőház lelkes csapata biztosította. A digitális navigációnak köszönhetően gond nélkül megtaláltuk az érsekcsanádi gátőrházat. Ideiglenesen a füves lapospart mellett parkoltunk, itt tettük vízre a kenut. Két és fél óra evezés után értük el a vajastoroki duzzasztót. Gazdag madárvilág (barna rétihéják, hattyúk, gémek, bakcsók, kócsagok, nádi rigók stb.) és változatos növényzet kísérte utunkat, mindennemű akadály nélkül. A víz szintje a duzzasztóknak köszönhetően szinte állandó és kristálytiszta. A duzzasztó csak kissé volt nyitva, így minimális sodrással szemben tettük meg a távot. A kanyargó kis folyót nádas, tölgyes, nyárfák és fűzfák színesítették – utóbbinak hála, friss sárga gévagombát is szedhettünk. Elhagyatott stégeken pótoltuk az elvesztett kalóriákat, de a kiszállást segítették a hídpillérek lábainál felvezető lépcsők is. Négy híd halad át ezen a távon a Vajason, az utolsónál mindenképp célszerű pihenni – ez a duzzasztó előtt cca. 2 fkm-rel van. A duzzasztónál nem egyszerű a kiszállás, de ha sikerül, nagyon érdekes látványt nyújt a felvíz és alvíz találkozása. Ezt a hatást a vízen úszó hófehér nyárfa szöszök csak fokozni tudták. A kenut itt sajnos nem lehetett átemelni az Ósükösd-Dusnok ágra, mert a felhúzott kerítés ezt kizárta, DE cca. 200 méteres séta vitt az ósükösdi gátőrházig – érdemes az itt épült zsilipet is meglátogatni.

    Ugyanezen a távon indultunk vissza a beszálló ponthoz – szumma hat óra alatt – kényelmesen leevezve a 20 fkm-t.

    De, jöjjenek a fotók!

    Szöveg és fotó: Somogyvári Rita

  • Ős-Duna vízitúra Dusnok és Baja között – tavaszi evezés

    Ős-Duna vízitúra Dusnok és Baja között – tavaszi evezés

    2025/04/22 Dusnok – ósükösdi gátőrház – Bárka Pihenőház (Baja) cca. 30 fkm

    Egy évvel ezelőtt írtam utoljára beszámolót, ami a Vajas-foki evezésünkről szólt – akkor az ósükösdi gátőrháztól indulva. Ez a túra a dusnoki strandról rajtolt, tökéletes helyszín a vízre szálláshoz. A part menti büfében hangolódhatunk az evezésre, kávé, üdítő, pizza és hamburger motiválhatja a leevezett kilométereket.
    A Bejárható Utazások csapataként 10 órakor indultunk a strandtól és másfél óra evezés után értük el az Ős-Dunán az M9-es autópálya hídját. A Vajas-fok vízállása szinte állandó, ezért minden évszakban biztonsággal evezhető. Nem jellemzőek a bedőlt fák, uszadékhalmok – ez pl. a Móric-Duna bulija. Nyári időszakban a vízi növények sokasága okozhat egy kis meglepetést, de ez semmit nem tompít a táj szépségéből, sőt!
    A Dusnok ósükösdi gátőrház táv cca. 17 fkm, ezt kényelmes háromórás evezéssel teljesítettük. Rövid megállót tettünk a stégeken, bevételeztünk egy kis kalóriát. A leevezett kilométerek rengetek vízi madarat mutattak, tölgyesek és füzesek változatosságát – minden kanyarulat más meglepetést tartogatott. Nyugalom, csend és gondtalan evezőcsapások. Ez az állapot a gátőrházig tartott, itt átemelés várt ránk a nagy Dunára. A Google Maps légvonalban cca. 600 métert mutatott, amit sikerült lefaragnunk cca. 400 méterre és úgy vízre tenni a Vajas-torokban a kenut. Előtte átemeltük a töltésen, majd húztuk a kátyús földesúton. Társam szerint nem annyira vészes ez a táv, ha tudjuk mire számítsunk. Igaz. A torokban megtalált vízfelületre levonszoltuk hajónkat, majd átverekedtük magunkat az uszadékhalmok alatt. Tulajdonképpen ez a két választásunk volt: szárazföldön cipekedés cca. 700 méteren át vagy kalandos evezés, átkínlódva magunkat az uszadékok között. Közel egy órás manőver után így láttuk meg a nagy Duna torkolatát. Áteveztünk a jobb partra (1494), kipakoltuk és mostuk a letört ágakkal teli kenunkat, úgy indultunk délre, Baja irányába. A Bárka Pihenőházig (1481) 13 fkm várt ránk, amit a 230 cm-es vízállásnál két óra alatt teljesítettünk. A bal parton a 1489 és 1490 folyamkilométerek között láttuk a Grébec-Duna bejáratát, ami ekkor vízállásnál esélytelen küldetés. A 1488 fkm a Rezéti-Holt-Duna északi bejárója is egyben, bátran evezhető 14 fkm-es ág. A Rezéti-Holt-Duna déli bejárójával szemben a bal parton (1486 magasságában) a Kis-Koppány ág északi bejárója ad lehetőséget egy kis barangolásra. Mi két homokzátonyon tettünk rövid pihenőket, ezt vétek lett volna kihagyni, mert a dunai hangulat így teljes. Most nem eveztünk be a Vén-Dunára, hanem a Koppány-sziget mellett csorogva kötöttünk ki a Bárka Pihenőházhoz közeli parton. Kenu kimos, felcipel és a vizes neoprén cipőnket lerúgva egy kis folyadékpótlás. Barkuti Balázs mennyei füstölt keszeggel várt bennünket, ami a napunk sokadik koronája volt.
    Összegezve a mai napot:
     A Vajas-fok kalandos. Akár az ósükösdi gátőrháztól indulunk, akár Dusnokról (az érsekcsanádi indulás még bakancslistás). Bátran evezhető, kezdőknek is nagy élmény.
     A nagy Dunára történő átemelés csak utólag mókás. Fizikailag nem könnyű, kezdő túrázókat ne kínozzunk vele!
     A nagy Duna alacsony vízállásnál is gyönyörű. Nem minden ágat enged ilyenkor a Gemenc, de ezt el kell fogadnunk! Van, akinek így is a világ közepe.

