2026/07/26

Utoljára 2023 áprilisában írtam Nektek a Ferenc-tápcsatornán tett vízi utunkról, akkor a bajai Deák Ferenc-zsilipnél raktuk vízre a kenunkat. Dávodig eveztünk 24 km-en keresztül.

Egy gyors, ismétlő történelmi áttekintéssel kezdenék, mert néhány dolgot jó tudni erről a vízfelületről. A Ferenc-tápcsatorna (más néven Baja-Bezdáni-csatorna) I. Ferenc József királyunk után kapta a nevét és a XVIII. század végén épült. A Sugovica (Kamarás-Duna) déli területéről ágazik ki, a Deák Ferenc-zsilip alatt indul és egészen a szerbiai Bezdánig tart az útja. Itt torkollik a Ferenc-csatornába, ami aztán a szerbiai Óbecsénél folyik a Tiszába. A mai napig ez az egyetlen olyan mesterséges vízfolyás, ami összeköti a Dunát a Tiszával. Korábban a hajózás szempontjából és belvízelvezető csatornaként is jelentősége volt. (A tápcsatorna és csatorna kifejezés itt nem egymás szinonimái, hanem egyértelműen jelzik, melyik vízről is beszélünk.)

A csatornák nyári evezése mindig izgalmas, hiszen gyorsan változhat a vízfelület a sokasodó növényzet miatt. Nem tudjuk, meddig enged a természet, de a próba megéri, mert sok csodát tartogathat az út. Most Nagybaracskán szálltunk vízre, a Bárka Csárda melletti laposparton. Minden szempontból ideális, nem kell tornázni és esetlenkedni a beszállásnál. A kenut a bajai Bárka Pihenőháztól kaptuk, mint mindig.

Először északra indultunk a csatornán, Bátmonostor és Baja irányába. 3 kilométert eveztünk, hol teljesen tiszta vízfelületen, hol pedig vízinövények szőtte szőnyegen. A hínár-békalencse-vízitök-tündérrózsa és kolokán kombó kicsit erőteljesebb evezést igényelt, no, de semmi sincs ingyen, a látvány pláne! Cserébe „kaptunk” vízi csibéket, szürkegémet, vörös gémet, barna réti héját, bakcsót, nem kis mennyiségben (a hattyúk támadása most elmaradt). A csatorna madárvilága páratlan és végtelenül magával ragadó. Többször megálltunk és csak ültünk a csodában. A sulyom népszerűsége is töretlennek látszott, éltünk is a lehetőséggel és meghámoztunk néhány termést. A fehér mag nagyon zsenge és különleges volt, desszertnek a szendvicsünk után ideális. A növényt nem bántottuk, mert védett, csak annyi termést vételeztünk, ami nem veszett kárba.

Másfél óra evezést követően értük el a Tiser hidat, ahol a víz egyértelmű megállj-t parancsolt. Visszafordultunk és a csárda előtt egy rövid pihenőt tartottunk. Kb. 30 percet tudtunk még dél felé, Dávod irányába evezni, ahol a kolokán „erdő” állta az utunkat. A kolokán egy fontos oxigéntermelő és algásodásgátló hínárfajta, fogazott szélű, kemény levelekkel. Jól tűri a víz alatti és vízen lebegő életet is. Most az utóbbi miatt torpant meg a lendületünk és keretezte be a túránkat.

Négy órát töltöttünk a csatornán, magunkba szívva a természet csodáit…hol néma csendben evezve, hol az elhagyott stégeken mélázva.

Szöveg és fotó: Somogyvári Rita