    Szöveg és fotó: Somogyvári Rita

  • Vajas-fok vízitúra a Karaszi-erdőn át

    Vajas-fok vízitúra a Karaszi-erdőn át

    2024/04/27 Vajas-fok, cca. 15 fkm

    A Vajas-fok megnevezés először megtévesztő lehet, hiszen a fok szóra sokan egy pontra gondolunk a térképen (pl.: Bóni-fok, Bárányfok). Erről most szó sincs, hiszen a „Vajas” egy közel 50 fkm hosszúságú folyó, ami Kalocsát köti össze a Dunával. Ez a vízfelület nem kimondottan a Gemenc része, hiszen a bal parton húzódik, átszelve a Karaszi és Lenesi-erdőt.

    Túránkat az ósükösdi gátőrháztól indítottuk, ami csak töltésen közelíthető meg (töltésközlekedési engedély szükséges a felhajtáshoz). Aki szervezett túravezetésben gondolkodik, annak azt is mérlegelnie kell, hogy a töltésen 2,2 méternél magasabb járművek (pl. trailerek) áthaladását kapuk szabályozzák.

    A Duna vízállása esetünkben nem releváns, mivel a Vajas vízállása állandó – ami túravezetői szempontból nem elhanyagolható szempont. A gátőrháznál kényelmesen, megerőltetés nélkül tettük vízre kajakjainkat és indultunk útnak északra. Túránk az M9-es autópálya hídjáig folyt, kicsivel több, mint 7 fkm-en keresztül.  Számos horgászhelyet láttunk a parton, horgászt kevesebbet. A csend és nyugalom itt is egy másik világba vezetett minket. A nyár- ás fűzfák fehér pamacsai borították a vízfelszínt, ami különleges hangulatot adott a tájnak. A vízitökök is virágzásnak indultak, a partoldalakat mocsári nőszirmok díszítették. Talán még nem eveztem a Gemenc környékén ilyen területen, ami ennyire változatos: az egyik kanyarban még sűrű akácos borította a partot, a másikban pedig komor tölgyesek. Megállni egy stégen tudtunk, ahol pihentünk, ebédeltünk, szívtunk egy másfajta friss levegőt, majd folytattuk az utunkat tovább. Túratársam tanítása, hogy ha zsineget, zsinórt látunk a vízben, nézzük meg mit rejt a vége! Mi is találtunk egyet, varsával a végén, benne friss csirkemájjal. Higgyük el, hogy a látottaknak valamilyen kutatási oka volt és nem az emberi mohóság következménye!

    Az M9-es hídja előtt egy másik, földút hídon haladtunk át. Ennél a pontnál találtunk betonlépcsőt, de a kajakok kivétele és vízre rakása nem lett volna egyszerű. Délután kettő órakor értük el az M9-es pontját, ahonnan visszafordultunk (három és fél órás, nagyon kényelmes evezés után).

    A kiindulási ponthoz érkezve, a gátőrháznál kiemeltük a hajókat és átsétáltunk a töltés másik oldalára, ahonnan a Vajas is érkezik, a Duna torkolatától (ez a hely a Vajas-torok). Magas vízállás esetén a szivattyúk innen pumpálják a vizet a Vajas-fokba (lsd. fotón is).

    Utunkat szummázva: a táj gyönyörű, családoknak, kezdő vízitúrázóknak is ideális. A fok megközelítése nem egyszerű, a látványért dolgozni kell! A dusnoki strandról indulás is lehet egy kényelmes alternatíva, ebben az esetben a kiinduló- és végpont szintén ugyanaz – a látnivaló hasonlóan mesés.

    De, jöjjenek a fotók!

    Szöveg és fotó: Somogyvári Rita

    Ósükösdi gátőrház (indulás helyszíne)